Index Vakbarát Hírportál

Rétvári: Konfliktusos lesz az állami és a magán egészségügy szétválasztása

2018. október 27., szombat 16:09

A kormány célja az állami és a magán egészségügyi rendszer minél egyértelműbb szétválasztása - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton Budapesten, a dr. Batthyány László Orvoskör Közhasznú Egyesület konferenciáján.

Rétvári Bence megnyitó beszédében úgy fogalmazott, a két ellátási típus szétválasztása az egyik legkonfliktusosabb terület lesz a következő időszakban.

A folyamatnak azt kell eredményeznie, hogy egy intézményen belül ne vegyüljön az állami és a magán egészségügyi ellátás, vagyis a közkórházakban csak közellátást lehet majd igénybe venni, a magánellátásoknak pedig csak azokon kívül van a helye - mondta Rétvári Bence. A két ellátási típus keveredése sokszor egészségtelen helyzetekhez, például a közfinanszírozott szolgáltatások lassulásához vezet.

"Ha valaki egy közkórházba belép, akkor biztosnak kell lennie abban, hogy délelőtt és délután is csak közfinanszírozotti ellátásban fog részesülni" - mondta. Az államtitkár szerint ez azért is fontos, mert a magánellátásért fizetők érdekeivel is ellentétes, ha kivizsgálásuk, kezelésük is közintézményekben történik.

Rovatok