Index Vakbarát Hírportál

Eltemették Kerényi Imrét

2018. augusztus 31., péntek 16:11

Augusztus 31-én, pénteken 14 órakor a Fiumei úti sírkert művészparcellájában eltemették Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottat, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendezőt, színigazgatót, egyetemi tanárt, publicistát, érdemes és kiváló művészt. Kerényi Imre augusztus 11-én halt meg 74 éves korában, kedden több százan vettek végső búcsút tőle.

A temetésen Götz Béla díszlettervező azt mondta, Kerényi Imre reneszánsz emberként élt, a régi barátok, "játszótársak" nevében Huszti Péter színművész azt hangsúlyozta, hogy Kerényi Imre kifogyhatatlan ötletekkel, energiával és rendet teremtve rendezett és tanított, keresve a választ az élet és a halál nagy kérdéseire, írja az MTI. A művész emlékét ravatalánál családja nevében lánya, Kerényi Katalin idézte fel.

A temetésen Orbán Viktor is megszólalt, bajtársaként, barátjaként és munkatársaként búcsúzott Kerényi Imrétől. A kormányfő hangsúlyozta, Kerényi Imre rendkívüli művész és példás hazafi volt; rendező, tanár, szerkesztő, a magyar kultúra fáradhatatlan harcosa. Mindig sietett, állandóan dolga volt: megtanítani a szakma rejtelmeit, megalkuvás nélküli magyar színházat csinálni, eljuttatni kultúránkat minden magyar emberhez határon innen és túl. Mint hozzátette, Kerényi Imre nemcsak tudta és hirdette, hogy a kultúránk tart meg minket magyarnak, hanem művelte is ezt a kultúrát.

Kerényi Imre keresztény magyar férfi volt, és tisztában volt azzal, micsoda becsületbéli kötelességekkel jár mindez

- fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor felidézte: 2002-ben "négy szép, alkotó és felemelő év után" visszatértek a hatalomba a "merjünk kicsik lenni" magyarok.

Kerényi Imre már egy teljes színházi életművel a háta mögött ekkor döntött úgy, hogy a magyar közélet szorítójába lép, és a tőle megszokott lelkiismeretességgel és munkabírással a polgári körök mozgalmának szellemi vezére lesz, mondta Orbán, hozzátéve: "így lettem a bajtársa, és ő az enyém, és harcoltunk együtt jóban-rosszban".

Mint elmondta, Kerényi Imre felemelt fejjel, és csak rá jellemző humorral viselte a támadásokat; bármihez fogott, mindenből derű, fegyelem, hit és a hozzáértés magabiztossága áradt. Azt tanította, hogy egy előadás, egy könyv, de még egy ország is csak akkor ér valamit, ha alkotói egész személyiségüket hozzáadják. Csak így maradhat meg az ország annak a magyar világnak, amelyért még betegsége idején is küzdött és dolgozott - idézte fel Orbán Viktor.

Azt hittem, nemcsak harcolni, de célba érni is együtt fogunk; mert oda fogunk érni nélküled is, de az nem ugyanaz lesz

- mondta Orbán.

Kerényi Imre 1943. szeptember 28-án született Csopakon. 1966-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett színházrendezői diplomát. 1966-tól a Madách Színház rendezőjeként dolgozott, majd a szolnoki Szigligeti Színház igazgató-főrendezője, a Népszínház és 1983-tól 1989-ig a Nemzeti Színház rendezője volt. 1968 óta a Színház-és Filmművészeti Főiskolán tanított. 1989 és 2004 között a Madách Színház igazgatója és művészeti vezetője volt. Ő rendezte az István, a király című rockopera első színpadi változatát.

Munkásságát több díjjal ismerték el: Jászai Mari-díj (1977), érdemes művész (1981), Magyar Művészetért Díj (1988). 2002-ben Kossuth-díjat kapott.

Politikai pályafutását az MSZMP-ben kezdte a rendszerváltás előtt. 1988 és 1992 között a Magyar Demokrata Fórum (MDF) tagja volt, beválasztották a párt országos választmányába is. 1990-ben az MDF országgyűlési képviselőjelöltjeként indult a választásokon. A kilencvenes évek elején az akkor ellenzéki Demokratikus Charta rendezvényeinek egyik gyakori szónoka volt.

Kerényi a második Orbán-kormány megalakulása, 2010 óta volt miniszterelnöki megbízott. Az ő feladata volt az alaptörvény népszerűsítése – például az alaptörvény asztalának intézménye –, a díszkiadás is hozzá köthető. A negyedik Orbán-kormányban miniszterelnöki megbízottként "a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok elvégzése" volt a feladata.

Rovatok