Index Vakbarát Hírportál

Aki helikopterrel és magánrepülővel jár, nem mászkál aluljárókban

2018. október 14., vasárnap 19:48

Vasárnap délután kétezer civil és több mint nyolcvan művész tiltakozott a kormány hajléktalanságot kriminalizáló törvénye ellen. Kapott a kormány, de a közönyös társadalom is.

Mindenki, aki elviseli a hajléktalanok tarthatatlan helyzetét, cinkosságot vállal azzal, aki a nyomorgókat éppen a többség közönyének erejében bízva szorítja ki az utcáról is, hogy ne kelljen személyesen neki, a disznófejű nagyúrnak eltenni az útból : elteszi őket a közöny, vagyis azt csinálhat velük, amit épp törvénybe iktat. 

Kornis Mihály - akitől az idézet származik - mellett még 83 magyar író és művész tiltakozott egy-egy mondattal a hétfőn életbe lépő hajléktalanellenes törvény ellen. (Erről itt írtunk részletesen.

Kornis mellett többen feszegették annak kérdését, hogy a kormány azért tehet meg bármit a legkiszolgáltatottabb emberekkel, mert a társadalom inkább félrenéz, nem vállal velük sorsközösséget, mondván úgysem az ő problémája, és különben is zavarók a kéregetők. 

A társadalom közönyéről megfogalmazott állításokat maga a Kossuth téren tartott rendezvény is igazolta: nagyjából ezerötszáz-kétezer ember jöhetett el, ami jól megmutatja, mennyire kevesen érzik magukénak a hajléktalanság és az arra adott kormányzati válasz problémáját. 

Pedig a budapesti művészvilág sok ismert szereplője is megjelent, olyan arcokat is lehetett látni, akik egyébként nem tűnnek fel tüntetéseken, míg a tömeg jelentős részét ugyanazok az arcok tették ki, akik 2010 óta bármilyen NER-ellenes rendezvényen megjelennek. 

Különösen azzal összevetve tűnt kicsinek a tömeg, hogy a választások utáni két nagy budapesti tüntetésen harciasan elhangzott - a tömeg lelkes tapsolásának kíséretében -, hogy a NER túlkapásai ellen csak úgy tudja megvédeni magát a társadalom nem fideszes fele, hogy tiltakozik, amikor egy csoportot kipécéz a hatalom.

A tüntetés hivatalos kezdése előtt tíz perccel még csak legfejebb pár száz ember ácsorgott némán a parlament előtt. Egyikük, Pálfai Domonkos, aki nejével együtt jött tüntetni, az Indexnek azt mondta, szerinte a hajléktalan ügy nem képes mindenkit összefogni, mert sokan úgy gondolják, hogy legalább mostantól majd nem kell rajtuk átlépkedni az aluljáróban. Ettől függetlenül több résztvevőre számított, mert "Budapest mégis csak egy nagyváros, egy polgárváros". Hozzátette, még mindig vannak, akiknél most szakad át a gát, egyik rokona például eddig járt tüntetésekre, de most erre az eseményre már ő is eljött. 

A kétgyerekes fiatal apuka azt mondta, a Kossuth tére kihelyeztt idézetek olvasása közben nála is átszakadt a gát, és elbőgte magát, amikor a Balogh Róberttől származó mondatot olvasta. Így szólt: "Ha hónapok óta ott ül az ovi előtt egy bőröndös bácsi, aggódsz-e érte, ha egy reggel nem látod?" Pálfai felesége azt mondta, ők a VII. kerületben laknak, "tehát testközelből érint minket a probléma, mégsem értünk egyet a törvénnyel". 

Bizalmat szavazott, segítséget vár

A tüntetés vezérszónoka Erdőhegyi Márta, A Város Mindenkié aktivistája volt. A nő élt átmeneti szállón, sátorban, most pedig szociális bérlakásban lakik és igyekszik segíteni a hajléktalan embereken. 

Azt mondta, több tízezer embernek nincs lakhatása ma Magyarországon, de ez a tömeg nem látszik, mert szállón élnek. A szálló viszont nem megoldás, mert sokszor olyan rosszak a körülmények, hogy fertőző betegségeket is elkap, aki ott él. Emiatt Erdőhegyi szerint sokan nem járnak dolgozni, hogy ne fertőzzék meg a munkatársaikat, közben pedig szégyellik magukat. 

Mindenki el tudja képzelni, hogy milyen az, amikor éjszaka megszomjazik, kimegy a konyhába, kinyitja a hűtőt és iszik egy pohár tejet - mondta Erdőhegyi, kontrasztba állítva a hajléktalanszállós léttel. Szerinte a szállón ilyen nincs, mert össze vagy zárva négy másik emberrel, nem mocorogsz éjszaka, hogy ne keltsd fel a másikat, aki másnap dolgozni megy, és "nem kaparod ki az ételmaradékot a tányérból, már ha van benne". Arról nem is beszélve, hogy egy szállón nincs magánélete az embernek - tette hozzá. 

Aki helikopterrel és magánrepülőgéppel jár, nem sétálgat aluljárókban, hogy megkérdezze az emberektől, miért vannak ott, hogy kerültek oda 

- utalt Rogán Antal és Orbán Viktor utazásaira az aktivista, aki mint mondta, büntetés helyett, méltó lakhatást szeretne a nehéz sorsú embereknek. "Bizalmat szavaztam azoknak, akik hatalmon vannak, ezért nem büntetést, hanem segítséget várok tőlük" - mondta. 

A haza is hajléktalan

A tüntetésen felolvasták a 84 írótól származó mondatokat, amelyekkel a hétfőn életbe lép, hajléktalanságot kriminalizáló törvényre reagálnak. Néhány ezek közül: 

"Az életvitelszerű tartózkodás, az örökös hallgatás és belenyugvás mindnyájunkat lelki hajléktalanná tesz, ezért a lakhatáshoz, az élethez és az emberi méltósághoz való jog nevében tiltakozom!" - Bán Zsófia

"A legnagyobb vétség, ha semmit sem teszel, mert úgy gondolod, túl kevés, amit megtehetsz." - Csontos Erika

"Csak annak jár büntetés, aki szabadon dönthet." - Csutak Gabi

"Tartózkodjunk az életvitelszerű embertelenségtől!" - Hartay Csaba

"Szégyenkezve néz fel rám két hajléktalan, ahogy megyek át a Vörösmarty utcán, a járda szélén ülve egyikük épp meghúzta a minősíthetetlen, ám kétségkívül olcsó flakonos bort, én pedig arra gondolok, mindez nem az ő, hanem a mi szégyenünk (igen, az enyém is)." - Kabai Lóránt

"Tilos megfagyni", azt is írhatta volna a jégalkotó, hátha valaki ezt szeretne, éjjel-nappal -- igazi NER-tilalom, momentán az Alaptörvény legsötétebb mondata.

- Parti Nagy Lajos

"Az a kormány, amely üldözi a hajléktalanokat, minden aljasságra képes, s aki ezt szó nélkül hagyja, cinkossá válik az embertelenségben." - Rapai Ágnes

"Ezek az emberek, akik az utcán és az aluljáróban laknak, a mi hajléktalan embereink." - Szijj Ferenc

"Ahol a jogtipró önkény a hajléktalanságot büntetni rendeli, ott a Haza is hajléktalan." - Szilágyi Ákos

Nem szabad a hatökörnek az utcákon lakni, de szabad a jupiternek az Alkotmány közepibe szarni.

- Szilágyi Eszter Anna

"Leülök kérni, hátha hathatnék a világra, az aki érti, látja, most szálljon magába" -  Vörös István

Rovatok