Index Vakbarát Hírportál

Puzsér visszalép, ha lesz esélyesebb, de Karácsony javára aligha

2018. október 17., szerda 13:01

Habár komolyan gondolja az indulását, és ott kíván lenni a főpolgármester-jelölti szavazólapon Puzsér Róbert, a 24.hu-nak adott interjúban nem zárta ki, hogy a végén visszaléphet.

Persze csak akkor, ha akad olyan hiteles, számára is megfelelő jelölt, aki képviselő a programját. Ez továbbra is egyetlen pontból áll: autómentesíteni a bevárost, és kialakítaná a "sétáló Budapestet".

Nincs hatalmi vágy

Puzsér azt mondta, azért érdemes rá szavazni, mert "nem a programom szolgálja a főpolgármesteri ambíciómat, hanem a főpolgármesteri ambícióm szolgálja a programomat." Benne ugyanis nincs hatalmi vágy, "nincsenek haveri cégeim, nem akarok ebből meggazdagodni, köszönöm, megélek a piacról, és nem áll szándékomban másra berendezkedni akkor sem, ha megválasztanak."

Vitézy Dávid

Puzsér azt mondta, ha megválasztanák főpolgármesternek, szakértő helyettest választana, például Vitézy Dávidot, a BKK volt vezetőjét, a Közlekedési Múzeum igazgatóját alkalmasnak látja erre a feladatra. Habár tudja, hogy Vitézy, akit a NER alkatrészének nevez, nemet mondana neki, azért fel fogja őt kérni.

Előválasztás

A baloldali előválasztásról Puzsér megismételte, hogy nem kíván részt venni rajta, ha megrendezik. "Nyolc éve lebegtetik, és revolvereznek vele mindenkit, aki nem a networkjük része. Rendeznek egy előválasztást, ahol DK-s nénik fogják számolni a rám leadott szavazatokat? Na ne már!"

Visszalépés

Így aztán abba se fog belemenni, hogy majd visszaléép a baloldali előválasztás győztese javára. Csak akkor hajlandó megfontolni a visszalépést, ha akad olyan jelölt, aki nyilvánosan aláírja, hogy képviseli a "Sétáló Budapest" programot, ileltve

és amikor belenézek a szemébe, elhiszem, amit mond, hátra fogok lépni. Egy Bod Péter Ákos, egy Jeszenszky Géza, egy Konok Péter javára vissza fogok lépni.

Karácsony Gergely

Az interjúban Puzsér többször élesen támadta Karácsony Gergelyt, Zugló polgármesterét, a Párbeszéd társelnökét, aki nem mellesleg komolyan esélyes, hogy az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje legyen. Puzsér azt mondta, régóta ismeri Karácsonyt, évfolyamtársa volt az egyetemen, sőt, az LMP alapításában is részt vettek.

Ilyen előzmények alapján állítja róla, hogy

Karácsony Gergő a 2018-as kampányban már Gyurcsányabb volt Gyurcsánynál, és azt mondta, hogy kétharmados felhatalmazás nélkül fog alkotmányozni. 

Illetve

Karácsony Gergely a pillanatnyi politikai érdekek alapján bármit feláldoz.

Ennek megfelelően el tud képzelni olyan helyzetet, "amelyben Karácsony Gergely érdekeltté válik a Sétáló Budapest programjának elfogadásában, és akkor képviselni is fogja, mert neki mindene a hatalmi túlélés és a politikai haszonszerzés." Puzsér nem jelenti ki egyértelműen, hogy Karácsony javára nem lépne vissza, de a hosszas szidalmazása azért erre utal.

Rovatok