Kotta nélkül, pusztán hallás alapján zenélnek együtt látók és nem látók. A Kotta Nélkül Projekt egy fiatal egyetemista fejéből pattant ki, aki egy barátjától hallott arról, hogy látássérültként milyen nehéz kottát olvasni. A héttagú banda most együtt jár fellépésekre, hogy lebontsák a látássérültekkel kapcsolatos előítéleteket, mert szerintük a zene egy olyan terület, ahol megmutathatják, hogy épp olyanok, mint a többi ember. Az Abcúg riportja.
Az mennyire beteg, hogy érintésre megmondom, hogy ez egy Marshall-erősítő?”
– kérdezi a látássérült Velegi István szintén látássérült zenésztársaitól, amikor leérünk a próbaterembe.
A Kotta Nélkül Projekt ötlete Iványi Mátétól, egy fiatal egyetemistától származik, akinek gimnáziumban egy látássérült barátnője panaszkodott arra, hogy rossz a zongoratanára és nagyon nehéz a Braille-kotta olvasása. A fiú gondolt egyet, felvette látássérültekkel a kapcsolatot és elindított egy egyedülálló kezdeményezést.
A találkozót az egyik budapesti próbatermüknél beszéljük meg, de már az Andrássy úton gyalogolva is kiszúrjuk a négy, hangszertokokkal felszerelt látássérültet és egy fiatal lányt. A négy látássérült folyamatosan viccelődik, a látó lány, Garamszegi Anna pedig csak a fejét fogja, és elnézést kérve néz ránk az ugratások és káromkodások miatt. Amikor megérkezik Iványi Máté is, a Kotta nélkül projekt kitalálója, akkor a látók és nem látók összekapaszkodva elindulnak a próbaterem felé.
A képeket a tagok kérésére akadálymentesítve is leírjuk.
A teremben Máté segít összeszerelni mindenkinek a saját hangszerét, de egyáltalán nem arról van szó, hogy a látássérült fiatalok ne értenének a hangszerekhez és a zenéhez. Néhány perc után egyérteművé válik, hogy a Kotta Nélkül csapat tagjai mind olyanok, akik gyerekkoruktól kezdve játszanak valamilyen hangszeren, függői a zenének. A jó humorérzékkel megáldott csapattagok a folyamatos zenei utalások mellett, viccelődnek a vakságukon is, például amikor arra kérem őket, hogy aki szeretne válaszolni a kérdésemre, az tegye fel a kezét, akkor az egyikőjük nevetve megszólal, hogy ők azt nem látják.
A próba vezényszó nélkül indul, ha valaki elkezd egy dalt, a többiek rögtön becsatalkoznak, így csendül fel a Havanna és Adele klasszikusa, a Someone like you.
A még csak egy éve működő Kotta Nélkül Projekt ötelete a 23 éves Máté fejéből pattant ki, de a gondolat már 2012-ben megfogalmazódott benne. A szalagavatóján egy látássérült lánnyal táncolt, aki nagyon gyorsan és könnyen sajátította el a tánclépéseket, miután megmutatták neki, hogy hova kell tennie a lábát. A lány mesélt neki arról, hogy a zongoratanára nem akarta elvállalni az oktatását, később pedig, amikor mégis elvállalta, akkor csak rossz élményeket szerzett. Ezt a két gondolatot kötötte össze a fejében Máté. Miért ne lehetne látássérülteket utánzás alapján zenélni tanítani?
,,Mindent hallás után csinálunk, ez a módszer lényege. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy valaki bármilyen hangszeren kotta nélkül megtanuljon játszani, mert ez lényegében olyan, mint egy vers. Meg tudsz tanulni egy verset anélkül is, hogy látnád leírva, ha elégszer elmondják” – magyarázza Máté, miközben a teremben zajlik a próba.
Máté szerint ez a módszer egyáltalán nem újdonság, a régi nagy jazz zenészek is így tanultak, és a Beatles tagjai sem tudtak kottát olvasni. A látássérülteknek Braille-írásban készült kották ráadásul kifejezetten bonyolultak, és az országban egyedül Budapesten van néhány olyan tanár, aki meg is tudja tanítani. A Kotta Nélkül Projektnek vannak olyan tagjai, akik gyerekkorukban megtanultak Braille-kottát olvasni, de nem az alapján zenélnek, mert játék közben nem tudják használni, hiszen ahhoz is két kéz kell.
