„Az volt a baj, hogy nagyon nagy ricsajjal csináltuk, két hónap múlva már új kocsit vettünk. A tapasztaltak meg úgy álltak hozzá, hogy úgyis kikopunk majd, mert hülyék vagyunk, és nem tudunk kussban maradni. És sok dologban igazuk is lett." (L.)
Ránézésre L. nem egy kiköpött gengszter. De azok, akik tényleg irányítják a szervezett bűnözést, általában nem is úgy néznek ki, mint a fekete Mercedesből kikönyöklő kopasz, háromemeletes figurák, a katonák. És L. amúgy sem erőszakos bűncselekményekben utazott. Néhány évig drogkereskedelem miatt ült, még egyetemista korában pedig bankot rabolt. Egy vidéki város McDonald's éttermének teraszán találkoztunk vele, kissé hadarva mesélte el történetét. Csak néha, a nagyon rázós részeknél kérte, hogy kapcsoljuk ki a diktafont.
Egy évtizede Budapesten csak egy viszonylag szűk kör foglalkozott tört arany felvásárlásával, mások nemigen. A szűk kör középpontjában egy Svéd nevű, az aranybizniszben régóta és nagyon otthonosan mozgó üzletember állt. L. is, és tőle függetlenül az egyik kereskedelmi tévé valóságshow-jában felbukkanó, ékszerész-ötvös végzettségű D. is ennek a körnek dolgozott, az „ügyfelektől" begyűjtött tört aranyakat adta el a nagymenő kereskedőknek, akik azt vagy beöntették és nyersanyagként adták tovább, vagy újrahasznosították. Amikor D. és L. megismerkedtek, úgy döntöttek: összeállnak, és ők is inkább nagyban csinálják.
Az induló tőkét egy alvilági figurától kölcsönözték, kamatra. Ám a kezdeti időszakban inkább csak csetlettek-botlottak, a nagy üzlet sehogyan sem akart beindulni. Pedig a módszer egyszerű volt: magasabb áron vették át a nemesfémet, mint a piacot addig uraló és meglehetősen magas haszonkulccsal dolgozó kör.
A fél pesti alvilág azon röhögött, hogy a befektetők adják a pénzt ezeknek a fiúknak, már hatmillió mínuszban vannak, de sehol semmi
– emlékezett vissza L. a kezdeti nehézségekre. Valóban nem mentek gördülékenyen a dolgok, a legfontosabb, az új felvásárló partner hiányzott a lánc végén. Aztán amikor már úgy tűnt, hogy bukik a projekt, mégiscsak lett valaki. Rátaláltak egy nagy múltú bécsi cégre, amely örömmel látta L.-ék aranyát. Ettől kezdve beindult a verkli, és dőlni kezdett a pénz. És mindez teljesen legális volt.
Minden este olyan volt, mintha ülnénk a Seherezádé meséjében. Ki volt elénk borítva egy nagy adag arany
– meséli L, aki ekkoriban mindennap megtette kocsival a Budapest–Bécs távot. Napközben D. felvásárolta a tört aranyat, főképp „csibész körökből", romáktól, aztán másnap hajnalban egy fővárosi öntödében összeöntötték. Élvezettel nézték, ahogy az indukciós kemence egyesíti a szajrékat. „Beröffented, másfél perc múlva 1300 fok, mikor megvolt az öntés, másfél perc múlva szobahőmérséklet. Csibészek, ha betörnek valahova, bármit eltüntetnek így" – magyarázta L., miközben olyan fényképeket mutatott a mobilján, amiket ebben az időszakban készített.
Ahogy az öntödével végeztek, L. már indult is Bécsbe, a 30-40 millió forintot érő öntött arannyal az autójában, késő délelőtt leadta a bécsi cégnek, és kapott egy cetlit. Másnap, amikor újra ment az öntött aranyakkal, már meg is kapta a cetli ellenértékét, a készpénzt. Három-négy hónap után kamatostul vissza tudták fizetni a befektetőknek a kezdőtőkét, és már övék volt a csibészek és a romák piaca, ami azt jelenti, hogy a bűnözőktől szerzett tört arany már kizárólag náluk landolt.
D. jól ismerte trükköket, így őt nem tudták átverni. Például sav helyett csak vízben hűtötték le az aranyat, amitől kicsit „koszos” külseje lesz a lemeznek. Ha a rendőr megállította őket, akkor annyit mondtak, hogy az nem arany, hanem hulladékfém. Ha pedig szappannal kenték be az aranyláncokat, egy 100 grammos láncból 106 gramm lett, amit aztán drágábban is tudtak eladni.
