Index Vakbarát Hírportál

Velencei Bizottság: Vissza kell vonni a Stop Sorost

2018. június 22., péntek 15:56

A "Stop Soros" nevű törvénycsomag egyes rendelkezéseinek visszavonására szólított fel pénteken elfogadott állásfoglalásában a Velencei Bizottság, szerintük ugyanis

azok súlyosan akadályozzák a törvényesen működő civil szervezetek tevékenységét.

Az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete szerint önmagában nem azzal van probléma, hogy a bűncselekmény lesz az illegális bevándorlás elősegítése.

Hanem azzal, hogy az Országgyűlés által szerdán megszavazott törvény egyes előírásai "tisztességtelenül kriminalizálnak olyan szervezeti tevékenységeket, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül az illegális bevándorlás megvalósulásához", mint például az információs anyagok készítését vagy terjesztését.

A Stop Sorosból korábban már kihúztak két aggályos részt, pont azt, amit a Velencei Bizottság is kifogásolt:

Ugyanakkor a törvénycsomag így is tartalmaz bőven kritikával illetett elemeket, és jogilag több ponton is értelmezhetetlen. Erről szóló elemzésünket itt olvashatják

Az „illegális bevándorlás elősegítése, támogatása” mint vétség a magyar büntető törvénykönyv 353/A paragrafusának módosításában kapott helyet. Az új rendelkezés:

Fidesz: Soros

A Fidesz nem gondolkodta túl a reakciót. Szerintük azzal, hogy a Velencei Bizottság a "Stop Soros" törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonását kérte, ismét beindult "Soros Magyarország elleni lobbitevékenysége". A lobbi részeként rögtön védelmükbe veszik Soros bevándorláspárti hálózatát. "Sorosnak mindenhol megvannak az emberei. A Fidesznek azonban  "Magyarország védelme és a magyar emberek biztonsága az első".

Rovatok