Máté, aki maga is gyerekkora óta szaxofonon játszik, egy Facebook csoportban érdeklődött, hogy lenne-e olyan látássérült, aki tud zenélni és lenne vele kedve elindítani a projektet. Helle Maximilian elsőként jelentkezett, három éves kóra óta tanult zongorázni és nagyon tetszett neki Máté kezdeményezése. Mivel ő az egyik legtapasztaltabb zenész a csapatban, ezért fontos feladatának érzi, hogy segítsen a még nem kibontakozott tehetségeknek, akik egyelőre elsősorban az ismeretségi köréből kerültek ki. Vele együtt zongorázik Kardon Annamária is, aki néha az énekbe is becsatlakozik. Ő hozta a csapatba a legjobb barántőjét, a még csak 18 éves, látó Annát, akivel gyerekkorukban egy nyári táborban ismerkedtek meg, most pedig ő a zenekar szóló énekese. A dobok mögött Rack László ül, aki saját bevallása szerint törzsgyökeres rocker, de amióta bekerült a projektbe hajlandó populárisabb zenéket is játszani. Velegi István most a bendzsóját hozta el nekünk, de általában basszusgitáron szokott játszani, és még a hangtechnikához is ért. A csapatban még két tag van, akik nem tudtak eljönni, közülük csak az egyikük látó. A csapat bohóca Maximilian, aki imád a többiekkel undorító ételeket kóstoltatni, ha boltba megy, akkor szándékosan utazik a rosszabbnál rosszabb termékekre.
A két órásra tervezett próba a jelenlétünk miatt kicsit kaotikusnak tűnik, a játékkal szinte meg sem állnak, egyik dalt kötik össze a másikkal, nem lehet leállítani őket, a csodálatos hangú Anna alig tudja énekével követni a gyors váltásokat. Máté, aki most nem ragadott hangszert, mint egy engedékeny, vajszívű osztályfőnök próbál rendszert vinni a zenélésbe. A szünetben, – amit a kedvünkért tartanak- elmondják, hogy egy új dalt körülbelül 1-2 óra alatt már le tudnak utánozni hallás alapján, de mire összegyakorolják, az 2-3 alkalom is lehet.
A csoport tagjai szeretnék, ha nem csak egy egyszerű zenekar lennének, hanem épülhetne köréjük egyfajta mozgalom. Máté szerint az, hogy nem látók látókkal zenélnek, fellépésekre járnak, ahol megmutathatják a tehetségüket, elősegíti a látássérültek társadalmi elfogadottságát. A csapatban Maximilian is gyakran tapasztalja, hogy az emberek előítéletesek a látássérültekkel szemben, azt feltételezik róluk, hogy nem pusztán vakok, hanem beszélni is képtelenek. Máté úgy látja, hogy a zene egy olyan terület, ahol minden különbség megszűnik látó és nem látó között.
,,Nincs olyan hangszer, amiben a látássérültség hátrányt jelentene. Szerencsére a világ kezd olyan lenni, amiben nem hátránnyal indulnak, de azért nagyon sok mindenben igen, és ez pont nem olyan” – magyarázza Máté.
A zenekar egyre több fellépési lehetőséget kap, ahol megmutathatják, hogy látássérültként is épp úgy tudnak zenélni, mint bármelyik másik ember. Mivel a csoport legtöbb tagja az ELTE-n tanul, ezért főként onnan kapják a meghívásokat is. Például felléptek már a Bölcsész Napokon, a karácsonyi bulin, most pedig a sport napon fognak. Az Efottra is meghívták őket, de nem tudták biztosítani a leutazást, Máté pedig két kísérővel és ennyi hangszerrel nem vállalta a vonatozást.
A banda mindenféle zenét játszik, de nehéz konszenzusra jutniuk, mert nagyok a szélsőségek a csoportban: László legszívesebben metált játszana, Annamária pedig a klasszikus zenét kedveli. Szabó Balázs Hétköznapi című dalát viszont mindenki szereti, nekünk is azt játsszák el, amit a cikk alján Önök is meghallgathatnak.
Bár a zenekarban mindenkinek nagy a zenei előképzettsége, Máténak az volt az eredeti terve, hogy mindenki mellé tanárt fogad, hogy szakember is foglalkozzon velük. Csakhogy egyelőre egy olyan énektanárt találtak, aki önkéntes alapon vállalta, hogy foglalkozik látássérültekkel, de ő is csak körülbelül egy hónapban egyszer tud eljönni. Ennek ellenére a csapat nagyon szívesen várja a kotta nélkül zenélni vágyó látássérülteket, hiszen az ő tanításuk továbbra is a célkitűzések között szerepel. Fellépések előtt szinte minden héten gyakorolnak, néha összedobják a terembért, de előfordul, hogy Maximilian nappalijában gyűlnek össze próbálni.
Amikor arról kérdezem a tagokat, hogy mit jelent nekik ebben a projektben részt venni és zenélni, akkor azt felelik, hogy az életüket. Ők nem csak zenésztársak, hanem nagyon jó barátok is. A próbákon folyamatosak az ugratások, de mindig számíthatnak is egymásra, ha pedig éppen nem egy fellépésre készülnek, akkor valamelyikük lakásában gyűlnek össze melegszendvicset sütni. Pontosabban Máté süti a melegszendvicset, amíg a többiek zenélnek, mert nem bírják ki nélküle.