Index Vakbarát Hírportál

Nyolc embertől vonta vissza az állampolgárságot Áder János

2018. augusztus 24., péntek 08:49

Július 31-ig összesen nyolc esetben döntött úgy Áder János köztársasági elnök, hogy visszavonja a megadott magyar állampolgárságot, azt ugyanakkor nem tudni, hogy ennek pontosan mi az oka, mert a határozatok egyikén sem szerepel indoklás – írja a HVG a Magyar Közlöny legfrissebb számára hivatkozva.

A határozatokból kiderül, hogy Áder a Miniszterelnökséget vezető miniszter, azaz Gulyás Gergely előterjesztésére vonta vissza az állampolgárságot az Alaptörvény 9. cikk (4)  bekezdés i)  pontja, valamint a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 9. §-a alapján, ezen felül azonban csak az érintettek neve, születési helye és ideje olvasható ki belőlük.

A magyar állampolgárság visszavonható attól a személytől, aki magyar állampolgárságát a jogszabályok megszegésével, így különösen valótlan adatok közlésével, illetve adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg.

– szól a vonatkozó törvény, ami azért ad némi támpontot a visszavonás okaihoz. Emellett az is biztos, hogy a többnyire a volt Szovjetunió és Jugoszlávia területéről érkezett érintettek nemrég juthattak állampolgársághoz, tíz év után ugyanis már nem lehetne megfosztani őket tőle.

Ukrajnában egyébként például nagyon pörög a magyar állampolgársággal való üzletelés, mert túl egyszerű a honosítás folyamata, erről korábban ebben a cikkünkben írtunk.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Nyolc embertől vonta vissza az állampolgárságot Áder János

Az nem derült ki, hogy pontosan miért.

216 · Aug 24, 2018 08:49am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Rovatok