Index Vakbarát Hírportál

Minden forintot visszafizetett az Együtt

2018. július 17., kedd 19:38 | aznap frissítve

Törlesztette az Együtt a 153 millió 637 ezer forintos kampánytámogatási tartozását, derül ki Szabó Szabolcs, a már megszűnt párt egyetlen parlamenti képviselőjének bejegyzéséből.

A Juhász Péter vezette Együtt az áprilisi választásokon nem tudta elérni az 1 százalékot, emiatt vissza kellett fizetniük a 150 millió forintos állami kampánytámogatásukat. A párt a vereséggel felérő eredmény és a tartozás után feloszlatta magát, és az öt alapító magánvagyona mellett közösségi gyűjtésen keresztül igyekezett összeszedni a pénzt, amelynek a nagy részét végül sikerült is.

Szabó egyébként a parlamentben az LMP frakciójába ült be. A Németh Szilárdot Csepelen és Soroksáron legyőző politikussal mi is interjúztunk, amikor az Együtt tartozásának hátteréről írtunk.

Rovatok