Index Vakbarát Hírportál

Gyerekrabló bandákkal ijesztgette a szülőket a fővárosi iskolaigazgató

2018. június 2., szombat 08:28

Pánikot keltett egy fővárosi általános iskola igazgatója a szülőknek elküldött levelével, amelyben szervezett gyerekrabló bandákra hívja fel a figyelmet - írta a Bors.

"Biztos forrásból tudja egy szülő, hogy Pécsett és Budapesten szervezett bandák szednek össze 10–14 éves lányokat, és külföldre viszik őket. A rendőrség még nem tudja, kik ezek" - idézte az igazgatót a lap. A levélben a meg nem nevezett iskola igazgatója arról is beszámolt, hogy múlt héten az egyik 9 éves lány tanulójukat az úton hazafelé követte egy férfi, és meg is támadta a kislányt.

Az igazgató a Borsnak megerősítette, valóban ő írta a levelet. A kislány megtámadása miatt nyomoz a rendőrség, ám az említett gyermekrabló bandákról nem tudnak a hatóságok.

Az esetről sem a Budapesti Rendőr-főkapitányság, sem a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nem tud, ilyen irányú bejelentés nem érkezett - közölte a rendőrség a Borssal. A rendőrök felvették a kapcsolatot az igazgatóval, aki konkrét információval nem is tudott szolgálni. Ha alaptalan információkat terjeszt az igazgató, a lap jogi szakértője szerint bírságot, akár elzárást is kaphat tettéért.

Rovatok