Érkezéskor szembesültünk azzal a ténnyel hogy valaki levágta a biztonsági zárat és szétfeszítette bőröndünk zárját. (...) Sajnos esetünk nem egyedi, ugyanis több utastársunk járt ugyanígy ugyanezen a járaton.
Ezzel a levéllel kereste meg az Indexet egy olvasónk, Zsolt, aki október 23-án ment a WizzAirrel Róma-Fiumicino repülőtérre. Mint írta, ő a bőrönd zárját az utazás előtt piros gyorskötözővel pluszban biztosította, de ezt levágták róla, a zárat szétfeszítették, eltörték, a személyes holmijait pedig feltúrták. Zsolt azt állítja, látta, ahogy Rómában a bőröndök nyitottan jönnek ki a futószalagon, kérésünkre pedig videót is küldött a használhatatlan, minden állapotában nyitható számzárról.
Neki egyébként nem tűnt el semmije, de ettől még a 90 ezres bőrönd repülős utazásra alkalmatlanná vált, úgyhogy megpróbált hivatalosan is bejelentést tenni egy szintén szétfeszített bőröndöt kézhez kapó, másik utastársával a római reptéren.
Ott eltanácsolták őket, úgyhogy amikor hazaértek, akkor megkeresték a budapesti reptéri rendőrséget, és az ő javaslatukra Zsolt e-mailes feljelentést tett bőröndrongálás miatt, már csak azért is, mert a biztosítótól szeretne kártérítést kapni, és ehhez kell rendőrségi papír is.
Az ügy jelenleg ott tart, hogy a rendőrség azt írta vissza, hogy az e-mail még kevés a nyomozáshoz, mert hiányoznak belőle bizonyos adatok. Úgyhogy ha Zsolt ragaszkodik a nyomozáshoz, fáradjon be személyesen a 2/B terminálon található irodába, és tegyen feljelentést személyesen.
Bár jogilag ez egyelőre bizonyíthatatlan, Zsolt biztos benne, hogy a budapesti reptéren fosztogatták a csomagot. Azt írta, "amiért megkerestem Önöket, az pont az, hogy hívjuk fel utazótársaink figyelmét arra, hogy figyeljenek értékeikre, és hogy tudják, Budapest repülőterén még mindig virágzik a fosztogatás".
Februárban egyébként óriási botrány lett abból, hogy Babos Tímea teniszezőnek is széttúrták és kifosztották a csomagját, amikor Budapestről Dohába utazott. Ráadásul nem sokkal előtte a dél-koreai nagykövetség nyilvános posztban figyelmeztette a Budapestre látogatókat az értékeiket fenyegető repülőtéri veszélyre.
Akkor az első pillanattól nem volt kérdés, hogy Ferihegyen történt a dolog, a reptéri rendőrség szigorított is gyorsan az ellenőrzésen. Mi pedig írtunk egy cikket, hogy miért kiirthatatlan a reptéri csomagmaffia.
Amennyiben ön is így járt ezen a járaton, írja meg a részleteket szerkesztőségünknek az ugyelet@mail.index.hu-ra. Köszönjük.