1965. december 31-én az Aggteleki Nemzeti Park Baradla-barlangrendszerében táborozott és túrázott egy középiskolás, egyetemista lányokból és fiúkból álló fiatal barlangászcsoport. Szilveszteri túrájukon valamilyen mérgezés vagy oxigénhiányos állapot miatt egy órán belül többen rosszul lettek, hárman életüket is vesztették.
A thaiföldi barlangban rekedt gyerekek története bravúros mentéssel zárult. Az egész világ aggódva figyelte a gyerekeket. A helyszínre érkező helyi és külföldi segítők önfeláldozásával talán túlzott pátosz nélkül mondhatjuk, hogy a veszélyes kirándulás kiváltotta összefogással kicsit jobb hely lett a világ.
53 évvel ezelőtt Magyarországon is történt egy barlangszerencsétlenség, akkor három gimnazista fiú az életét vesztette egy szilveszteri barlangtúrán. Az egyik elhunyt, Brückner Emőd a nagybátyám volt, így a történeteket részben családi emlékek, részben az interneten fellelhető írások, elsősorban Rill Attila itt olvasható visszaemlékezésének segítségével idézzük fel.
A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban 1960-ban alakult meg a Rómer Flóris Barlangkutató Csoport. Vezetője Pászthory Valter bencés szerzetes tanár, képzett barlangász volt, akit a visszaemlékezések szerint kifejezetten erős egyéniségnek írtak le, sok diákja, így a fiatal barlangászok rajongtak érte, mások ugyanakkor kicsit önfejűnek tartották.
A barlangkutatók év közben is sokat gyakoroltak hétvégenként, elsősorban a Bakonyban, több járatot is a csoport fedezett fel. Pászthory Valter a gimnáziumtól jóval távolabb eső aggteleki vidékre először 1964-ben szervezett táborozást, akkor mindenféle gond nélkül zajlott le a tábor.
Az 1965-ös, négy-öt naposra tervezett Baradla-táborozás december 28-án kezdődött és január 2-án ért volna véget az eredeti tervek szerint. Bár egy szilveszteri barlangi táborozás elég cudarul hangzik, valójában a barlangban nagyjából azonos körülmények vannak télen-nyáron, a visszaemlékezések szerint a hőmérséklet 10 fokos volt, a bizonyos járatokban csörgedező patakok pedig 9-10 fokosak. Bár a társaság magját gimnazista fiúk alkották, de egy öregdiák és három gimnazista lány is csatlakozott a csoporthoz. A túrázók gumimatracokon, hálózsákokban aludtak, a lányok sátrat is használtak.
Az első napokban több túrát is tettek a fiatalok,
a december 31-i, utolsónak tervezett „csúcsesemény” egy veszélyesebb, vízzel teli járat, a Styx-ág bejárása volt.
Ezen eleve nem mindenki vehetett részt, csak a gyakorlottabbak, a lányok például a táborhelyen maradtak, csak a gyakorlott barlangász vezetőjük, Szemlér Mária indult el a többiekkel.
A kor lehetőségei szerint megfelelő volt a csapat felszerelése, bár 53 évvel ezelőtt ez még nem profi, vízhatlan barlangászruhákat jelentett, de volt velük réteges ruházat, az oxigénhiányt is jelző karbidlámpa, a vezetőnek pedig fejlámpája is volt.
A túrán elöl haladt Pászthory Valter a vezető, utána libasorban a diákok.
A kirándulás célpontja a magyar–csehszlovák határ volt, amelyet a kor viszonyainak megfelelően még a föld alatt is vastag rács jelölt ki.
A visszaemlékezések szerint ebben az évben a korábbi túrához képest valamivel magasabb volt a vízszint.
Abból, hogy a túrán később nagyjából egyszerre rosszul lett szinte mindenki, és többen az eszméletüket is elvesztették, arra lehet következtetni, hogy a magasabb vízállás miatt a járatban vagy nem volt elegendő levegő, vagy vélhetően a barlang alján folyó Styx-patak vizébe olyan vegyület kerülhetett, valamilyen méreg, amelyre a túra résztvevői eltérően reagáltak, de többeknél súlyos rosszullétet okozott.
