Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek az ittasan vezető Burány Sándor ellen

2018. október 12., péntek 10:48

A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Burány Sándor ellen, akit még január 19-én este állítottak meg a rendőrök Budapest IX. kerületében, és ekkor kiderült, hogy a parlamenti képviselő ittasan vezetett. „Enyhe fokú alkoholos befolyásoltságot” állapítottak meg nála.

A Párbeszéd képviselője elismerte  az ittas vezetést, nem tett panaszt a gyanúsítás ellen. Korábban azt mondta, hogy „szerettei társaságában sört fogyasztott”, és élete egyik legnagyobb hibájának nevezte, hogy ezután volán mögé ült.

Rovatok