Index Vakbarát Hírportál

200 millió forintra emelik Gyárfás óvadékát, ő pedig kifizeti

2018. július 24., kedd 14:52 | aznap frissítve

200 millió forintra emelte másodfokon a Fővárosi Törvényszék a Gyárfás Tamás ügyében elsőfokon megállapított óvadék összegét - közölte a Fővárosi Törvényszék.

Gyárfás Tamás az Indexnek azt mondta, kifizeti az összeget, hiszen nincs veszítenivalója. Ezt a pénzt ugyanis csak akkor veszítené el, ha megszökne, de neki esze ágában sincs megszöknie. 

A Fővárosi Törvényszék közlése szerint Gyárfás megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megbízta Portik Tamást, ölesse meg Fenyő Jánost. Bizonyítottság esetén a gyanúsított cselekménye felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének a megállapítására alkalmas.

Az elsőfokú bíróság – a terhelt bűnügyi felügyeletét fenntartó és a 100 millió forintos óvadékot megállapító – határozatával szemben az ügyészség jelentett be fellebbezést. Indítványában az ügyészség egyrészt arra hivatkozott, hogy a gyanúsított személyi körülményeiben nem következett be olyan változás, amely megalapozná a kényszerintézkedés szabályainak enyhítését, másrészt azzal érvelt, hogy a terhelt bevallott vagyonára figyelemmel az óvadék összege nem alkalmas a gyanúsított eljárási cselekményeken való jelenlétének biztosítására.

A Fővárosi Törvényszék döntése szerint az elsőfokú bíróság végzése túlnyomórészt megalapozott, indokai helytállóak. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a gyanúsított személyi szabadságának bizonyos fokú korlátozása továbbra is indokolt, mert megalapozottan feltehető, hogy a terhelt a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, például megszökne vagy elrejtőzne. E feltételezést a gyanúsítás szerinti bűncselekmény kiemelkedően magas tárgyi súlya, az ahhoz kapcsolódó büntetési tétel, valamint a gyanúsított rendkívül kedvező egzisztenciális háttere együttesen erősítik. A bíróság a fentiek alapján úgy ítélte meg, hogy továbbra is szükséges és elégséges a terhelt vonatkozásában a bűnügyi felügyelet azon formája, amelyet a bíróság korábbi végzése tartalmazott.

A gyanúsított személyi körülményeire és az eljárás során ezidáig tanúsított magatartására figyelemmel az elsőfokú bíróság megalapozottan ítélte meg azt is, hogy a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye csekélyebb mértékű, így az az óvadék alkalmazása mellett lehetővé teszi a bűnügyi felügyelet során enyhébb magatartási szabályok rögzítését.

A másodfokú bíróság szerint azonban az óvadék mértékének meghatározásakor különös figyelemmel kell lenni a gyanúsítás tárgyát képező bűncselekmény tárgyi súlyára, a gyanúsított személyi körülményeire és vagyoni helyzetére. "A gyanúsított által bevallott vagyon és az általa óvadékként felajánlott összeg alapot szolgáltat ahhoz, hogy az óvadék elsőfokon megállapított mértékét a Törvényszék megemelje. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az óvadék összegét 200 millió forintban határozta meg, amely összeg így már arányban áll a gyanúsított vagyoni viszonyaival és megfelelő biztosítékul szolgál a bűnügyi felügyelet szabályainak megtartásához is" - közölte a Törvényszék.

A Fővárosi Törvényszék 2018. július 23-án meghozott másodfokú végzésében az óvadék összegének megváltoztatásán túl a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú döntését egyebekben helybenhagyta.

Korábban írtuk, hogy nem csak a bűnpártolással meggyanúsított Ihász Sándor egykori főügyésszel, hanem Horváth András dandártábornok, miniszteri biztossal is találkozott informálisan Gyárfás Tamás azután, hogy megzsarolták. Erről további részleteket itt olvashat. 

A cikket kibeszélheti az Index Facebook-oldalán az alábbi beágyazott cikk alatt.

Rovatok