Index Vakbarát Hírportál

Így kell kimaxolni a magyar rögvalóságot

2018. augusztus 28., kedd 09:12

Vádat emelt a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség egy 43 és egy 18 éves geszti férfivel szemben, akik júniusban illegálisan kihalásztak 62 pontyot, közben elloptak 38 kiló búzát is, aztán megléptek egy forgalomból kivont autóval, amit amúgy részegen vezetett az egyik vádlott – derül ki a Békés Megyei Főügyészség sajtóközleményéből.

Az egészen szürreális események sorozata június 9-én, a délutáni órákban kezdett el kibontakozni, amikor is a két férfi a Biharugra határában lévő Begécsi Víztározó II. számú tavából egy kerítőhálóval kezdett el halászni – természetesen engedély nélkül –, a szórakoztató délutáni tevékenység eredményeként pedig végül összesen 62 pontyot fogtak ki.

Az 53 210 forint értékű zsákmányon felül 38 kiló búzát is bepakoltak egy zsákba, ha már ott voltak – 2 510 forint értékben –, aztán visszaautóztak Gesztre. Itt aztán a rendőrök rögtön igazoltatták őket, és meg is találták a kemény munkával megszerzett zsákmányt, ezen felül pedig azt is megállapították, hogy

a vádlott ittasan vezette a bűncselekményekhez használt, amúgy a forgalomból kivont autót.

Egy csavar amúgy ezután is volt még a sztoriban, mert ugyan a rendőrség visszaadta a sértett félnek a jogosulatlanul kifogott halakat, azok időközben érthető módon elpusztultak, eladni már nem lehetett őket, így legfeljebb szentimentális értékük miatt örülhetett nekik a tulajdonos.

Az idősebb férfi három alkalommal volt már büntetve orvhalászat miatt, a fiatalabb pedig korábban lopás miatt állt már bíróság előtt. Az ügyészség az elkövetőket tettestársként orvhalászattal és kisebb értékre elkövetett lopással, az elsőrendű vádlottat pedig ezen felül ittas vezetéssel is vádolja. Vele szemben végrehajtandó börtönt, valamint közügyektől és közúti járművezetéstől való eltiltást, a másodrendű vádlottal szemben pedig felfüggesztett börtönt indítványozott a hivatal.

Rovatok