Nem lehet kitiltani a közpénzből működtetett Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. (ÚNK) közösségi terekből az LMBTQ-szervezeteket - így döntött az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH).
Még 2017 novemberében tiltotta ki az ÚNK az LMBTQ-szervezeteket a magyar állam által alapított, EU-s pénzből működtetett közösségi tereiből. A döntés elsősorban a Szegedi LMBT Közösségért Csoportot érintette kedvezőtlenül, a szervezet ugyanis ekkor már több hónapja az Új Nemzedékben szervezte a közösségi programjait.
A kitiltás indokaként az ÚNK a politikai és ideológiai semlegesség megőrzését jelölte meg, szerintük az LMBTQ-szervezetekről ez nem mondható el – csakhogy az LMBTQ-sok szerint a valóságban az ÚNK maga sem felel meg ennek a kritériumnak: a vezetőség a Fidesz tagjaiból áll, valamint „Rólad szól!” címmel ugyanezen párt politikusai tartanak rendszeresen országos beszélgetéssorozatot az ifjúsági terekben. A Szegedi LMBT Közösségért Csoport ezt az ellentmondást felismerve fordult az EBH-hoz.
A szegedi civil szervezet februárban indított eljárást az EBH előtt, amely most kimondta, hogy az ÚNK ezzel a döntésével hátrányosan megkülönböztette a szegedi LMBTQ-szervezetet, és eltiltotta az ÚNK-ot a további jogsértéstől.