A nyolcvanas évek elején még nem volt annyi autó az utakon, mint manapság, és ha el is loptak egyet, az előbb-utóbb épségben vagy összetörve, de előkerült. 1984-ben azonban hosszú időn át tűntek el úgy autók a budapesti Sugár áruház parkolójából, hogy a zsaruk bottal ütötték a tettesek nyomát. Csak hosszú hónapok után sikerült elfogni a szocialista rendszer első profi autótolvajait. A zsarukat is meglepte, amikor kiderült, hogyan kezdődött a lopás-sorozat.
1984. február 24-én Antal leparkolta Ladáját a kőbányai Prizma Áruház parkolójában. Bezárta a kocsit, bement az áruházba, de nagyjából öt perc múlva már ki is jött, mert nem talált olyan szerelvényeket, amiket keresett. A parkolóba érve ledöbbent: a Lada eltűnt, valaki ellopta. Antal annyira ideges lett, hogy először azt se tudta, mit tegyen. Úgy döntött, az lesz a legjobb, ha átmegy a szomszédos Sugár Áruházba és onnan egy telefonfülkéből felhívja a rendőrséget. Amikor átment az úton, a szeme előtt fékezett le egy rendőrautó. Antal a rendőröknek elmondta, hogy a kocsiját ellopták, a járőrök pedig URH-rádión beszóltak az ügyeletesnek. A zsaruk tudták a rendszámot és mivel még friss volt a bűncselekmény, forrónyomon a tolvaj nyomába tudtak eredni.
Az, hogy Antal autóját ellopták, valójában nem érte meglepetésként a rendőröket, akik ekkor már hosszú ideje tudtak a titokzatos tolvajról, aki rendszeresen lovasított meg Ladákat az Örs vezér tér környékén. A rendőrök ezért 1984 januárjától éjjel-nappal készenlétben álltak, hogy a tolvajt vagy tolvajokat elfogják. De nem volt könnyű dolguk, a Sugár üzletközpont és a közlekedési csomópont elég forgalmas volt.
A nyolcvanas évek elején egyáltalán nem számított gyakorinak, hogy autókat lopnak. Jóval kevesebb autó volt az utakon, mint most. Összehasonlítva a mai viszonyokkal: 2017. december 31-én a Magyarországon több mint 2,4 millió gépjármű volt forgalomban, míg 1984-ben egymillióval kevesebb.
Nem léteztek akkoriban még szervezett autótolvaj bandák, ahogy kifejezetten autókra szakosodott orgazdák sem. Inkább az autófeltörések jellemezték ezt az időszakot, de az sem volt annyira gyakori, mint egy évtizeddel később, a rendszerváltás után. Ha el is kötöttek egy-egy kocsit, az előbb-utóbb összetörve vagy épségben, de előkerült. Az Örs vezér téri lopások tehát kuriózumnak számítottak: az itt ellopott kocsik nem kerültek elő.
A rendőrség ezért is kezelte kiemelten az ügyet, de hiába. A figyelőszolgálat ellenére sem jutottak egyről a kettőre, miközben újabb és újabb autókat, főként Lada 1200-asokat és 1500-asokat loptak el az Örs vezér térről, majd pedig a metró Kőbánya-Kispest állomásának parkolójából is. A károsultakra jellemző volt, hogy úgy vették ki az indítókulcsot, hogy nem rögzítették a kormányzárat. A tolvaj vagy tolvajok dolgát ezzel megkönnyítették, hiszen csak fel kellett törni a kocsit - ez a nagyvárosi nyüzsgést kihasználva egyszerűen ment -, majd rövidre zárnia gyújtást és már indult is az autó.
