Index Vakbarát Hírportál

Gulyás azzal kezdte első kormányinfóját, hogy a kormány egy éven belül elhagyja az Országgyűlést

2018. május 24., csütörtök 11:14

Lázár János helyett Gulyás Gergellyel, az eddig megszokott kora délutáni időpont helyett késő délelőtt kezdődött az új Orbán-kormány első kormányinfója. 

Gulyás azzal kezdte, hogy az elmúlt két évben bevált műfaj, amit Lázár megteremtett, megmaradjon, úgyhogy a változtatások a "legcsekélyebbek". A helyszín azért változott, mert a kormány egy éven belül elhagyja az Országgyűlést, mondta. (Régen a Parlamentben volt, most a helyszín a Miniszterelnöki Kabinetiroda a Garibaldi u. 2.-ben)

Kormányülés után mindig lesz Kormányinfó, ez a fő szabály, ez kéthetente lesz. Lesz tematikus EU-s kormányülés is, ha ez indokolja a kormányinfót, az után is lesz.

1. Stop Soros

Jövő keddre a Stop Soros az Országgyűlés elé megy, rákövetkező héten megkezdődik a tárgyalása. Változni fog emiatt a 

törvények, és a Btk., valamint az Alaptörvény is.

A cél, hogy a törvénytelen bevándorlás szervezése illegális cselekmény legyen. Külön kell választani a bevándorlást és a menedékjogot. Utóbbit első biztonságos országként biztosítja Magyarország, vagyis annak adja meg, aki közvetlenül jön olyan zónából, ahol veszélyben van.

Az Alaptörvény további módosításai:

2.: Költségvetés

A költségvetés tervezetével is foglalkozott a kormány. A 2018-as munkaerőpiaci adatok: 15-64 év közötti foglalkoztatottak száma 67 ezer fővel nőtt. Az elsődleges piacon 125 ezerrel nőtt ez a szám, a közmunkások száma csökkent, így jön ki a szám. A munkanélküliek száma 29 ezerrel csökkent, most 178 ezren vannak. A ráta 3,9 százalékra csökkent. Ez a valaha mért egyik legalacsonyabb. Keresetek: 331 ezer 500 a bruttó átlag, ez bő 11 százalékos növekedés egy év alatt. Reálkereset 10,2 százalékkal emelkedett. Gulyás szerint látszik, hogy sikeres a gazdaságpolitika.

Cél az adócsökkentés, szoc. hozzájárulási adó 2 százalékkal csökkent, 2 gyerekeseknek járó adókedvezmény "teljessé válik", mondta.

Június 13-án akarja a kormány benyújtani a költségvetést az országgyűlésnek. Július második felében el akarják fogadni.

3. EU-s adatvédelmi rendelet

Vagyis a GDPR. Gulyás azt mondta, látja, milyen félelmek álltak elő a KKV-knál. Egyértelművé akarja tenni, hogy a rendelet ne nehezítse a KKV-szektort. Osztrák mintát akarják átvenni, ami alapján a NAIH csak figyelmeztethet a KKV-knál. A magyar szabályozás amúgy elég szigorú, úgyhogy az EU-s új rendelet néhány ponton még enyhít is.

Kérdések

Magyar Idők kezdhet. Modern falvak programra mekkora forrás lesz? -> Konzultációk megkezdődtek, ősszel lesz koncepció, ennek megfelelő pénzek lesznek. Egyébként a 10-30 ezres városok is benne lesznek.

Index a második helyen.

  1. CEU-val lesz megállapodás? A határidő év vége, mondja Gulyás.
  2. Mészáros Lőrinc gazdagodása? Mészáros Lőrincet a leggazdagabbként bemutatni, ennek politikai okai vannak, így kezeli Gulyás is, mondta. 
  3. Bírósági munka politikusi kommentálása Lázár szerint nem jó, mit szól ehhez? Gulyás: meg kéne fordítani a kérdést. Amikor Btk-t, Ptk-t fogadnak el, akkor természetesnek gondoljuk, hogy az Országgyűlés fogad el ilyen törvényeket. A bíróságok pedig kommentálják. Nem gondolja helyesnek, hogy bírósági döntéseket a politika ne kommentáljon.
  4. Miért nem volt ott a Felcsút kupadöntőjén? Inkább külföldi meccseket néz. Nem követi a bajnokságot, de amúgy régről Ferencváros-szurkoló. 
  5. Kampányban azt mondta, nem akar miniszter lenni. Most mit mond erről?

"Tudomásul vettem. Másként nem tehetek. Szabad akaratomból állok itt, mégsem tehetek másként."

Reuters: 

Stop Sorosról kérdez az újságíró. Gulyás azt mondja, hogy ha valaki EU-s, vagy tagjelölt országból jön, akkor biztonságos országból jön. Vagy azt kell igazolni, hogy ott üldöztetésnek van kitéve, vagy azt, hogy minden egyes államban idefelé benyújtotta a kérelmet, de elutasították. A Budapest Bank eladásáról nem tárgyalt a kormány.

További, többé-kevésbé hírértékű válaszok a minisztertől:

(Borítókép: Szekeres Máté / Index)

Rovatok