Index Vakbarát Hírportál

Eljárást indít a Wizz Air és a Ryanair ellen a fővárosi kormányhivatal

2018. augusztus 2., csütörtök 10:35 | aznap frissítve

Egész nap több órás késéssel indultak a Wizz Air járatai csütörtökön az akadozó utasfelvétel miatt, a stockholmi járatra pedig nem fértek fel a jeggyel rendelkező utasok. Az ügy miatt Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tuzson Bence, közszolgálatért felelős államtitkár utasítására Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el, és azonnali eljárást indított a légitársasággal szemben.

Kaotikus csütörtök

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Eljárást indít a Wizz Air és a Ryanair ellen a fővárosi kormányhivatal

Az akadozó utasfelvétel miatt szívnak az utasok.

932 · Aug 02, 2018 10:35am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy valamiért minden reggeli gép legalább 50 perces késéssel lett kiírva. Ő személy szerint a 6:10-es berlini járaton ült, ami még reggel 8-kor is a reptéren állt, elmondása szerint pedig az utasokat úgy ellenőrizték, hogy a gép hangszóróján egyesével mondták be a nevüket, és fel kellett tenni a kezüket.

Mint írta, a berlini és a barcelonai járaton is egy emberrel több volt, mint ahánynak lennie kellett volna, mellettük pedig egy eindhoveni gép is állt. Egy másik olvasónk arról írt, a késések még délután is tartanak, a Kutaiszibe tartó járatnál például elmondása szerint egyáltalán nem tájékoztatják az utasokat.

Egy olvasónk a késések mellett egy másik érdekes esetről is beszámolt, a 9:10-re kiírt stockholmi járattal elmondása szerint nemcsak a 2 órás késés volt a probléma, hanem az is, hogy állítólag 230 fő tudott jegyet venni, a légitársaság viszont 180 fő befogadására alkalmas gépet küldött, ami miatt 50 utas lent ragadt, és nem igazán tudták, hogy mit kezdjenek a helyzettel.

A lemaradt utasoknak aztán egy négy nappal későbbi gépre ajánlottak fel jegyeket, az pedig ki sem derült, hogy egyébként mi alapján állapították meg, hogy ki szállhat fel a gépre, és ki nem.

Ennek ellenére a jelek szerint ők még jobban jártak, egy másik olvasónk ugyanis arról írt, hogy nem elég, hogy az elégtelen tájékoztatás miatt lemaradt a gépéről, így a nyaralásáról is,

a wizz air ráadásul a reptérre mutogat az ügyben, nem hajlandóak jegyet biztosítani neki egy másik járatra és a jegy árát sem térítik meg.

Az ügyben kerestük a Wizz Airt, a kommunikációs csapattól pedig azt a választ kaptuk, hogy a járatok az utasfelvételi rendszerben történt fennakadások miatt indultak késve, de mindent megtesznek azért, hogy ezek a lehető leghamarabb elinduljanak. A Wizz Air az érintett utasok elnézését kéri az okozott kellemetlenségért – tették hozzá.

Eljárást indít ellenük a kormányhivatal

A Wizz Air utasfelvétellel kapcsolatos incidensei miatt Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tuzson Bence, közszolgálatért felelős államtitkár utasítására Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el, és azonnali eljárást indított a légitársasággal szemben - közölték az MTI-vel Gulyásék.

Csütörtök délután kiadott közleményükben azt írják, elfogadhatatlannak tartják a Wizz Airtől az elmúlt napok tapasztalt, az utasok tucatjainak nyaralását tönkre tevő gyakorlatát. "Különösen felháborító, ahogyan a légitársaság a saját hibájából előállt helyzetet kezeli, a tájékoztatás minimumát sem biztosítva az általa megkárosított utasoknak" - írták. 

A Ryanair ellen is indult eljárás

A fővárosi kormányhivatal a Wizz Air versenytársával, a Ryanairrel szemben is vizsgálatot indított. György István kormánymegbízott az ír központú diszkont légicég poggyászkezelésével kapcsolatos hiányosságok miatt rendelte el két hete a vizsgálat lefolytatását.

Meghibásodás a beszállítónál

A Wizz Air a hírre reagálva azt közölte az MTI-vel, hogy az azért voltak késések csütörtök reggel, mert az egyik beszállítójuknál meghibásodás történt, emiatt az utasfelvétel jelentősen lelassult. A Wizz Air azt is közölte, hogy minden esetben a vonatkozó jogszabályoknak és a légitársaság saját szabályzatának megfelelően tájékoztatták az utasokat.

Rovatok