Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz újabb városban veheti át a hatalmat

2018. október 14., vasárnap 08:16

Időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak vasárnap Szombathelyen, miután az előzetesben ülő Czeglédy Csaba elvesztette a mandátumát. A Fidesznek nagyon kéne a győzelem, hogy átvegye a többséget a városban.

Habár Szombathelyen Fidesz-KDNP-s polgármestert (Puskás Tivadar) és Fidesz-KDNP-s parlamenti képviselőt (Hende Csaba) választottak legutóbb, ez korántsem jelenti azt, hogy minden hatalom a Fideszé itt.

Szombathelyen ugyanis az átlagosnál jóval erősebb a baloldal, Ipkovich György MSZP-s volt polgármester, Nemény András volt MSZP-alelnök és a most éppen előzetesben ülő MSZP-s Czeglédy Csaba vezetésével 2014-ben döntetlen-közeli eredményt ért el a baloldali összefogás.

A szombathelyi képviselő-testületben így a Fidesznek nem is sikerült megszerezni a többséget, alpolgármesternek be is emeltek egy helyi civil szervezet képviselőjét, az ő szavazatával tudják csak biztosítani a javaslatok elfogadását.

A Czeglédy Csaba ellen folytatott büntetőeljárással, majd a távolléte miatt kiírt időközi választással a Fidesz most esélyt kapott, hogy megszerezze a többséget a képviselő-testületben.

Czeglédyt azért fosztották meg a mandátumától, mert több mint egy éven át nem vett részt a képviselő-testület ülésén, ami nehéz is lett volna az előzetesben csücsülve (itt olvashatja a Czeglédy ellen folytatott büntetőeljárásról szóló cikkeinket). Így aztán az 5. választókerületben kiírták az időközit, amelyen a szavazók két jelölt közül választhatnak:

Látható, hogy most nincs semmilyen zavaró tényező a választóknak: nincs számtalan ellenzéki jelölt, nincs utolsó pillanatos visszalépés, nincsenek névrokonok, Fidesz érdekeit szolgáló volt balosok. A választók számára tiszta a küzdelem: vagy Fidesz, vagy a baloldal által támogatott civil jelölt mellé teszik az ikszet.

Lászlónak jó esélye van a győzelemre a Derkovits lakótelepen, amely a korábbi tapasztalatok alapján inkább a baloldalra szavaz. Czeglédy Csaba legutóbb magabiztosan nyerte a választókerületet, most pedig a Sztárklikken keresztül üzent az előzetesből a választóknak, hogy szavazzanak Lászlóra. Ez volt a 2014-es eredmény:

A kampány az országos nyilvánosság ingerküszöbét annyiban ütötte meg, hogy a László Győzőt támogató Momentum kampányát a helyi választási bizottság első fokon 50 ezres bírsággal sújtotta. A Momentum ugyanis kitáblázta a fél város olyan plakátokkal, amelyek arra utaltak, hogy semmi nem valósult meg a Fidesz ígéreteiből és ezt Hende tervnek nevezték el.

Az eredeti határozat szerint: "a bizottság a laminált plakátokon szereplő szöveget megvizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy az a választókat megtéveszti és ezáltal Fidesz-KDNP jelöltjének választási esélyeit csökkenti." A Momentum fellebbezett, és a bíróság végül úgy döntött, hogy ez belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, a kiszabott bírságot pedig eltörölte.

A Fidesznek tehát azért kellene ez a mostani győzelem, hogy átvegye a többséget a városban. A baloldalnak pedig fontos lenne erőt merítenie abból, hogy a fideszes országos tarolás ellenére is képesek a győzelemre egy számukra kedvező körzetben.

A szombathelyiek ezúttal is ma reggel 6 órától este 7-ig szavazhatnak. Az eredménnyel természetesen este jelentkezünk.

(Borítókép: Dr. László Győző (bal oldal), Dr. Melega Miklós (jobb oldal). Fotó: Facebook)

Rovatok