Index Vakbarát Hírportál

A brüsszeli CÖF-tüntetést is az MVM fizette

2018. szeptember 11., kedd 09:35

Tavaly áprilisban a CÖF a CEU miatt és Soros György ellen tüntetést tartott Brüsszelben, amit az állami MVM-től kapott támogatásból fedezett, tudta meg az Átlátszó. A 66 fős demonstráció utaztatással, étkezéssel és hollandiai szállással együtt közel 7 millió forintba került.

A CÖF az Európai Bizottság CEU-val foglalkozó ülése idején Brüsszelben tüntetett az Európai Parlament előtt, olyan táblákkal, minthogy Stop Soros vagy Hajrá, Viktor!. A demonstráció azonban gyorsan véget ért, ugyanis a rendőrség feloszlatta azt, ugyanis aznapra nem volt engedélyük tüntetést tartani, csak másnapra.

A produkció 6,7 millió forintjába az adófizetőknek, amiből többek között a buszos utaztatást fizették (1,3 millió forint), a szállást és a vacsorát 66 fő részére a hollandiai Eindhovenben (3,2 millió forint), valamint a brüsszeli két étkezést (903 ezer forint).

Azt nem tudni, hogy a társaság miért Eindhovenben szállt meg, miközben a tüntetést Brüsszelben tartották – a két település 135 kilométerre van egymástól.

És az sem, hogy négy ember (a CÖF elnöke, Csizmadia László, a Pesti Srácok lapigazgatója, Stefka István, Kiszelly Zoltán és Kólya Anikó) miért repülővel utazott ki a tüntetésre, miközben a többi részt vevő busszal. A dolog már csak azért is érdekes, mert a Fideszhez közel álló média éppen abban az időben állította, hogy Soros György repülővel utaztatott Budapestre tüntetőket a CEU miatti tüntetésekre. A négy ember repülőjegyét nem az MVM támogatásából fizette ki a CÖF, a reptéri transzfert azonban igen.

Szintén az Átlátszó derítette ki hétfőn, hogy az MVM 2016-ban adott 508 millió forintos támogatásából a CÖF négy kisfilmet készített, darabját 108 millió forintért.

Rovatok