Index Vakbarát Hírportál

Újabb esély azoknak, akiknek csak a nyelvvizsga hiányzik a diplomához

2018. augusztus 26., vasárnap 16:34

Meghirdették a felsőoktatásban végzettek számára szükséges nyelvvizsga megszerzését segítő újabb diplomamentő programot.

Az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság honlapján közzétett felhívásban azt írták:

a pályázati felület megnyitásának tervezett időpontja szeptember 3-a, hétfő 14.00 óra.

Mint a kiírásban kiemelték: a nemzetgazdaság fejlődéséhez nélkülözhetetlen, hogy rendelkezésre álljon a megfelelően képzett, idegen nyelvet beszélő, felsőfokú végzettséggel rendelkező "humán erőforrás". A felsőoktatásban tanulmányokat folytatott hallgatók 20-22 százaléka a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapja meg az abszolutórium és a záróvizsga után diplomáját, jelentős részük pedig később sem szerzi meg az oklevelet.

A pályázat célja elsődlegesen

A támogatás közvetett célja, hogy a diploma megszerzését követően a célcsoport végzettségének megfelelő munkakörben helyezkedjen el.

A Diplomamentő II. program azon nyelvvizsgára felkészítő képzéseken való részvételt támogatja, melyet követően a pályázó államilag elismert, komplex, vagy írásbeli, vagy szóbeli nyelvvizsgát teljesít és a nyelvvizsga bizonyítvány bemutatása után átveheti diplomáját.

A program keretében angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol képzésre lehet pályázni.

A nyelvi képzések tervezetten 2018. szeptember közepétől indulhatnak és 2019. december 31-ig kell befejeződniük, a képzési támogatás mértéke fejenként maximum 300 ezer forint.

A támogatottaknak legkésőbb 2020. március 31-ig kell bemutatniuk a megszerzett nyelvvizsga bizonyítványukat és az az alapján kiadott diplomájukat. Ha ez nem történik meg, a teljes támogatási összeget vissza kell fizetni - olvasható az OFA honlapján.

(Borítókép: Oklevél egy végzős hallgató kezében a Kecskeméti Fõiskola diplomaátadó ünnepi szenátusi ülésén 2016. február 27-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor )

Rovatok