A fővárosi éjszakai életben hamar híre ment, hogy L.-éknek bejött az egyébként teljesen legálisan, céges formában működtetett aranybuli. Elkezdtek drága autókkal járni, szórni a pénzt. Egyszer egy prágai csapat is megjelent, hogy elvegye tőlük az üzletet. Az egyik fővárosi hotel előtt beszélték meg a találkozót. L. elmesélése alapján a találkozón – amolyan „jelzésképpen" – az egyik magyar srác előkapott egy kézigránátot, a külföldi bűnözők pedig megértették, hogy jobb inkább békén hagyni őket.
Ám hiába álltak ellen egy-egy kör akaratának, az egész piacnak már nem lehetett. Egyre többen kezdtek el beszállni a bizniszbe, megjelentek a szlovákok is. L.-ék ekkor már beleláttak abba is, hogy mit csinálnak a nagypályások. A csehek, a lengyelek és a grúz maffia már akkor sokkal több pénzt csinált ebből, a titok az áfázásban rejlett. Tudták, hogy csak a színarany áfamentes, minden más áfás. A csehek mondták is L.-éknek, hogy
a faszt bohóckodnak itt a tízszázalékos nyereséggel, amikor ezen felül az áfát is le lehet szedni?
De L. állítja, ekkor még maradtak csak az aranynál. „Az volt a baj, hogy nagyon nagy ricsajjal csináltuk, két hónap múlva már új kocsit vettünk. A tapasztaltak meg úgy álltak hozzá, hogy úgyis kikopunk majd, mert hülyék vagyunk, és nem tudunk kussban maradni. És sok dologban igazuk is lett."
De mivel a piac folyamatosan szűkült, és ezzel együtt egyre kevesebb lett a haszon, elkezdődött a leépülés, egymás lehúzása. Félő volt, hogy ez már emberéletekbe is kerülhet. 2010 végére szétment a csapat, D. egy másik emberrel külön folytatta, míg L. egy új „befektetővel" ment tovább. Ekkor már sokan voltak ezen a piacon, ment a kiszorítósdi.
Mindenki hülyének nézett akkoriban a lakóparkban, hogy miért fekvőtámaszozok mindig a kocsi mellett. Nem bazmeg, csak azt néztem, van-e bomba a kocsimon, ezért csináltam mindig tíz fekvőt
– emlékszik vissza L. az aranykor végére.
2012 elején L. már csak pitiben tudott aranyat venni, amit nem Bécsbe, hanem Szlovákiába vitt ki, ott adott el. A havi 40 millió helyett jó, ha 4 milliót keresett egy hónapban. L. elmondása szerint D.-ék még rosszabbul jártak, miután grúzok „megmatekozták" őket, buktak vagy negyvenmilliót. A két lerongyolódott csapat ezután kényszerből újra összeállt. Csak most már sokkal szerényebben.
A Hősök terén karácsonykor térdeltem a hóban, és söpörtem szét a havat a kis kézimérlegemnek, hogy lemérjük az aranyat
– mesélt L. erről az időszakról. Bárhova elmentek, csak hogy tört aranyhoz jussanak, de még így is nagyon keveset kerestek a korábbiakhoz képest, szerencsés esetben havi 1-1,5 milliót.
Aztán képbe került P., aki egy Németországban élő magyar. Vagy ahogy L. mobiljában szerepel, a Bolond Magyar.
A mély és rekedtes hangú P. tiszteletet parancsol, már csak azért is, mert egykor a francia idegenlégióban szolgált, és baráti szálak fűzik a Pokol Angyalai, a Hell's Angels motoros banda németországi klubjához. L-ék tudták, hogy P. nemesfémet vásárolna, ám amikor kimentek hozzá Németországba, akkor megtudták, hogy nem aranyra, hanem platinára van szüksége, amit sokkal nehezebb beszerezni.
De L.-éknek szerencséjük volt. Egy régi ismerősön át gyorsan szereztek platinát, az öreg idegenlégióst pedig lenyűgözték új üzlettársai, akik így egy szinttel feljebb léptek, és P.-n keresztül a Törökkel, egy ismert milliárdos nemesfém-nagykereskedővel kezdtek bizniszelni, ezúttal már Németországban.
Időközben felbukkant a társaságban egy volt rendőr, R. is, majd rajta keresztül egykori főnöke, a szintén exzsaru F., aki hamar a társaság szellemi vezére lett. L. elmondása alapján ő találta ki, hogy Afrikából behozott színarannyal kellene kereskedniük, azt ugyanis áfamentesen lehet behozni az országba. Afrikában azonban nem találtak színaranyat, F. vetette fel ekkor megoldásként Tenerifét.
