Index Vakbarát Hírportál

Sokkoló gázgyári szennyezés: 10 milliárd kevés volt rá

2018. október 19., péntek 07:58 | aznap frissítve

Egy olvasónk még augusztusban jelezte, hogy a Duna alacsony vízállása felfedte az egykori Óbudai Gázgyár szennyezett talajából a folyóba szivárgó mérgek kis csatornáit a parton. Bár a zöldhatóság és a kármentesítésért felelős Nemzeti Közművek nem válaszolt érdeklődésünkre, az információk gyűltek. Végül saját magunk mentünk le a partra a Greenpeace szakembereivel, hogy megállapítsuk a szennyezés nagyságát. Az eredmény sokkoló lett.

Az Index és a Greenpeace szakemberei által az egykori Óbuda Gázgyár melletti Duna-szakaszon vett csurgalékvíz- és üledékminták több rákkeltő anyag többszörös, esetenként több mint kétszázszoros határérték-túllépését mutatták. A minták vételekor a vonatkozó módszertan alapján jártunk el, a minták vizsgálata akkreditált környezetanalitikai laboratóriumban történt. Az eredmények alapján a Greenpeace hivatalos bejelentést tett a zöldhatóságnál. A látvány a videóban magáért beszél:

Rákkeltő méreg szivárog a Dunába Óbudánál

Mint arról korábban beszámoltunk, először olvasónk jelezte, hogy az Óbudai Gázgyár még nem kármentesített területénél

az épített part beton létesítménye alatt olajos, kellemetlen szagú folyadék áramlik folyamatosan a Dunába.

Augusztus 16-án (több mint két hónapja) rákérdeztünk a zöldhatóságot felügyelő Pest Megyei Kormányhivatalnál, hogy indítottak-e vizsgálatot, megnézték-e a helyszínt, és lehet-e tudni valamit a szennyeződésről, de választ azóta se kaptunk a kérdéseinkre.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Sokkoló gázgyári szennyezés: 10 milliárd kevés volt rá

A hatóság már tíz éve tudja, hogy az egykori Óbudai Gázgyár talaja tele van súlyos mérgekkel, mégse történt semmi. A felelősök most is lapítanak.

4347 · Oct 19, 2018 07:58am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Ezzel párhuzamosan a terület tulajdonosát, a fővárosi önkormányzatot is megkerestük, mit tudnak a szennyezett területről. A városháza válasza szerint a volt Óbudai Gázgyár területe a fővárosi önkormányzat tulajdonában áll, illetve egyes részei a korábbiakban a Graphisoft Park fejlesztőjének tulajdonába kerültek. A teljes területet azonban évtizedekig az NKM Nemzeti Közművek Zrt. tulajdonában álló NKM Földgázszolgáltató Zrt. jogelődje, a Fővárosi Gázművek Zrt. használta.

A kármentesítési kötelezettség ezért a terület korábbi használóját, az NKM Földgázszolgáltató Zrt.-t terheli a főváros szerint. A kármentesítésre vonatkozó kérdéseinket, miszerint:

a főváros azzal passzolta, hogy azokra az NKM Földgázszolgáltató Zrt., illetve a környezetvédelmi hatóság tud pontos tájékoztatást nyújtani.

A környezetvédelmi hatóság válaszadási hajlandóságát már ismertük, de náluk egy fokkal sem bizonyult jobbnak az NKM Nemzeti Közművek Zrt. sem. A céget kérdéseinkkel tíz napja kerestük meg: a fülük botját se mozdították.

Viszont időközben kiderült, hogy a környezetvédelmi hatóság egy bejelentés nyomán már 2009-ben vett mintákat az érintett Duna-parti területen. Az akkori eredmények a mostanihoz hasonlóan rákkeltő anyagok többszörös határérték-túllépését mutatták ki:

Tehát tíz éve tudható, hogy alacsony vízállásnál az egykori gázgyár talajvízbe szivárgott mérgei a Dunába folynak (minél alacsonyabb a vízállás, annál inkább). Az eredményeket azért lehetett sokáig elhallgatni, mert normál vízállásnál a mérgezett talajvíz nem, vagy csak láthatatlanul szivárog a folyóba.

Kire lehet veszélyes a szennyeződés?

Szakértők szerint a mintákban talált veszélyes, rákkeltő anyagok közvetlen veszélyt inkább azokra jelentenek, akik az alacsony vízszintállásnál közvetlenül érintkeznek a csurgalékvízzel, vagy beszívják azokból képződött gázokat. Azaz főleg állatokat (halakat, madarakat, kutyákat) érinthet, esetleg az arrafelé horgászó, sétáló embereket.

