Index Vakbarát Hírportál

Orbán: A külső és belső veszélyektől is védeni kell az országot

2018. június 30., szombat 10:25

A magyar emberek ma azt várják a kormánytól és a rendőrségtől, hogy védje meg az országot, a családokat, a közös értékeket és eredményeket a külső és belső veszélyektől - ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budai Várban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztavatási ünnepségén.

A kormányfő kiemelte, ma Európában a rend, a béke és a biztonság már nem magától értetődő dolog, egyre komolyabb erőfeszítéseket kell tenni, hogy

fenntartsuk saját civilizációnk több ezer éves rendjét.

Ilyenkor felértékelődik a rend, a béke és vele együtt az őreinek, a védelmezőinek szerepe - hangsúlyozta.

A magyarok békében és biztonságban akarnak élni, ezért a jövőben is szükség lesz - sőt Európa jelenlegi helyzetét látva még az eddigieknél is nagyobb szükség lesz - bátor, jól képzett, hazájukat és nemzetüket szerető egyenruhásokra - mondta Orbán Viktor.

A magyarok azt várják, hogy ne kelljen félniük sem nappal, sem éjszaka, sem vidéken, sem városban, sem közterületen, sem az otthonukban, továbbá hogy ne kelljen félteniük sem saját maguk, sem szeretteik testi épségét, emberi méltóságát, sem saját javaikat, sem az ország vagyonát. Azt is várják, hogy a rendőrség a törvényes rend helyreállításában, a társadalmi szabályok érvényesítésében és a törvénytisztelő magatartás elismerésében mutasson példát.

A végzősöknek a miniszterelnök azt mondta: nemcsak egy diplomát szereztek, hanem esküt is tettek, és így szolgálatba léphetnek, a fogadalommal pedig a magyar jogrendszer és az ezeréves államiság megőrzése iránt is elkötelezték magukat. Hozzátette: bizonyára azért is választották ezt a hivatást, mert szeretik Magyarországot, a hazájukat, a nemzetüket, a kultúránkat, és hisznek abban, hogy ezek olyan fontos dolgok, amelyeket közösen meg kell védeni.

Az NKE Rendészettudományi Karáról idén 170 tiszt kerül a rendőrséghez, a többi végzős a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a büntetés-végrehajtás és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tisztje lesz. A most esküt tett hallgatók július 2-án kezdik meg szolgálatukat.

(Borítókép:  Bruzák Noémi / MTI)

Rovatok