Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsányék szerint véget ért a menekültválság

2018. július 3., kedd 13:24

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint véget ért a menekültválság, ezért arra kéri a kormányt, hogy az ország valódi problémáival, az egészségüggyel, az oktatással és a lakhatási helyzettel foglalkozzon, írja az MTI.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese keddi, budapesti sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem számolt be a parlamentnek a hétvégi EU-csúcs eredményeiről. Arató Gergely ennek okát abban látja, hogy már nincs menekültválság, vagyis amit a magyar kormány állít az ügyben, köszönőviszonyban sincs a valósággal.

Az ellenzéki képviselő a Frontex uniós határvédelmi ügynökség adataira hivatkozva bemutatta, hogy míg 2015-ben több mint egymillió ember érkezett Európa határaihoz, addig 2017-ben már csak 160 ezer, az idei év első öt hónapjában pedig kevesebb mint ötvenezer.

A bevándorlási hullám véget ért, a magyar kormány viszont politikai okokból fenntart egy műkonfliktust

- közölte Arató Gergely, aki szerint a most érkezők nagy része gazdasági bevándorló, ezért az ő kérelmeiket továbbra is nemzeti hatáskörben lehet elbírálni, az EU-csúcson pedig eldőlt, hogy nincsen szó tömeges, kötelező betelepítésről.

Rovatok