A szennyeződés a folyóba kerülve felhígul, de bizonyos mennyiségben, az alacsony vízállásnál kevésbé hatékony parti szűrésű kutakon keresztül akár az ivóvízbe is bekerülhet.

Mi történt az elmúlt években?

A Főgáz 2002-ben készítette el a szennyezett gázgyári terület kármentesítési tervét, ezt követően sokáig nem történt semmi. Sok vita után 2017-ben írták ki a tendert „az egykori Óbudai Gázgyár területén a városi gáz gyártása során keletkezett D határérték feletti talaj és talajvíz szennyeződések kármentesítésére”

Az akkor becsült összes költség 9,49 milliárd forint volt. A tervek szerint 669 753 tonna talajt kellett volna eltávolítani, aminek nagyobb részét ideiglenesen deponálták és visszatöltötték volna, míg a kisebb részét, 180 00 tonnányit máshova szállították és ártalmatlanították volna, és helyette új talajt hoztak volna a helyszínre.

A tender végül eredménytelen lett, ugyanis mindössze egy pályázó jelentkezett, az is a becsült érték duplájáért végezte volna el a munkát. A rehabilitáció itt újra megakadt.

Lenne könnyebb, gyorsabb megoldás?

A kármentesítést jelenleg a szomszédos területen fekvő Graphisoft Park erőlteti legjobban, külföldön már bevált, gyors és olcsó megoldást javasolnak. Az Indexnek elmondták: bár a Graphisoft Park beépített területét nem érinti a szennyezés, de a cég tulajdonában van további mintegy 3 hektár szennyezett terület is, ahol a kármentesítés elvégzéséig semmiféle fejlesztést nem tud megvalósítani. Minden további késlekedés komoly anyagi veszteséget jelent a cégnek, ezért a Park segíteni igyekszik a kármentesítés felgyorsítását. 

A terv szerint a legsürgősebb a Duna szennyezésének megállítása lenne, ami szakértők szerint a partvonal mentén telepített szűrő kutakkal viszonylag egyszerűen és gyorsan megoldható. Nemzetközi tapasztalatok alapján az ide tervezett, résfalakkal körülvett mélygarázsokon kívül tulajdonképpen elegendő lenne a 3 méter mélységben elvégezni a földcserét, hiszen ezeken részeken nem lesz beépítés és ilyen mennyiségű tiszta föld bőségesen elegendő a terület parkosításához és a növények telepítéséhez.

Az alatta lévő szennyezés pedig felülről biztonságosan szigetelhető, így a szennyezés nem terjed tovább, és a talajvíz hosszútávú folyamatos forgatásával és szűrésével, a szennyezés maradéktalanul eltávolítható. Elismerték, hogy bár a szűrés sokáig tart, de ezalatt környezeti kár nem keletkezik és elkerülhetők a nagy mennyiségű szennyezett talaj közúti szállításával járó kockázat. 

Ami rég korszerű volt, ma környezetszennyező

Az Óbudai Gázgyár hivatalos megnyitót 1914. június 13-án tartották a Wikipédia szerint. A gyár a maga idejében a legkorszerűbb technológiát alkalmazta, amivel akár napi 250 ezer köbméter gázt termelt. Az ennek eredményeképpen megmaradt, és nem megfelelően tárol gázmassza káros hatásai jelentkeznek most. A gyár a gáz mellett még egyéb melléktermékeket is előállított: kokszot és kátrányt. A kátrányt a ma is megtekinthető kátrány-tornyokban tárolták, és itt választották szét gravitációs úton könnyű és az útépítéshez használt nehéz kátrányt. A Gázgyárat 1984-ben zárták be.

A düledező, végveszélybe került kátrány-tornyokat 2014-ben felújította főváros, alattuk mintegy 18 ezer köbméter földet kicseréltek. Ez a videónk akkor készült:

Kifényesedtek az óbudai Kátránytornyok

Komplex kármentesítésből és hasznosításból ez az egy mozzanat valósult meg, igaz, a felújított kátrány-tornyok most is lezárva, üresen várják a sorsukat.

A gázgyári területtel a fővárosnak, kormánynak, kerületnek több terve is volt. Legutóbb az olimpiához kapcsolódóan egy Velodromot akartak építeni az északi részén. Az olimpia elmaradt, úgy tudjuk, hogy bár egy ideig még ragaszkodtak a kerékpáros pályákhoz, mára lekerült a napirendről. A terület másik részén zenei vagy építészeti múzeumot terveznek (egyes tervek szerint rockmúzeum is épülhetne itt).

Rovatok