Index Vakbarát Hírportál

Fegyelmi eljárást indít a Jobbik vezetése Toroczkai László ellen

2018. május 24., csütörtök 19:42

Etikai és fegyelmi eljárás indul Toroczkai László ellen, aki hét jobbikos polgármesterrel együtt jelentette be kedden, hogy Mi magunk néven platformot alapít a párton belül, hogy visszaadják a párt "lelkét" és visszatérjenek az alapító okirat szellemiségéhez.

A Jobbik országos elnöksége a csütörtöki ülésén egyhangúlag azt az állásfoglalást hozta, hogy

a Jobbik alapszabálya nem ad lehetőséget párton belüli platform alapítására, ezért minden ilyen kezdeményezést alapszabályellenesnek és illegitimnek tekint

- közölte a párt csütörtök este.

A Jobbik országos elnöksége egy másik döntésével pedig felkérte Sneider Tamás elnököt és Gyöngyösi Márton elnökhelyettest, hogy

kezdeményezzenek etikai és fegyelmi eljárást Toroczkai László tag ellen.

Ennek az az oka a pártvezetés szerint, hogy Toroczkai "a tisztújító kongresszus lezárulta után indított sajtóturnéja során jobbikos taghoz méltatlan módon és tartalommal nyilatkozott, és a Jobbik belső megosztásának és szétszakításának szándékával alapszabályellenesen platform alapítását kezdeményezte".

Az ügy előzménye, hogy a Jobbik május 12-i tisztújításán 54 százalékos, minimális többséggel Sneider Tamást választották elnökké Toroczkai Lászlóval szemben. Toroczkaiék ezután kezdeményezték a platformot, amely visszatér a az általuk "nemzeti radikálisnak" nevezett gyökerekhez. A párt vezető politikusai közül csak Dúró Dóra képviselő csatlakozott a kezdeményezéshez.

Rovatok