Index Vakbarát Hírportál

A bíróság szerint nincs baj a civil szervezet sorosozásával

2018. július 10., kedd 18:14

A Szekszárdi Törvényszék ítéletet hozott abban a perben, amit az Emberség Erejével Alapítvány indított a jó hírneve megsértése miatt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint Páva Zsolt és Hoppál Péter ellen. A bíróság nem adott helyt a keresetnek, ezért az ítélet ellen fellebbez az alapítvány – olvasható a hátrányosan megkülönböztetett csoportok nevelésével foglalkozó szervezet közleményében.

A pert még év elején indította az alapítvány, miután a két fideszes politikus a médiában is támadta őket, és miután a pécsi önkormányzat állásfoglalást adott ki arról, hogy a pécsiek ne adjanak el és ne adjanak bérbe ingatlanokat az alapítványnak, mert az támogatást kap a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól.

A bíróság a kereset elutasításának indoklásában azt mondta ki, hogy az alapítvány közszereplő, az alperesek pedig politikai értékítéletet fogalmaztak meg róla. Ugyanígy értékelte az önkormányzat nyilatkozatát, mivel a bíróság úgy ítélte meg, hogy annak nincs jogi kötőereje.

Az alapítvány ezzel kapcsolatban azt írja, „abszurd”, hogy a bíróság szerint nem történt jogsértés, noha korábban ugyanebben az ügyben az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) 200 ezer forintos büntetést szabott ki egy cégre. Mint írják, az önkormányzat állásfoglalására hivatkozva utasította el tavasszal a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. (ZSÖK), hogy helyszínt adjanak bérbe egy rendezvényükhöz. Ezért állapította meg határozatban az EBH, hogy a ZSÖK az Emberség Erejével Alapítvánnyal szemben megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, és hátrányosan megkülönböztette az alapítványt. 

„Elkeserítőnek érezzük, hogy a bíróság első fokon ezzel gyakorlatilag igazolta, hogy ma Magyarországon politikai erők szabadon fogalmazhatnak meg hazugságokat civil szervezetekkel szemben. A bíróság lényegében nem vizsgálta az állítások valóságalapját, azon az alapon, hogy ez politikai vélemény. Ezzel szemben úgy gondoljuk, hogy egy társadalmi szervezetnek sem kell a hazugságokat következmények nélkül elismerni” – kommentálta a mostani döntést a szervezet. Hozzáteszik, a szervezettel szemben elhangzott vádakat az alperes jogi képviselője a tárgyaláson „meg sem próbálta alátámasztani”.

Rovatok