A spanyol állam ugyanis engedményeket harcolt ki a Kanári-szigeteknek azzal az indokkal, hogy messze van a kontinenstől, ezért hátrányt szenved az európai kereskedelemben, így például a szállításban is. Ezért jött létre a ZEC (Zona Especial Canaria), ami miatt a szigeten nem kell áfaelőleget fizetni. A csapat azt tervezte, hogy Afrikából Tenerifére viszik az aranyat, ott létrehoznak egy finomító üzemet, amiben a lefinomított arany színarannyá, tehát áfamentessé válik.
El is kezdték szervezni a dolgokat, de hamar kiderült, hogy nem 10, hanem 100 kilókkal kellene üzletelniük, hogy megérje. És L. sztorija szerint ekkor került képbe a Jobbik parlamenti képviselője, a korábbi budapesti főpolgármester-jelölt Staudt Gábor. Őt F. régről ismerte, barátok voltak, olyannyira, hogy az egykori zsaru 2009-től a Jobbik környéken is felbukkant tanácsadóként.
L. elmondása szerint Staudt szerepe lényegében az volt, hogy a társaság „maga mögött tudhatott" egy országgyűlési képviselőt, de az homályos, hogy ez pontosan mint jelent. Amikor megkerestük, Staudt azt nem tagadta, hogy F.-fel baráti volt a kapcsolatuk és rajta keresztül L.-éket is megismerte, de állítja: semmit nem tudott arról, hogy ez a kör mivel üzletel, mit csinál. Beszéltünk ugyanakkor olyan emberrel a társaságból, aki sofőrként dolgozott a csapatnak, ő is azt állította, hogy a politikus ismerte a társaság üzleti ügyeit.
A csapat összetartott, és úgy tűnt, minden sínen van, csakhogy 2013-ban L.-nek börtönbe kellett vonulnia egy korábbi drogügylet miatt. Szerinte ekkor változott meg minden , és kezdték el átverni az üzlettársai.
Az exzsaru F. vette át az irányítást a brigádnál, és szép lassan átálltak az áfázásra. De erről L. nagyon sokáig semmit sem tudott. Közben állítása szerint Staudt többször járt bent nála a börtönben, amit egy olyan gesztusnak tekintett, hogy egy parlamenti képviselő így akarja jelezni neki, számítanak rá.
Staudt jelenléte kibebaszott jól esett, hiszen egy börtönben azért rang, ha egy parlamenti képviselő személyesen kísérget téged
– mesélte L. azzal kapcsolatban, hogy Staudt kétszer meglátogatta, állítása szerint egyszer többedmagával még a zárkájában is járt, és beszéltek. Staudt az Indexnek tagadta, hogy L.-t meglátogatta volna a börtönben, azt mondta, hogy képviselőként hivatalos börtönlátogatáson volt csak. Az L. által megadott dátumokat ellenőriztük, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pedig megerősítette, hogy a politikus azokban a napokban tényleg járt az intézményben, amelyeket L. megjelölt. Staudt ezt nem is tagadja, azt viszont igen, hogy a rácsok mögött találkozott volna az ismerősével. Viszont sikerült beszélnünk L. egykori zárkatársaival is, akik megerősítették az Indexnek, hogy látták Staudtot és L.-t beszélgetni a zárkában.
Az áfázás lényege, hogy az árut papíron megjáratják több országon keresztül, és a határon átnyúló értékesítés áfaszabályával trükköznek. Jelen esetben Olaszországból az áru megérkezett Budapestre, ahol kiállították a papírokat arról, hogy „elindult" Szlovákiába vagy Romániába. Viszont az áru soha nem jutott el azokba az országokba, ahol a strómancégeket is alapították, hanem ment tovább egyből Lengyelországba. Az EU-n belüli áfázás lényegét ebben a cikkben írtuk le részletesebben.
F.-ék pedig eközben csinálták az „áfázást", strómancégeket hoztak létre Romániában, Szlovákiában és Lengyelországban. Ezenkívül befektetőket loptak meg piti módon, elhitették vele, az áfázás még mindig jó biznisz, majd jött a csavar.
Azt mondták, megvették az árut, mondjuk 500 kiló ezüstöt olaszba, elindultak Magyarország felé, de bazmeg, ellopták a BMW-t a benzinkúton!
