Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Sargentini a modern kori antiszemitizmus képviselője

2018. szeptember 14., péntek 08:25

Csak a bevándorlás felől lehet nézni a Sargentini-jelentésről szóló szavazást – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth rádió reggeli műsorában, aki szerint meg vannak számlálva az EP jelenlegi képviselőinek napjai, hiszen májusban EP-választások lesznek. „Soha ilyen fontos EP-választás nem volt, talán nem is lesz” – mondta a kormányfő. 

„A bevándorlásról szóló küzdelem dönti el Európa jövőjét. Vannak bevándorláspártiak és -ellenesek. Előbbiek nagy fölényben vannak, ahogyan ezt a szavazati arány is mutatta. A baloldal bevándorláspárti” – mondta Orbán, ezért is lesznek rendkívül fontosak a májusi választások: mert „egy másik EP-re, egy másik jövőre van szükségünk”.

A bevándorláspártiak azonban a jobboldalon is többségben vannak.  „A jobboldal megosztott. 85-en voltak velünk. 115 ellenünk, őket név szerint ismerem” – mondta a Fidesz testvérpártjait tömörítő Európai Néppártról (EPP). Itt, mondta Orbán, a német képviselők Magyarország ellen szavaztak – és nem a kormány ellen, hiszen a jelentés címében is Magyarország áll, mondta Orbán – kivételt képeztek azonban a bajorok: ott ötből négyen nem szavazták meg a jelentést, az egyetlen bajor azonban épp az EPP vezetője, Manfred Weber volt, aki az Európai Bizottság következő elnöke szeretne lenni.

Az osztrák kancellárral azonban megértőbb volt Orbán, noha Sebastian Kurz is a Sargentini-jelentés elfogadását támogatta. „Ő egy fiatalember, beleesett egy zűrös zavaros vitába, ez nem könnyű. Talán bátrabb is lehetett volna az osztrák politika, de tény, minden osztrák az EPP-ben Magyarország ellen szavazott. A románok többsége mellettünk szavazott, pedig viharvert velük a viszonyunk, mégis, vannak olyan román hazafiak, akik mellettünk szavaztak, érdemes ezen elgondolkodnunk” – mondta Orbán. A kormányfő nem tett említést a mellette kiálló cseh liberálisokról és kommunistákról, valamint a vele szemben szavazó lengyel képviselőkről – igaz, a PiS képviselői nem szavaztak a Sargentini-jelentés mellett.

A kétharmad nem kétharmad!

Az EP az erkölcsi tekintélyének utolsó morzsáit éli fel, saját jogállamiságukat veszik nyilvánvalóan semmibe

– jelentette ki Orbán a jelentésről szóló szavazatok kapcsán. A magyar fél szerint egyértelmű, hogy a leadott szavazatok közé kell számítani a tartózkodókét is: ezzel együtt azonban nincsen meg az igenek kétharmada. A hétfői kormányülésen terjeszti elő a kormány, hogy milyen jogi lépéseket kell tennie Magyarországnak a szavazással szemben – közölte Orbán.

Brüsszel a modern antiszemitizmus központja

A kormányfő szerint a bevándorlás mellett sok százmillió euróról is szól a vita, mert az Európai Bizottság ilyen összegeket nyújt a Soros-féle és „álcivil szervezeteknek”. „A saját pénzükért is küzdenek.” Ha májusban másmilyen összetételű Európai Bizottság lesz, „akkor ennek a pénznek kampó, lőttek, nincs többé”.

Orbán szerint egyébként a mai modern antiszemitizmus is ezekből a forrásokból táplálkozik, így „a modern antiszemitizmus központja Brüsszelben van”. A kormányfő kijelentette: a Benjamin Netanjahu kormányával szembeni, Izrael állam politikáját kifogásoló nézetek az antiszemitizmus új formáját jelentik, ezt még Emmanuel Macron fogalmazta meg – mondta Orbán kiemelve, hogy ezúttal kész a francia elnökre hivatkozni. A magyar kormány ezért is utasítja vissza, hogy az Izraelt is kritizáló Judith Sargentini antiszemitizmust vessen Magyarország szemére.

 „Olyan hölgy vádolt bennünket antiszemizitmussal, aki a modern kori antiszemitizmus – az Izrael-ellenesség – egyik képviselője, ez Sargentini, ez az igazság.”

Ellenzéki kommunista tempó

Orbán szerint a magyar ellenzék szomorúsága az újabb vereség miatt érthető, hiszen újabb négy évig – „és még ki tudja, meddig, mert ahogy elnézem őket, nincsenek túl jó állapotban – ellenzékben kell lenniük.” Az azonban, hogy a belpolitikai ellenféllel szemben érzett gyűlölet erősebb, mint a haza érdeke, az kommunista tempó – közölte Orbán, ismét megfeledkezve a cseh kommunistákról, akik a Sargentini-jelentéssel szemben szavaztak az EP-ben.

Orbán szerint tévedés, hogy a jelentés a kormány munkáját minősíti, az Magyarországról szól.

A kormányfő nyilatkozata – Brüsszel és Sargentini lényegében leantiszemitázását leszámítva – nem új: a jelentés óta ő és a kormány más képviselői elmondták, hogy az EU, az Európai Bizottság, az Európai Parlament, de még az ENSZ is a bevándorláspárti Soros-terv eszköze

A kapukulcsért indul meg a harc

A migrációs küzdelem új fejezete a határellenőrzés kérdése lesz. Orbán szerint egyértelmű, hogy a német kancellár, Angela Merkel javaslata az EU-s határőrizetről azt célozza, hogy az EU határain lévő országok ne maguk dönthessék el, hogy kit engednek be az országba. 

Igaz, Orbán egykori hatpontos javaslata – amely kvótaellenes sem volt, hiszen egyenesen világkvótákat javasolt a menekültek befogadására – épp arról szólt, hogy a határőrizetet a Frontex láthassa el. Mostani értelmezésben azonban ez a tagországok szuverenitásának csökkentését jelenti.

„Most a csata neve, hogy ki dönti el, ki ereszt be embereket Magyarország területére. Az új csata a kapukulcsért megy.”

Rovatok