2017 júliusának végén telefonhívás futott be a keszthelyi rendőrségre. A bejelentő nő szerint valakik bejutottak az udvarába, és betörtek a melléképületbe. A rendőrség helyszínelői a riasztás után Keszthely-Kertváros városrészbe mentek, ahol az 59 éves házigazda fogadta őket, és miközben a helyszínt mutogatta, a rendőrök egy csinos kenderültetvényre lettek figyelmesek az udvarban.
Megváltozott a nyomozás iránya. A helyszínelésből házkutatás lett, a padláson pedig újabb, de már leszüretelt és éppen szárított kendernövényt találtak. A nőt gyanúsítottként hallgatták ki. Erről számolt be a rendőrség a múlt szombaton azzal a kiegészítéssel, hogy a keszthelyi rendőrkapitányság az ügyben lezárta a nyomozást, és az ügyet átadta az illetékes ügyészségnek vádemelésre.
Kevés drámaibb fordulatot tudok elképzelni egy ilyen ügyben, ezért is indultam Keszthelyre, hogy arról kérdezősködjek, mit tudnak a szomszédok arról, hogy a közvetlen környezetükben több tucat kendernövényt nevelgettek.
Talán inkább kezdjük ott, hogy a marihuána még mindig a legnépszerűbb illegális szer a világon, és miközben a kendernövény virágja ellen folytatott globális háború elveszni látszik, egyre több fejlett országban legalizálják és engedik a hatóságok a fűszívást. Magyarországon elég vegyes szabályozás van érvényben: amíg a törvény és a rendőrség üldözi, a rendszer tulajdonképpen engedi, hiszen mégsem ülnek százezrek börtönökben kábítószer-fogyasztás miatt, sőt.
Keszthely-Kertvárosban is ez a kettősség érhető tetten. Bár eljárás indult ellene, a nő szabadlábon van, és a mai napig ingázik otthona és a keszthelyi nyaraló között. Ezt nem a nyomozási iratokból, hanem a szomszédoktól tudtam meg, amikor hétfőn a helyszínre utaztam.
Abban nem voltam biztos, hogy nem csak egyszerű butaságról van-e szó, egy olyan emberről, aki csak élte a maga életét, a világtól szinte elvágva, és azt nem felismerve, hogy az ő normalitásba vetett hite és a környezetéé egyáltalán nem vág egybe. Ebben a vélekedésemben némileg megerősítettek Keszthely kertvárosában, az Ifjúság utcában elhangzottak.
A szomszédok szerint a nő inkább extravagáns jelenség, mint átlagos.
A domboldalra épült csendes kertvárosi utcácskában egymás mellett tornyosodnak a villák. A legtöbb kapun eladó vagy kiadó tábla lóg, a völgyre nyíló panoráma csalogató a pihenni vágyóknak, és azoknak is, akik itt képzelik el életük hátralévő részét.
Ottjártamkor az egyik háznál gyerekek játszottak az udvaron, egy nő teregetett a teraszon. Tőle kértem útbaigazítást. Csak nemrég lakik itt, mondta, de azt pontosan tudta, melyik házat keressem: a nagy kék ablakkeretest.
Ez a kék ablakkeret a rendőrségi fotókon is jól kivehető. A kihaltnak tűnő utca egyik háza előtt autó állt, oda is becsengettem. Az idő szinte megállt a nyári hőségben, és a csengetés után is csak percekkel, hátulról, nagyon lassan előballagott egy bácsi, fehér atlétatrikóban, nyomában egy feltűnően barátságtalan kutyával. A gazdi lepisszegte. A kutya hátraballagott, és nem messze letelepedett.
Valahogy rá kellene venni a bácsit, hogy beszéljen, gondoltam, de a kezdeti gyanakvás hamar alábbhagyott. A körszakállas bácsiról az is kiderült, hogy nem ismeri a gyanúsított nőt, de annál markánsabb véleménnyel van a saját szomszédairól. A bal oldalival például jóban van, a jobb oldalival azonban rosszban. Sajnálatomra az egy másik néni, akivel a casus belli az volt, hogy a nő vadállatnak nevezte az előbb említett, atletikus felépítésű kutyát. Mert megtámadta az övét.
A férfi azt mondta, hogy a felesége az utca végére ment almáért a csirkéknek, és kicsit nyitva hagyta a kaput. A szomszéd meg a kutyával elindult sétálni, „az enyém meg kirontott a kapun, és megrángatta kicsit a másik kutyát”, mondta tárgyilagosan. A nő akkor beszaladt telefonálni a rendőrségre. Otthagyta a kutyákat, így neki kellett szétválasztania őket.
Erről a rendőrségi ügyről eszébe jutott egy másik: ide jártak egy utcával lejjebb Hévízről kocsikat feltörni. De az is jó régen volt.
Persze ez sem tartozik szorosan a tárgyhoz, de
kiderült belőle, hogy a környéken két dolog gyakori: a kihívott rendőrség meg a rossz szomszédság.
Pedig akkor még semmit se tudtam a füves nőről. Róla a körszakállas beszélgetőtársam nem hallott, de a házat, azt ismerte. Azt mondta, hogy a volt bécsi rendőrkapitány fiáé. Az meg kiadja. A történet itt egyre homályosabbá vált.
