Index Vakbarát Hírportál

A két Bihari utcai tömb maga a no-go zóna

2018. május 24., csütörtök 15:03

A kilakoltatási moratórium lejárta óta szinte naponta költöztetnek, vagy hogy ne legyünk ilyen finomak, rángatnak ki embereket, családokat, kisgyerekeseket korábbi otthonukból. A kilakoltatás okai szerteágazóak lehetnek, de a következő cikkben csak egy történettel fogok foglalkozni. Kőbányán, a Bihari utcában van egy majdnem százlakásos bérház, amit még a múlt század elején építettek.

Szükséglakások vannak a házban, ezek jellemzője, hogy picik, lakhatatlannak azért nem mondanám őket, mert az önkormányzat az elmúlt években több százmillióért felújította, de aztán minden megváltozott. Először kitalálták, hogy a ház életveszélyes, majd a függőfolyosókat aládúcolták, így az életveszély elhárult, de a továbbiakban a ház állagával kapcsolatos kérdések helyére más kérdések kerültek.

Háború előtti csönd

A lakók az elmúlt időszakban levelet kaptak, amelyben arról értesítették őket, hogy a házat le fogják bontani. Az itt lakók közül azok, akiknek határozatlan idejű szerződése van, berendezkedtek arra, hogy nemsokára költözni fognak egy másik lakásba, amit szintén az önkormányzat biztosít majd nekik, azoknak viszont, akiknek határozott idejű szerződésük volt, hirtelen a hajléktalanság rémével kell szembenézniük. Ennek is köszönhető, hogy A Város Mindenkié nevű jogvédő szervezet is megérkezett az ügybe, egészen pontosan csütörtökön reggel a kőbányai önkormányzat testületi ülésére, ahova nagy számban vonultak fel táblákkal, magukkal hívva a sajtót.

A kőbányai polgármesteri hivatal első emeleti tanácstermét annak idején nem arra találták ki, hogy ott a képviselőkön és a néhány meghívotton kívül majd nagy számban jelennek meg helyiek és a sajtó, így egy szűk, lezárt részre zsúfolódtunk be, akik kíváncsiak voltunk arra, hogy ezúttal milyen érvekkel söpri majd le a Kovács Róbert polgármester vezette testület azokat a javaslatokat, amelyek néhány család utcára költöztetését akadályoznák meg.

Az elmúlt alkalmakkor is érkeztek javaslatok, leginkább Tóth Balázs LMP-s önkormányzati képviselő jóvoltából, akinek A Város Mindenkié csoport segített a benyújtandó javaslatok megszövegezésében, de a fideszes többségű testület valamilyen taktikával mindig sikeresen lesöpörte azokat az asztalról. Nemrég például azt a módszert választották, hogy a napirendi pontokat összekeverték, és az ominózus témát az ülés legvégére tették, hátha addigra kifáradnak az érdeklődők.

Csütörtökön két napirendi pont foglalkozott közvetlenül és közvetve a kilakoltatások elkerülését célzó javaslatokkal. Először Tóth Balázs azt javasolta, hogy a kőbányai önkormányzat szigorú rendeletét módosítsák, amely tíz évre gyakorlatilag kizárná azokat az önkormányzati lakásbérlésből, akik nem költöznek ki az önkormányzat első felszólítására a korábbi ingatlanukból.

(A szavazás vége)

Tóth és a helyszínen is felszólaló Misetics Bálint (A Város Mindenkié) azt kérte a polgármestertől, legalább annyit változtassanak a már meglévő rendeleten, hogy egyedi elbírálás alapján, méltányosságból lehessen ettől eltérni. A nyájas olvasó most valószínűleg azt gondolja, hogy hát aki nem költözik, amikor az önkormányzat mondja, szégyellje is magát, és ne is várja, hogy majd segítenek neki. Ugyanakkor a lakhatás elvesztése nem az a kérdés, amiről az embernek legelső sorban a pricc-prucc jogkövetés jut az eszébe, hanem olyan szituáció, hogy ha a többségnek választania kell, hogy engedetlen, ám fedéllel rendelkező polgár legyen, vagy jogkövető hajléktalan, inkább első verziót választja. Főleg, ha nem egyedül él, hanem a gyerekére is gondolnia kell.

