Index Vakbarát Hírportál

Drogot talált a lakásán, úgy döntött, eladja

2018. július 12., csütörtök 10:39 | aznap frissítve

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy házaspár ellen, és annak mindkét tagjára végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. A férfi ellen a vád jelentős mennyiségű drog birtoklása, a nőt pedig drogkereskedelemmel vádolják. Ahogy eljutottak idáig, az semmiképp sem nevezhető mindennapinak.

A nő és a férfi kapcsolata megromlott, a férj elköltözött a VIII. kerületi lakásukból. A feleség ezután több adag kábítószert és új pszichoaktív anyagot talált a lakásukban. Korábban nem volt tudomása arról, hogy a férje ilyesmiket szerzett be, de ha már ott volt, a nő úgy döntött, eladja a drogokat, a bevételt pedig saját szükségleteire fordítja. 

Ennek megfelelően a vádlott a kábítószer és új pszichoaktív anyag egy részét kisebb, 0,2 grammos fogyasztói adagokra porciózta, majd azt „kristály”, illetve „biofű” néven értékesítette.

A vádlott nő elfogása napján, 2015. szeptember 14-én is kereskedett a fenti anyagokkal, a VIII. kerületi lakóház földszintjén két személynek, összesen 10 adagot értékesített.

A nőt a nyomozók ezután elfogták, és a lakásban házkutatást tartottak, amelynek során megtalálták a férfi által korábban megszerzett, majd ezután a feleség által továbbértékesítésre előkészített, még fennmaradó illegális szereket.

Rovatok