Index Vakbarát Hírportál

Orbán, az illiberális

2018. július 30., hétfő 12:30

Orbán Viktor tusnádfürdői beszédének leginkább a liberális demokráciával szembeállított illiberális kereszténydemokráciáról szóló része ütötte át a nyugati sajtó ingerküszöbét. 

Mondjuk ki nyugodtan, hogy a kereszténydemokrácia nem liberális. A liberális demokrácia az liberális, a kereszténydemokrácia per definitionem nem liberális, ha úgy tetszik, illiberális

– mondta Orbán, majd a multikulturalizmus, a bevándorlás és a családmodell példáján keresztül bemutatta, mit is jelent ez a szembenállás. Akárcsak 2014-ben, a nyugati sajtóban most is az illiberális rendszer melletti kiállás került be minden tudósításba. 

A Reuters megjegyezte, hogy Orbán az egy nappal korábbi rádióinterjújában üdvözölte Steve Bannon brüsszeli alapítványát, amellyel a szélsőjobboldali, EU-szkeptikus politikai mozgalmakat fogja majd támogatni. 

A hírügynökség azt is hozzátette a tusnádfürdői beszédhez, hogy a Fidesz az utóbbi években démonizálta Soros Györgyöt és a civil szervezeteket, valamint hogy Orbán közel került Oroszországhoz, és rendszeresen kritizálja az EU oroszok elleni szankcióit. 

A Bloomberg is felidézte Orbán pénteki rádióinterjúját, amelyben a kormányfő arról beszélt, hogy az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva. A hírügynökség emlékeztetett, hogy Orbán Tusnádfürdőn beszélt először (2014) az illiberális demokráciák iránti szimpátiájáról, és itt jelentette ki első európai vezetőként (2016), hogy a magyaroknak jobb lenne, ha Trumpot választanák az amerikaiak. 

A Bloomberg azt is hozzátette, hogy múlt hónapban a parlament elfogadta a Stop Soros törvénycsomagot, amely értelmében akár börtönbe is kerülhet, aki a bevándorlást támogatja. A tusnádfürdői beszédből kiemelték még, hogy Orbán komoly változásokat lengetett be 2018 második felére. 

Merkelnek kínos

Orbán Viktor páneurópai kampányt akar folytatni, hogy helyreállítsa a hagyományos konzervatív politikát, amely szerinte ellenzi a bevándorlást és a multikulturalizmust, kiáll viszont a hagyományos keresztény családmodell mellett – írták a The Timesban. 

Az MTI szemlélje szerint a konzervatív brit napilap szerint a magyar miniszterelnök szövetségesei Lengyelország és Sebastian Kurz osztrák kancellár. Megjegyezték viszont, hogy

Angela Merkel német kormányfő számára kínos, hogy Orbán Viktor az ő centrista, főáramú politikájától a "populista nacionalizmus" felé elmozdulva fogalmazza újra a kereszténydemokráciát.

A stratégia azonban vonzó a Merkel pártjával együtt kormányzó bajorországi konzervatívoknak – írták a brit lapban. 

Rovatok