Index Vakbarát Hírportál

A halálos buszbaleset amputált lábú túlélőjét is 20 ezer forintra bírságolták

2018. július 13., péntek 07:43

Tavaly októberben két kamion és egy határvadászokat szállító busz karambolozott az M5-ös autópályán. A buszban életét vesztette Németh Gergely rendőr törzsőrmester, valamint a busz vezetője is. Tizenöten megsérültek, hárman súlyosan.

Az ügynek kilenc hónappal később nem mindennapi folytatása lett. A rendőrség ugyanis megbírságolta a túlélőket, mert nem volt bekapcsolva a biztonsági övük, írja a Bors.

A tragédia túlélőit 20 ezer forintra bírságolták, köztük azt a férfit is, akinek mindkét lábát amputálni kellett a szerencsétlenség után. Mivel ő már nem a rendőrség alkalmazottja, így ügyvédjével kész harcba szállni a rendőrséggel. 

A lap úgy tudja, hogy a baleset után hallgatta ki a rendőrség a határvadászokat, akik akkor bevallották, hogy nem voltak bekötve. Erre csapott le most a rendőrség.

Egy, a Borsnak nyilatkozó ügyvéd szerint valóban kiszabható büntetés beismerés esetén, az ügy azonban október óta már elévült. Kérdés, miért kaptak akkor büntetést a határvadászok?

Rovatok