Ha a MÁV egyes állomásai és a társaság magára hagyott földterületei alapján néznénk Magyarországot, úgy valamilyen távoli kaukázusi településhez lenne hasonlítható. Általános tapasztalat az az elhanyagoltság, ami a magyar vasúttársaság legtöbb ingatlanára jellemző országszerte. Rozsdás, életveszélyesnek látszó felüljárókon járunk haza, illetve munkába, vécéként funkcionáló egykori állomások, szemétteleppé váló töltések tarkítják az egykor a fejlődés motorjának számító vasutat.

Nem kellene ennek így lennie, de a vasútnak egyszerűen nincs igénye a változásra, ami abból is látszik, hogy az olykor jó szándékú próbálkozásokat is arrogáns válasz fogadja a részéről, amint az Rákosrendező pályaudvarnál is látható volt, ahol a Kétfarkú Kutya Párt próbált egy bicikliutat befejezni a dzsuvás és elhagyatott MÁV-területen. Azóta is biztonságiak őrzik a mocskot, ami a MÁV szerint részben az övé, de ahhoz az itt élőknek amúgy semmi közük.

Felhívást tettünk közzé, hogy megtaláljuk az ország legótvarabb vasúti ingatlanjait, telkeit, és nem kellett csalódnunk. A MÁV és a vasút igénytelenségével kényszerházasságban élők rekordszámban szállították nekünk a nemtörődömség dokumentumait. Ebből adunk közre néhány igazán gyomorforgató esetet.

Könnyen le lehet söpörni a témát azzal, hogy olyan helyeken hagyja pusztulni természeti és környezeti értékeinket a MÁV, ahol amúgy a kutya se jár, de ez nagyon nem igaz. Dávid Kőbánya-Kispest állomásról küldte el a véleményét. „Végtelenül igénytelen, koszos, omladozó felüljáró, ami egyben perontető is lenne, ha nem ázna be folyamatosan. Óriási forgalma van, a reptér és belváros között közlekedő vonatok is erre járnak, nagyon meg kellene újítani. Különösen nagy a kontraszt a felüljáróval egybeépített, teljesen kulturált Köki Terminállal, illetve a szomszédos, szintén teljesen kulturált, frissen felújított BKK buszállomással”.

S. szintén a Köki környékét írta példának: „Elhanyagolt MÁV-os szégyenfoltként csodálom, hogy még nem került említésre a Köki Terminál melletti vasútállomás. A pláza megépítése és a metróállomás felújítása mellett ezzel az épületrésszel nem kezdtek semmit, pedig egybenyíló része az építmények. Amint az ember átlépi a metró »demarkációs« vonalát, nyomasztó lesz a környezet. Nem tartja karban senki. Egy-két fénycső van a rohadó lámpákban, ami működik, helyenként vezetékek lógnak a fémszerkezetből, koszosak az ablakok, már ha megvannak még, pereg a festék, valamint a terület úgy fest, mintha senki se takarítaná. Ottani dolgozóként nem egyszer hallottam már, hogy a metróból zavartak át szakembereket, hogy kezdjenek valamit az utaspanaszokkal, mert a tévesen a BKV-hoz érkezett leveleket továbbítva a MÁV nem fogadja, visszadobja, másra mutogat.

Egyszóval ez egy senki földje, amit a hátizsákos turisták elsőként megszemlélhetnek Budapest szégyenfoltjai közül.

Kőbánya egyébként, úgy tűnik, a vasút pöcegödre, annyian írtak az ottani förtelmes állapotokról. Eszter szerint „ez a téma többet érdemelne, mint egy félmondat a MÁV szépségversenyen.” Ő egyébként a Kőbánya alsó vasútállomásról készült fényképeket a kőbányai drogproblémával köti össze. A képeket egy átlagos hétköznap készítette, „rajta az összehugyozott és hányt lépcsőkön zombiként túlélni próbáló drogosokkal”, akiktől olykor annyira tart, hogy inkább továbbmegy „Kőbánya-Kispestre (pedig az sem egy üdítő látvány, illetve illat), mert folyamatosan zaklatnak apróért, gusztustalanul bunkón viselkednek, félelmet keltenek a nőkben a beszólogatásokkal, egyszerűen felfordul a gyomrom”. 

Katalin a kőbányai vasúti szolgálati lakásokra mutatott rá. A képek Kőbánya felső pályaudvart mutatják.

„Lehet látni, hogy a gaz olyan magas, hogy a vonat is alig látszik. Az állomás területén található épületben úgynevezett szolgálati lakások találhatók siralmas állapotban. A vakolat hullik a tetőn keresztül a lakások, ha nagy esőzés van, beáznak. Többszöri bejelentés és panasz történt már, de semmi érdemi dolog nem történt. A válasz mindig az: nincs rá pénz.

De a lakbért a duplájára emelték. Nos ez a mai MÁV.

Katalin eléggé belülről látja a dolgokat, mert az édesapja is ott lakott, aki egykor ott állomásfőnők volt. „Akkor még szervezetten folyt a munka. Volt pályafenntartási főnökség, akik a területet tartották rendben. Volt kereskedelmi főnőség és az állomásfőnök apánk. Azért lakott ott a szolgálati lakásban, hogy éjjel-nappal rendelkezésre álljon. Akkor még volt becsülete a MÁV-nak, ma már ebek  harmincadjára jut minden” – írta Katalin.

A Keletiről már volt szó, vele együtt a Nyugatiról ugyanazt gondolom: a funkciójukat betöltik, megfelelő a tájékoztatás (táblák, feliratok, segítőkész személyzet), tűrhető sorok vannak a mindig jól működő automatáknál és pénztáraknál stb. De nem kellene, hogy természetes legyen a kosz, a bűz, a graffitik és az évtizedek óta fel nem újított területek. A Nyugati tíz éve nem működő liftjéről pedig éppen a napokban emlékeztünk meg.

