Index Vakbarát Hírportál

Pelenka eldobásával vádolják Orbán Viktor lányát

2018. augusztus 21., kedd 15:13

Exkluzívnak mondott fotósorozat jelent meg kedd délelőtt a Nyugati Fény nevű oldalon Orbán Viktor legnagyobb lányáról, Orbán Ráhelről. Magáról az oldalról azt érdemes tudni, hogy írásai, bejegyzései alapján DK-közelinek mondható, és ezt az is erősíti, hogy DK-s politikusok előszeretettel hivatkoznak rá a közösségi médiában.

A most megjelent bejegyzést is több DK-s politikus is pillanatokon belül megosztotta, például Molnár Csaba alelnök, Gréczy Zsolt képviselő vagy Vágó István elnökségi tag, illetve maga Gyurcsány Ferenc pártelnök is ezzel a megjegyzéssel:

Mert Jézus nyilván azt tanította, hogy a szaros pelenkát tedd vendéglátóid ajtaja elé...

A fotósorozat, amelyet az oldal álítása szerint egy Eszter nevű olvasójuk küldött, azt sugallja, hogy Orbán Ráhel a horvát autópálya mellett megállt és nem a kukába, hanem a fűbe hajította a pelenkát. A képekből nem derül ki, hogy valóban így történt-e (pelenkákat ugyan látunk, de nem tudjuk az események sorrendjét), illetve az sem egyértelmű, hol készült a felvétel. 

A dologra azért érdemes ugyanakkor felfigyelni, mert több horvát oldal is elkezdett írni róla (Index.hr, 24sata.hr). Illetve a DK-s politikusok elég gyorsan elkezdték osztani tényként a történetet, összefüggést vonva Orbán Viktor politikája és a lánya feltételezett pelenkás cselekedete között. Vagyis az eddigi DK-s politikusi reakciók alapján ezekkel a képekkel Gyurcsányék közvetve Orbán Viktort akarják támadni.

Megpróbáljuk elérni Orbán Ráhelt is, kíván-e reagálni a bejegyzésre.

Rovatok