Index Vakbarát Hírportál

Kamera vette fel, ahogy egy besurranó tolvaj lopakodik a lakásban

2018. augusztus 9., csütörtök 06:17 | aznap frissítve

Általában köztéri kamerák felvételeit szokta kiadni a rendőrség egy-egy bűncselekményről, most azonban egy lakásban készült videó egy besurranó tolvajról a X. kerületben. 

A tolvaj augusztus 3-án este hat óra körül ment be egy lakásba, ahol nevéhez híven valóban lopakodik és surran, de előbb elrak egy táskát és egy telefont az asztalról.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A feltételezett elkövető 20-25 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, sportos testalkatú, oldalt felnyírt, fekete hajú férfi.  

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatosan információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett hívja az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámát, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikét.

Rovatok