Index Vakbarát Hírportál

Teréz körúti robbantás: a vádlott felmentését kérte a védő

2018. augusztus 29., szerda 13:37

Nem biztos, hogy ő tette, és ami történt annak amúgy is más a minősítése – vélte az ügyvéd.

Nem állnak rendelkezésre olyan kétséget kizáró tények, amelyek bizonyítanák a fiatalember bűnösségét, ezért a vádlott nem ítélhető el - mondta Jován László ügyvéd aTeréz körúti robbantó mai tárgyalásán, amelyen maga, a zavartnak tűnő vádlott nem kívánt részt venni, így elvezették - írja az MTI.

Emlékeztetőül: a vád szerint a huszonéves fiatalember 2016. szeptember 24-én késő este Budapesten, a Teréz körúton egy általa készített pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két rendőrt. A robbanószer mellé többkilónyi 5-10 centiméteres szöget rakott. Az elkövető nem sokkal később e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, amelyben leírta, hogyan készítette a bombát. Egy másik el nem küldött, de a számítógépén megtalált e-mailben pedig - újabb halálos kimenetelű robbantásokkal fenyegetve - egymillió eurót követelt volna.

A vádlottat 2016 októberében fogtak el, először beismerő vallomást tett, ám azt az ügy első, januári tárgyalási napján visszavonta.

Ügyész: életfogytiglant!

 Az ezt megelőző, június 18-án megtartott tárgyaláson az ügyész életfogytig tartó szabadságvesztést kért a vádlottra, előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérlete, robbanóanyaggal visszaélés és terrorcselekmény előkészülete miatt.

 Ügyvéd: mentsék fel!

Az ügyvéd kétségbe vonta az ügyészség minősítését, miszerint a cselekmény több ember ellen elkövetett, előre kitervelt emberülési kísérlet. Szerinte a cselekmény csupán életveszélyt okozó testi sértés szándékaként értékelhető.

Jován László úgy vélekedett, hogy

a nyomozás során a gombhoz keresték a kabátot."

Vagyis nem vizsgáltak különböző verziókat, csak egy irányba folyt a nyomozás. Nem volt szabályos a helyszín biztosítása, a bűnjelkezelés és a vádlotthoz köthető ingatlanban végzett házkutatás sem, a DNS-vizsgálat pedig nem alkalmas a bűnösség megállapítására.

Arra is kitért, hogy a bűntény nem értékelhető terrorcselekményként, hiszen nem kapcsolódott komolyan vehető, konkrét fenyegetés a robbantáshoz.

A bíróság a pert szeptember 12-ére napolta el, amikor a tervek szerint ítéletet hirdet.

Rovatok