Index Vakbarát Hírportál

Ketten visszaléptek, hárman küzdenek az MSZP vezetéséért

2018. június 11., hétfő 21:20

Kunhalmi Ágnes, Mesterházy Attila és Tóth Bertalan pályázik az MSZP vezetésére, két jelölt az utolsó pillanatban visszalépett. Az MSZP-ben vasárnap tartják a tisztújítást.

Három jelölt indul az MSZP elnöki posztjáért a párt vasárnapi tisztújító kongresszusán. Hétfőn összeült az MSZP úgynevezett jelölőbizottsága (jeb), amely meghallgatta a pályázókat.

Kiderült, hogy az eddig ismert ötből már csak hárman vannak versenyben az elnöki posztért, ábécésorrendben:

A három jelölt sikeresen összegyűjtötte az induláshoz szükséges 1500 aláírást, benyújtotta programját, és meghallgatta őket a jelölőbizottság is. A Medián hétvégén közölt egy felmérést, miszerint az MSZP-szavazók körében Kunhalmi és Mesterházy fej fej mellett a legnépszerűbb, Tóth pedig nagyon le van maradva. De nem ők választanak, hanem a kongresszusi küldöttek. És közöttük a több szocialista vezető által is támogatott Tóth Bertalan jobban áll.

Szabó Vilmos jeb-elnök MTI-nek adott nyilatkozatából az is kiderült, hogy két elnökjelölt visszalépett:

Szanyi Tibor európai parlamenti képviselő szombaton egy nem nyilvános pártfórumon, Bródy Gábor választmányi tag hétfő reggel jelezte a visszalépését.

A jelölőbizottság azt javasolja, hogy egy elnökhelyettese és három alelnöke legyen az MSZP-nek, az elnökség pedig a frakcióvezetővel együtt 15 tagú legyen. Kiderült, kik pályáztak eddig a különböző posztokra.

Az elnökhelyettesi posztra két jelölt van:

A választmányi elnöki posztra – az elnöki mellett –

Korábban Ujhelyi István ezt a posztot ambicionálta, de vasárnap egy Facebook-posztban jelezte, hogy Tóth elnökké választása mellett Kunhalmi választmányi elnökké válását támogatja, ő pedig az elnökhelyettesi posztra aspirál. Eszerint Kunhalmit tehát próbálják Tóthék behúzni a saját csapatukba, Kunhalmi viszont talpon maradt az elnöki versenyben, mint láttuk.

Az MSZP-ben több mint 60 jelölt pályázik a különböző párttisztségekre. A jelölőbizottság kedden folytatja munkáját, akkor fejezik be az alelnökjelöltek meghallgatását.

Az MSZP vasárnap tartja tisztújító kongresszusát. A párt elnöksége az áprilisi országgyűlési választás után lemondott, de ettől függetlenül is tisztújítást kellett volna tartani idén, mert legutóbb 2016-ban volt tisztújító kongresszus, és a párt vezetőinek megbízatása két évre szól.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Rovatok