Vidékre érkezve az egyik leggyomorforgatóbb helyszínről János küldött nekünk fotókat. Szikszó-Vásártér állomás. Igen, az ott fekália.

Krisztina a tatabányai körülmények miatt ragadott klaviatúrát. „Ha a tatabányai főpályaudvaron szeretne átszállni az ember, csak akkor tudja megtenni gond nélkül, ha a másik vonat a szomszédos peronról indul. Minden egyéb esetben, illetve ha a vasútállomásra szeretne eljutni, először meg kell másznia ötvenvalahány lépcsőt fölfelé, majd ugyanennyit lefelé. Se lift, se egyéb lehetőség. Sokan másznak át inkább a síneken, mert egyszerűen öregen, betegen, csomaggal nem tudnak mást. Fogalmam sincs, hogy babakocsival, törött lábbal, bevásárlással mit csinálnak a népek (a mozgássérültek, kerekesszékesek, gondolom már rég feladták), de 2018-at írunk és Tatabánya megyeszékhely” – írja Krisztina.

Apám annak idején beverekedte magát a polgármesterhez is, aki egyébként azzal kampányolt, hogy megváltoztatja a helyzetet, aztán a konkrét kérdésre széttárta a kezét, hogy „hát, az MÁV-terület".

Krisztina arról is írt, hogy „borzasztóan lepukkant, undorító az egész, ragad minden, amihez ér az ember, a lépcsők átlátszó plexijét vagy harminc éve nem takarították, nyáron annyira megáll benne a levegő, hogy fullad benne az ember.”

Nem ő az egyetlen, aki Tatabányáról írt: I. is onnan küldött levelet, olyat, ami meg tényleg az ezt már nem hiszem el kategória: „Nem, a képen nem egy észak-koreai hadilétesítmény hanem egy nyugat-magyarországi megyeszékhely, Tatabánya vasútállomása látható.”

Panni képein viszont az látszik, hogy van, aki jól elvan a MÁV-val, sőt kihasználja a maga javára, és a vasúti területen tárolja a tűzifát.

Andrea a fóti állomásra hívta fel a figyelmet. „A fóti vasútállomáson jelenleg derékig érő gaz fogadja az utasokat. A parkoló nyáron porzik, ha esik az eső, a pocsolyákat kerülgetjük, és sárban dagonyázunk. Hiába járok autóval, míg pár lépéssel elérem a peront, már úgy néz ki a cipőm, mint aki tanyáról indult el. A parkoló mellett a bekötőút sincs leaszfaltozva, kerülgetni kell a gödröket. Ha a Kétfarkúak Fótra jönnének, tudnának mit csinálni!”

Csaba a vértesszőlősi állomást mutatta be, „amely a Budapest–Bécs vasútvonal üde színfoltja. Az önkormányzat már hosszú évek óta szeretné megkapni a területet, mely egyben a falu központja is, hogy rendbe tegye az állomás épületét és környezetét. Ez idáig sikertelenül. A MÁV úgy tarja számon, hogy szolgálati lakások üzemelnek benne. Ez azonban nem igaz, a romokon nem is akarna lakni senki. Néha egy-egy csöves feltöri és ott tartózkodik pár napig”.

„Az épület másik oldalán az 1 sz. főút vezet. A szemetet alkalmanként – gerillakommandóként – a helyi civilek eltüntetik, mert egyszerűen undorító. Persze a vasút felújítási programot itt is meglebegtették pár éve, és még évekig nincs is rá pénz, de a helyiek röhögőgörcsöt kaptak a közzétett csupa üveg állomásépület tervei láttán. Kicsi vágyunk van: Szeretnénk megkapni, felújítani és használni a mi kis FALUSI állomásunkat! Az üvegállomást hagyják a városoknak.”

Nemcsak nyugatra, keletre is van egy megyeszékhely, ami bekerült a gyűjtésünkbe: Ivett a salgótarjáni helyzetet érzékeltetve csak annyit írt: „Így érkezel meg vonattal egy megyeszékhelyre.”

„A tárnoki susnyás nem a szemét miatt gyönyörű, hanem a hatalmasra nőtt gaz miatt, ami a fél járdát elfoglalja. Vannak olyan szakaszok, ahol biciklivel közlekedve már megcsap valamelyik, ha pedig szembe is jönnek, akkor le kell szállni. A járda eredetileg kb 1.5 méter széles volt” – írta Levente, aki megpróbált utánajárni a kérdésnek, de az önkormányzat a MÁV-ra mutogat, és állítólag heti felszólításokat küldenek nekik. Sőt tavaly önköltségen levágták helyettük a gazt.  Ezt szintén sokszor kiemelik”. 

A zalaegerszegi fűtőházról küldött képet Zoli. „Ezt a fűtőházat 2011 tavaszán zárták be, azóta csak romlik az állapota. Gondolom, nem ez az egyetlen rossz állapotban lévő bezárt fűtőház az országban, de így fog majd járni mindegyik. A tavaly őszi vihar megtépázta a tetőszerkezetét, ekkor gyorsan ráterítettek egy fekete fóliát, de a nap mára azt elfogyasztotta. A nyár elején készült a kép, mára a lámpa mellett a tetőn lévő fa egy kicsit megnőtt.”

Mórról Gábor, Becske Alsóról Attila küldött képeket, amik szintén önmagukért beszélnek.

Kérdéseinkkel már többször is kerestük a MÁV-ot, de választ továbbra sem kaptunk.

(Borítókép:  Szalai Eszter / Index)