Index Vakbarát Hírportál

A Jászai Mari térre kerülhet Nagy Imre szobra

2018. július 18., szerda 19:10

A Jászai Mari térre kerülhet Nagy Imre mártír miniszterelnöknek a Vértanúk terén álló szobra - írja az MTI.

Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának javaslatára kerülhet a Jászai Mari térre a szobor, ahová az alkotóval, Varga Tamással folytatott egyeztetés és a szükséges engedélyek beszerzése után állíthatják fel Nagy Imre szobrát.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának délelőtti zárt ülésén a közbeszerzésekről szóló törvény hatálya alóli mentesítés iránti kérelmek sorában elfogadták a Vértanúk tere beruházással kapcsolatos kérelmet is. Wachsler  az ülés zárt jellege miatt a megbeszélés részleteiről nem beszélt, ugyanakkor elmondta, hogy hamarosan megkezdődnek az előkészítő munkák, és várhatóan 2019 végére a megújuló Vértanúk tere a gyalogosoké lesz. 

A környéken lakók igényei, valamint turisztikai szempontok figyelembevételével kialakított új forgalmi rend szerint - a tömegközlekedés járatainak kivételével - gépjárművek nem hajthatnak majd át a téren.

A bizottság ülésén kapott kérdést a Nagy Imre-szobor sorsáról is. Wachsler Tamás álláspontja szerint - az Országgyűlés vonatkozó határozata szellemében - a Vértanúk tere rehabilitációja során "a második világháború utáni szoborrombolásokat megelőző képzőművészeti arculatot kell visszaállítani". Ennek megfelelően az 1936-ben felavatott és 1945 szeptemberéig a téren álló Nemzeti Vértanúk emlékművét korabeli fényképek, dokumentumok alapján tervezik rekonstruálni. 

Rovatok