Az áfázásnál használt strómanok annyira verebek voltak, hogy magukról nevezték el a kamucégeket. Ezek be voltak hülyítve, és még büszkék is voltak, hogy részt vesznek egy ilyenben, és hogy birodalmat építenek
– mesélte L., állítását dokumentumokkal, cégpapírokkal, számlakivonatokkal igazolva. Ezekből a papírokból kiderül, hogy a cégeket mind-mind más országokba jelentették be, de közben mindnél ugyanaz a Síp utcai cím volt megadva. L. olyan szerződést is mutatott, amely szerint F.-ék eljárhattak a strómancégek nevében.
A lengyel nyomozásban L.-t már kihallgatták a szervezett bűnözéssel foglalkozó lengyel rendőrök.
Megkerestük F.-et és D.-t is, akik állítják: L. állításai nem felelnek meg a valóságnak, L. az általa hivatkozott időszakban amúgy is végig börtönben volt, így nem is lehetnek közvetlen információi a dolgokról. D. és F. az L. által összegyűjtött bizonyítékokkal és a külföldi strómancégekkel kapcsolatban nem akart az Indexnek mondani semmit, arra hivatkozva, hogy azokat szerintük az eljárás során amúgy sem lehet bizonyítékként felhasználni, mert nem a hatóság foglalta le azokat.
Ezzel kapcsolatban beszéltünk szakértővel is, aki hitelesnek ítélte meg a dokumentumokat. Egyébként pedig – állítja F. – minden velük szembeni eljárás lezárult, és nem találtak semmit. Ez valóban így van, a magyar hatóságok tényleg nem indítottak eljárást, de a lengyelek igen. F. azt is mondta, hogy ő a legjobb tudomása szerint nem írt alá semmilyen olyan papírt, ami bűncselekmény elkövetését alapozza meg. Kérte, hogy amennyiben valakinek van olyan irata, ami személyéhez köthető, mutassák meg neki, hogy érdemben nyilatkozni tudjon rá. A hozzánk eljuttatott dokumentumok között egyébként több olyan papír is van, amelyen szerepel F. aláírása, és a személyes találkozónkon hiába jeleztük, hogy készek vagyunk megmutatni a dokumentumokat, a lehetőséget F.-ék arra hivatkozva utasították el, hogy nem hivatalos úton beszerzett bizonyítékokról van szó.
L. állításaira D. és F. ezek teljes ellenkezőjét mondta. Elmondásuk szerint L. volt az, aki az olasz ügyben meglopta a megrendelőket, és ő volt az, aki 100 ezer eurós tartozást felhalmozott a befektetőktől. Sőt, azt is állítják, hogy az egész lengyel áfacsalásos történet valójában L. műve, és részükről máig a tenerifei biznisz az elsődleges cél, csak tőkeerős befektetőre várnak. Ennek azonban ellentmond, hogy sikerült beszélnünk az olasz ügy sértettjével, aki szerint L. abban egészen bizonyosan nem sáros.
F. még fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy L. azon állítása, mely szerint valaki, számára négy-öt évvel ezelőtt másolati iratokat lopott el, majd az iratokkal éveken keresztül nem tesz semmit, roppant elgondolkodtató. Évek alatt, főleg másolatban mindent, és mindennek az ellenkezőjét több ezer változatban lehet legyártani szerinte. L. akkor járt volna el szabályosan és hitelesen, ha ezen információival azonnal a hatósághoz fordul, és nem ül azokon ismeretlen indíttatásból évekig.
D. és F. állítása szerint két motiváció áll L. „lejárató kampánya" mögött. Az egyik a bosszú és a pénzügyi haszonszerzés. Szerintük amióta L. kijött a börtönből, folyamatosan rágalmazza őket, és a sajtót keresi, hogy az általa kitalált eseteket úgy állítsa be, mintha ők ketten tették volna. Azt is hozzátették, hogy L. fegyveres rablásokat, bankrablásokat, és Magyarország egyik legkomolyabb kábítószeres ügyének is főszereplője volt. A másik vonal már egy fokkal komplikáltabb. Szerintük L. mögött egy olyan befolyásos kör áll, akik politikai célokra akarják felhasználni ezt az ügyet, ezért vették célba Staudt Gábort is.
Az igazságot a lengyel hatóságok dolga lesz kideríteni.
(L. kameráink előtt is vállalta volna, hogy „szembesítsük" egykori társaival, de mivel az általa rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokat semmilyen módon nem akarta kommentálni F. és D., ezért ennek a „ szembesítésnek" nem láttuk értelmét.)
(Borítókép: Index)