Index Vakbarát Hírportál

222 millióba fog kerülni az augusztus 20-i tűzijáték

2018. augusztus 10., péntek 20:46 | aznap frissítve

Az idei augusztus 20-i tűzijáték 222 millió forintba fog kerülni, írja a 24.hu a  Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény alapján. 

A tűzijáték pirotechnikai, kommunikációs és biztosítási feladatait a Nuvu Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.  174 millió 817 ezer forint + áfa összegért vállalta el. A Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. megbízására a Nuvu mellett a Leskovics Pirotechnika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. is ajánlatot adott. A tavalyi tűzijátékot is a Nuvu bonyolította le, amely bruttó 224 millió forintba került. 

A nemzeti ünnep szervezését idén a Miniszterelnöki Kabinetiroda koordinálja.  Az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs már július 30-án megkezdte működését. A  törzs vezetője és a rendezvény f ő felelőse  Kovács Zoltán  kormányszóvivő lesz. 

Kovács július végén azt mondta:  több mint 21 ezer effektet lőnek majd fel augusztus 20-án este. A 23-26 perces tűzijátékot legjobban a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon, valamint a Margit hídról lehet látni. A Kossuth téri ünnepség és az esti tűzijáték zenéjét Szarka Tamás  Kossuth-díjas énekes, a Ghymes együttes alapító tagja szerezte. Az István király dicsérete című szerzeményben hallani lehet majd Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnőt is szólózni.

A nemzeti ünnep központi rendezvényei idén három napig tartanak: a Magyar Ízek Utcája már augusztus 18-án, szombaton megnyílik, és a hosszú hétvége mindhárom napján várja a látogatókat. Szintén mindhárom nap lesznek koncertek, mások mellett a Tankcsapda is fellép majd a Gellért-szobornál.  

(Borítókép:  Ünnepi tőzijáték a Duna felett a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon 2017. augusztus 20-án - f otó: Lakatos Péter / MTI)

Rovatok