A Bihari utcában sokaknak kell a gyerekükre gondolniuk, de a leghamarabb Dávidéknak. Az idős pár hatvan éve Kőbányán él, évtizedek óta a Bihari utcában. Nem problémás lakók, nincs tartozásuk, viszont az önkormányzattal kötött határozott idejű szerződésük lejárt, és nem hosszabbították meg velük azt. A Város Mindenkié nevű szervezet most az ő és további öt család érdekeit védi. Udvarhelyi Tessza, a szervezet vezetője szerint a hat családot az önkormányzat egy kalap alatt kezeli azokkal, akik problémásak, akiknek hátralékaik vannak, így ezek az emberek, mondhatni, ártatlanul bűnhődnek.

Erre próbált a testületi ülésen Tóth Balázs és a szocialista Somlyódy Csaba rávilágítani. 

Miért kell hat családdal emberkedni?

Somlyódi hozzászólása az addig rezignáltnak tűnő polgármestert kizökkentette türelméből, és visszautasította, hogy megmondják neki, mit csináljon, ugyanakkor a kérdés valóban megkerülhetetlen: ha vannak, akik fizetik a számlákat, és soha panasz rájuk nem volt, miért kell őket az utcára tenni. Mert ez fog történni? Tóthék szerint a polgármester és azok, akik megszólaltak eddig a témában, azt hangsúlyozták, hogy drogtanyát kell felszámolni, ahol bűnözők és olyanok élnek, akikkel nem lehet együtt élni.

Hogy utánajárjak a pletykáknak, a testületi ülést követően elautóztam a kérdéses háztömbhöz, ami a Népliget mögött, a 3-as villamos pályája mellett található. A futurisztikusként semmiképpen sem leírható környéken tényleg elég csak elővenni a fényképezőgépet, hogy az embert három másodpercen belül megtalálják, hogy mit fotózik. A testes és tetovált úriemberrel aztán elbeszélgettünk, ő azt mondta, neki határozatlan idejű szerződése van, majd ha költözik, az önkormányzat felajánl egy másik lakást, és nem sok jót mondott a határozott idejű szerződéssel, vagyis már lejárt szerződéssel rendelkezőkről, akik lehet, hogy most fel tudnak mutatni egy 0-s számlát, na de szerinte régen viszont tartoztak.

Ennyi, ezt ugyan nem tette hozzá, hanem csak beült abba az autóba, ami éppen ekkor érkezett meg oda érte. A járdára.

Aztán beljebb merészkedve a silószerűen elrendezett tömbök közé egy kis átjárón keresztül, a hátsó kertben néhány alakra lettem figyelmes, amint valamilyen cuccot szívtak hevesen, én meg igazán nem akartam őket ebben megzavarni a kérdezősködéssel, úgyhogy villámgyorsan visszafordultam, és inkább visszaballagtam az utcára. Egy környékbelitől ezután rákérdeztem, mi igaz a polgármester által emlegetett panaszokból, és hogy mennyire zűrös ez a környék, amire a férfi azt válaszolta, hogy a rendőrök naponta járnak ide, és hogy sok a balhé, és a környéken elterjedt a biofű.

Nem messze új lakóházakat építenek, vannak, akik szerint erre a házra is lebontás vár, hogy a helyére lakópark épüljön. Ez azonban még el fog tartani egy ideig, és az is valószínű, hogy csak jelentős áldozatok árán éri majd el az önkormányzat, hogy a környék ne Budapest egyik legvisszataszítóbb részéből rendezett környékké váljon. Valami reménysugár a végére: Udvarhelyi Tessza szerint a polgármester megígérte, hogy minden ott lakóval személyesen fog leülni tárgyalni a következő hetekben.

Ne maradjon le semmiről!

Csatlakozzon az Index Facebook-oldalához, és értesüljön a legfrissebb hírekről.

Rovatok