Index Vakbarát Hírportál

Elfogtak három férfit, akik fegyverrel raboltak ki turistákat a bulinegyedben

2018. október 5., péntek 10:44

A budapesti nyomozók elfogták azt a három férfit, akik még nyáron fegyverrel megfenyegettek és kiraboltak két külföldi férfit, írja a police.hu 

Az eset úgy történt, hogy az egyik férfi 2018. június 27-én este Budapest VII. kerületében, a Kazinczy utcában elállta két turista útját és felszólította őket, hogy adják át a náluk lévő pénzt. Közben a férfi társai egy sötét autóval lelassítottak mellettük, és egy airsoft fegyverrel nyomatékosították, hogy engedelmeskedni kellene. A brit állampolgár átadta a pénzét az elkövetőknek, akik ezután a dél-afrikai állampolgárt elkísérték a legközelebbi ATM-hez. A férfit kényszerítették, hogy a bankautomatából vegyen fel pénzt, aztán a pénzzel elmenekültek a helyszínről.

A rendőrség azonosították az elkövetőket, majd 2018. október 3-án a 21 éves K. Albertet pilisi, a szintén 21 éves M. Pált és a 27 éves M. Dánielt budapesti lakcímükön elfogták. A nyomozók M. Pál lakásán megtalálták a bűncselekmény elkövetésénél használt airsoft fegyvert, valamint egy gáz-riasztó fegyvert is.

A rendőrök a három férfit fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Rovatok