A házat nem nehéz megtalálni, ha az ember már tudja, mit keressen. A méretével és a nagy kék ablakokkal tényleg feltűnő abban az építészeti katyvaszban is, ami a környéket jellemzi. Mediterrán típusú, lapos tetős házak és többgenerációs családnak épült emeletes házak váltogatják egymást. Ennek meg tornyocskák vannak a tetején. A csend ijesztően áradt a házakból.
Hiába csengettem, senki nem válaszolt. A függönytelen ablakok mögött oszlopba rendezett könyvek tornyosultak. A ház, vagy inkább villának mondanám, tökéletesen elszigetelte a mögé eső belátást, és mint kiderült, a ház mögötti udvar másik végén is egy ugyanolyan, csak ennél valamivel még nagyobb ház áll.
Ez egy erődítmény, amit minden oldalról nagy fák és házak határolnak. Tökéletes helyszín. Alig tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy bemásszak, de semmi kedvem nem volt, hogy esetleg belém harapjon egy kutya.
Mivel a kert túlsó végén álló ház egy másik utcáról nyílt, megkerültem az Ifjúság utcát, és ott próbálkoztam. A másik ingatlan szintén kék ablakkeretes, előkertje viszont maga az osztrák idill a falumúzeumban. A ház előtt még három hosszú zászlórúd is áll, a tornyot pedig egy szélkakas gólya díszíti.
Szemben a házzal építkezésen dolgozó emberekbe botlottam. Egyiküknek rémlett a sztori, amikor meséltem róla, a Zala Megyei Hírlapban olvasta, de semmit se tudtak az asszonyról.
Ekkor találkoztam Bélával. Béla a felső ház szomszédja, és fehér atlétatrikóban, fátyolos kék szemekkel, mosolyogva jött elém, amikor csengettem hozzájuk. Ilyen fogadtatásra tényleg nem számítottam, igaz, ő sem. Béla nyaraltatással foglalkozik, és az új német vendégeit várta.
Béla szerint a szomszédjuk osztrák állampolgár. A beszélgetésünkhöz ekkor csatlakozott a férfi felesége is. Gyorsan átvette a szót, majd Bélát a következő két percben legalább háromszor intette csendre. És az nem az a falusi szemlesütős lepisszegés volt. Az asszony csak sokkal jobban tudta.
Mindig csak a baj volt vele, kezdte a szomszéd bemutatását. Évente többször is lejárt, ha melegre fordult az idő. Beszállt a kocsijába, és már jött is, mesélte. Gyakran fel-alá mászkált a kertben, és magában énekelt. Amikor egy üveggömbből jövőt jósoló öregasszony képe rémlett fel, abban egyetértettek, hogy nincs erről szó. A nő szerint a szomszédja például nem is öreg, hanem korunkbeli, és a férje szerint sem erről van szó, mert ő nem üveggömbösnek, hanem bolondnak mondaná.
Eközben haladtunk a kertben a szomszéd kertje felé. Béla azt mondta, hogy a szomszéd nő olyankor mindig beviszkizett, de a felesége szerint a felmerült tények tükrében ez nem állja meg a helyét.
A szomszéd kutyájától egy időben meg aludni sem tudtak a környéken, állandóan ugatott, mondta a nő. Aztán egyszer a tűzoltóságot hívta ki rá, mert fát égetett az udvaron tűzgyújtási tilalom idején.
Hát nekem is itt vannak a fáim, féltem, hogy leég minden, mint a Reichstag. Azt nem tudom, hogy ki kellett-e fizetnie az 50 ezer forintot. Ennyibe kerül a kiszállás, mondta.
Hogy miből élt a nő? Béla szerint minden a férjének köszönhető, aki nem rendőrkapitány volt, hanem tőzsdézett, míg meg nem halt. Már ébren volt, amikor a japán tőzsde nyitott, és még figyelt, amikor a New York-i zárt, mondta. Aztán egyszer egy nagyot bukott. Szerinte a nő akkor változott meg.
A szomszéd kertjét sűrű bambusznád sövény takarja el, onnan semmit sem lehetett látni, nemhogy kiszúrni harminc-negyven kendernövényt. A bambusz persze szúr, vág, de nekem muszáj volt egy pillantást vetni az udvarra. A kert angolparkszerű összevisszasággal, de rendezett benyomást keltve, szép kerekes kúttal bújik meg a házak között. Mindez nem sok, de ahhoz éppen elég, hogy az udvar közepére összehordott, már elszáradt bálába rögtön belelássam azokat a levágott kendernövényeket. Persze erről nincs szó.
A nőt jó ideje nem látták. Szabadlábon védekezik, és úgy tudjuk, tagadja a bűncselekmény elkövetését. A kihallgatásán például azzal védekezett, már hogy szívna füvet, amikor nem is dohányzik. A növényeket is a szépségük miatt ültette a kertbe. A vicc, hogy mindez a kettő együtt még igaz is lehet.
Az ügyészség a bizonyítékok értékelése után a következő hétre ígért közleményt.
Borítókép: Bohus Péter / Index.