A társaság még eljutott a szilveszteri túra tervezett végcéljához, a határhoz, ahol a visszaemlékezések szerint a csapat elénekelte a magyar himnuszt, egy-egy korty pálinkával ünnepelt, majd visszafordult.
Ekkor következett be a tragédia. Sorra, egyre többen rosszul lettek, Brückner Emőd, Haader Pál és Wettstein Antal az eszméletüket is elvesztették. A vezetők és a jobb állapotban levő túrázók cipelték őket, de egy ponton a két túravezető úgy látta, hogy a csoport a maga erejéből nem képes kijutni és az eszméletlen társaikat kimenteni, így Pászthory Valter és Szemlér Mária kiindultak segítséget hívni.
A vezetők el is jutottak nagy nehezen az aggteleki turistaházhoz, ahol szilveszteri ünnepség zajlott. Némi zavart okozott, hogy a részlegesen szintén bódult állapotban levő Pásztory Valtert először ittasnak nézték, de végül előbb a bulizó társaság, így a közeli laktanyából határőrök is, majd Ózdról bányamentők is a helyszínre érkeztek.
A mentésben résztvevők sajnos már csak azt tudták megállapítani, hogy Brückner Emőd, Haader Pál és Wettstein Antal már nem él.
A többiek között volt, akit eszméletlenül hoztak ki a mentők, mást elég volt kitámogatni a saját lábán.
A halál pontos okát meggyőzően nem állapították meg, „boncolás” mindössze a helyszínen történt, a nem kórházi körülmények között végzett gyors vizsgálatot aligha lehetett szakszerűnek tekinteni. A halál közvetlen okának a kihűlést jelölték meg, a mérgezés kivizsgálása talán azért is kellemetlen lett volna, mert az eset a magyar–csehszlovák határon történt, így a baráti népek között is bonyodalmat okozhatott volna.
A kor hivatalos politikája nem volt éppen támogató az egyházi iskolákkal, így a korabeli cikkek, például a Kék Fény műsorvezetőjeként később országosan is ismertté vált Szabó László bűnügyi írásai sokféle vádat megfogalmaztak a túravezetővel szemben. Például azt, hogy a diákok nem kaptak megfelelő ellátást, mert szándékosan aszkéta életet éltek a táborban, és így legyengültek, a himnuszéneklés a határon irredentizmusnak tűnt fel a cikkekben, de a fő vád a megfelelő segítségnyújtás elmulasztása volt.
Pászthory Valtert végül utóbbiért, vagyis cserben hagyásért ítélték el. A visszaemlékezések szerint a korabeli bíróság viszonylag alaposan járt el, valóban meghallgatott szakvéleményeket, és az 1966 nyarán már zajló tárgyalás során eleinte úgy tűnt, hogy akár a túravezető felmentésével is zárulhat a per.
Ám a közhangulatot, a sajtót biztosan, de talán a bíróságot is jelentősen befolyásolta egy újabb zavaros eset. Pászthory Valter a következő nyáron az egyik baradlai barlangászfiú nővérével a Balaton közepén csónakázott, amikor óriási viharba kerültek. Végül szerencsére mindenki megmenekült, de az északi partról induló lány végül a déli oldalon ért partot,
Pászthory Valter az újabb eset tükrében már notórius „fiatalveszélyeztetőként” tűnt fel, akit három évre ítéltek.
Szabadulása után a pannonhalmival egy rendbe tartozó győri bencés iskolába került, de már nem taníthatott, így a rendház felújítási munkálatait vezette, csak a kilencvenes évek elején egy budapesti bencés általános iskolában taníthatott újra, majd hamarosan elhunyt.
Az 1965-ös tragédia hosszú évekre visszavetette a hazai barlangászatot, a szomorú esemény után egy éven belül Magyarország összes ifjúsági barlangkutató csoportja feloszlott.
Borítókép: www.phbences.hu
1965. december 31-én egy szilveszteri barlangtúrán Magyarországon is diákok rekedtek egy barlangban, sajnos az az eset tragédiával zárult.
716 · Jul 11, 2018 07:11am Tovább a kommentekhez