Index Vakbarát Hírportál

Négy és fél évet kaphat az áltaxis, akit a fél városon át üldöztek a rendőrök

2018. július 20., péntek 12:24

Egy 25 éves férfi még 2016 augusztusában próbált elmenekülni az őt igazoltatni kívánó rendőrök elől - adta hírül a Fővárosi Ügyészség. A taxival közlekedő vádlottnak sem jogosítványa, sem taxi engedélye nem volt, ráadásul drogot is fogasztott, bár az nem befolyásolta a vezetésben.

A rendőrök a VIII. kerületben akarták igazoltatni a férfit, mire ő továbbhajtott. Ekkor szabályos autós üldözés kerekedett, amely alatt a férfi többször szabálytalankodott, áthajtott a piroson és felhajtott a járdára is, ahol a gyalogosokat veszélyeztette. Több autót is megrongált menekülés közben: a Szabadság híd közelében két autónak is nekiment. A Várkert rakparton végül nekiütközött a szalagkorlátnak, így tudták a rendőrök elkapni.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség az egyébként más ügy miatt már börtönben lévő férfi ellen több rendbeli közúti veszélyeztetés bűntette, valamint rongálás vétsége miatt eljárást indított. A kiróható büntetés akár négy és fél év szabadságvesztés is lehet.

Rovatok