Index Vakbarát Hírportál

Hét év fegyházat kér az ügyészség a borsodi autós ámokfutóra

2018. október 4., csütörtök 09:09

 Kapjon hét év fegyházat és tiltsák el örökre az autóvezetéstől - ezt kéri az ügyészség annak a borsodi férfinak az ügyében, aki ellen most emeltek vádat. A férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettén kívül közúti veszélyeztetés bűntettével és két rendbeli, kisebb kárt okozó rongálás vétségével is megvádolták.

A férfi július 13-án, a hajnali órákban az M3 autópálya egyik pihenőhelyén igazoltatták volna a rendőrök, de a többszöri figyelmeztetés után sem állt meg. Majd kezdetét vette az őrület:

A vádlott vezetői engedély nélkül vett részt a közúti közlekedésben, amelynek során számos közlekedési szabályt megszegett és a rendőrautókban jelentős kárt okozott.

Az ügyészség vádiratában az új büntetőeljárási törvénynek megfelelően azt indítványozta, hogy amennyiben a nyomozás során tagadásban lévő többszörös visszaeső vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy a bíróság halmazati büntetésül ítélje hét év fegyház fokozatú szabadságvesztésre - amelyből nem bocsátható feltételes szabadságra -, és végleges hatályú járművezetéstől eltiltásra.

Rovatok