Sára kilencéves korában egy egész évet töltött kórházban. Magántanuló lett, és a szülei, nagyszülei, a családi barátok és a tanárai összefogása kellett ahhoz, hogy ne kelljen évet ismételnie. Negyedikben aztán a saját osztályában, a barátai között folytathatta az iskolát.

Nagyon megmaradt benne, hogy a felnőttek mennyit segítettek, hogy ne maradjon le, és hogy a közösség összekapaszkodva asszisztált, hogy jobban érezze magát. A tanárok beküldték a kórházba a tananyagot, az édesanyja pedig megtanította, mert akkoriban még nem voltak kórházi pedagógusok. Ha nagyon rosszul volt, a mamája csak felolvasta a tananyagot, máskor aktívan tanultak együtt. Eközben az édesapja, a nagyszülei és a családi barátok dolgoztak és Sára testvérével voltak otthon, aki akkor még nagyon kicsi volt.

Elsőéves egyetemista volt, amikor elkezdte az Amigos szervezését, és annyira sikeres volt, hogy ma már nyolcvan egyetemista jár hat magyarországi kórházba nyelvet tanítani vagy csak játszani az éppen bent fekvő gyerekekkel.

Amikor meggyógyult, hálából mindenáron orvos akart lenni, de aztán kiderült, hogy a biológia meg a kémia nem annyira az ő asztala. Végül pénzügy-számvitelt tanult.

Fábián Sára nem beszél a betegségéről, és amikor társaival Amigóként a kórházakban vannak, ők sem kérdezik a gyerekektől, hogy mi a bajuk. Éppen úgy viselkednek a pár napig hányós-hasmenős vírussal kórházban lévőkkel, mint a hónapokig ott tartózkodókkal. Mint mondja, nem ez a lényeg, hanem előre tekintenek, mert abban hisznek, hogy teljesen más úgy visszamenni az iskolába vagy óvodába, ha egy gyereknek nemcsak az az élménye van, hogy milyen rossz volt a kórházban, hanem elmondhatja a társainak, hogy van egy egyetemista barátja, ami tök menő, meg mondhatja, hogy „képzeljétek, megtanultam kínaiul számolni" – még akkor is, ha csak tízig számol valójában.

Az Amigók nagyon jó kapcsolatban vannak a kórházi pedagógusokkal. Ők informálják őket a gyerekekről - leginkább azt osztják meg, hogy milyen a habitusuk: hogy félénkek, szorgalmasak vagy több biztatásra szorulnak-e, nem pedig azt, hogy mi a betegségük.

Az Amigók nem tanárok, inkább nagytestvérek, akik korrepetálják a gyerekeket. Sára és a barátai – ezért is Amigos a nevünk – tízen kezdték 2014 őszén, most nyolcvanan vannak és hat kórházba járnak: az 1. számú és a 2. számú (vagy másik nevén Tűzoltó utcai) gyerekklinikára, a Szent László kórházba, a Bethesdába, az Ilka utcai klinikára és a szegedi klinikára. Van ahová csak hetente egyszer, de van, ahová háromszor.

Összetett felvételi folyamat végén lehet valaki Amigo, és kezdhet gyerekekhez járni a kórházakba. Fontos feltétel, hogy az Amigo egyetemista legyen, mert abban hisznek, hogy aki elkötelezett és megbízható, abból lesz kiváló Amigo. Sőt, a megbízhatóság a legfőbb értékük, mondja Sára: még nem volt olyan nap, hogy azt mondták a gyerekeknek a kórházban, hogy jövő héten mennek, és ne lettek volna ott.

A csapatban nem csak lányok vannak, 30-40 százalékuk egyetemista fiú. Bár a gyerekekkel való foglalkozás talán jobban megmozgatja a nőket, de szerencsére nagyon sok fiút is elért az Amigos küldetése, mondja Sára. A kórházakban gyakran azt veszik észre, hogy a gyerekeket jobban ki tudják zökkenteni a belevaló srácok a kórházi légkörből, hiszen általában az édesanya van bent velük (nem mindig, de sok esetben), és a nővérek, pszichológusok, pedagógusok zöme is nő, így a gyerekek kifejezetten örülnek egy cinkos fiú társaságának.

Habár az Amigók „csupán” nagytestvérek, pontosan tudják, mikor és kitől kell segítséget kérni, ha úgy érzik, kezdenek kiégni, elfáradni. Egyrészt a kórházi pszichológusok is segítenek, hozzájuk egyénileg fordulhatnak, de közösségi eseményeikre is rendszeresen hívnak gyerekekkel foglalkozó szakembereket. Az Amigók táborába például egy pszichológus megy, hogy a kiégésről, a munka lelki nehézségeiről és a megoldási lehetőségekről beszéljen.

Fábián Sára Amszterdamban tanul, így az alapítvány és az Amigos közössége a távollétében működik, ami komoly kihívást jelentett. De, mint mondja, a közösség nagyon erős, sok időt töltenek együtt, közös programokon veszbnek részt. "Ez a kulcsa mindennek. Amigók nélkül nincs Amigos. Csapatként pedig ezt a kihívást is megoldottuk."

Sára stratégiát és szervezést tanul, és úgy érzi, hogy az Amszterdamban megszerzett tudást nagyon jól fogja tudni alkalmazni az Amigos Alapítvány munkájában. A szakdolgozata is az Amigos módszertanról szól, a kötelességei teljesítése mellett pedig, ha csak teheti, hazautazik, hogy a csapattal lehessen.

Az Amigos két évig szinte forrás nélkül működött, de aztán mióta alapítvánnyá alakultak, cégek, pályázatok és magánszemélyek is támogatják a munkájukat, online itt lehet őket segíteni. A közösség erejében hisznek, abban, hogy a sok kicsi tényleg sokra megy. Ma már van két állandó munkatársuk, mert a cél az, hogy minden kórházban lévő gyerek mellett lehessen egy Amigo - Magyarországon és az egész világon, ehhez pedig egy hatalmas, összekovácsolt csapat szükséges. Szeptembertől Fábián Sára ismét teljes erőbedobással kapcsolódik be a munkába.