Azok, akiknek ellopták az autóit, rendszerint későn vették észre, mi történt, gyakran egy vagy több óra is eltelt, mire bejelentést tettek. Ekkora a tolvaj már árkon-bokron túl volt. Antal, aki alig öt percet volt csak az áruházban, kivételnek számított, ezért is tudtak a rendőrök viszonylag gyorsan intézkedni. Mivel ismerték a típust, a rendszámot, a rendőrök figyelték az autókat. Rövid idő múlva Bicskéről futott be az információ, hogy a sárga Lada 140 kilométeres sebességgel száguldozik az M1-es autópályán. A sofőr Tatabánya előtt vette észre, hogy a rendőrök üldözőbe vették. Behajtott a városba és megpróbálta lerázni az üldözőit, de egy zsákutca megállította. Ekkor kipattant az autóból, futni kezdett. A rendőrök ekkor figyelmeztető lövést adtak le, ez jobb belátásra bírta, és megadta magát. Így kapták el a zsaruk a gyömrői, D. Ferencet.
A 28 éves férfi lakatosként dolgozott Budapesten. A rendőrautóban hazafelé Ferenc bevallotta a zsaruknak, hogy két autót az Örs vezér téri parkolóból, egyet pedig az Erkel Színház elől lopott el. Ezeket a kocsikat meg is találták a rendőrök ott, ahol Ferenc mondta. Ekkor le is zárulhatott volna a nyomozás, csakhogy a következő napokban a monori rendőrök érdekes információkat közöltek az ügyön dolgozó kőbányai rendőrökkel. Elmondták nekik, hogy Ferenc és egy szintén 28 éves társa, Cs. Dezső arról híres a gyömrőiek körében, hogy 10-12 éves autókat tudnak "újjávarázsolni".
A rendőrök előtt aztán szép lassan kirajzolódott Ferencék biznisze és annak eredete. A történet 1982 elejére nyúlt vissza. Ekkor kereste fel a karosszéria-lakatos foglalkozású Ferencet egy barátja azzal a kéréssel, hogy fusiban csinálja meg a totálkárosra tört Ladája karosszériáját. Ferenc elvállalta a munkát, felvette az előlegként kapott 10 ezer forintot. Néhány karosszériaelemet meg is vett, de homlokfalat nem talált az autóhoz. Közben az előlegként kapott pénz elúszott, az egyre türelmetlenebb ismerős pedig feljelentéssel fenyegette őt, ha nem készül el a kocsi. Ferenc ekkor döntötte el, hogy inkább lop egy kocsit, átfesti, a számokat kiigazítja.
Azt, hogy hogyan lopjon el egy kocsit, a totálkáros Ladán kezdte el gyakorolni. Csinált egy olyan szerszámot, amivel könnyen ki tudta pattintani a kocsi pillangóablakát. Kitanulta, hogyan tudja rövidre zárni a gyújtást. Amikor úgy érezte, hogy a megfelelő tudás birtokában van, elment az Erkel Színházhoz, ahonnan elkötött egy Ladát. A lopott kocsit két nap alatt átfestette, a motorszámot átütötte, az alvázszámot kivágta a lopott Ladából, aminek a helyére a másik kocsi alvázszámát hegesztette.
Annyira jól dolgozott, hogy a barátja, amikor meglátta a verdát, aranykezű mesternek nevezte. Nem csoda, hogy Ferenc képességének hamar híre ment Gyömrőn. Az autótulajdonosok hozzá hordát törött Ladáikat és csodálattal nézték, hogy rövid határidőn belül egy csodaszép kocsit látnak viszont. Hamarosan társai is akadtak.
A szintén gyömrői Cs. Dezső is lopott autókat, néha egyedül, máskor Ferenccel közösen. Egy harmadik társuk, L. Gyula fuvarozó kisiparos, aki eleinte csak alkatrészeket vásárolt Ferencéktől, szintén beszállt a buliba és mivel korábban autószerelőként dolgozott, felajánlotta a műhelyét.
Miután a rendőrök több gyömrői címen is házkutatást tartottak, sorra kerültek elő lakások garázsaiból, fészereiből azok az autók, amiket hónapokkal korábban loptak el az Örs vezér térről, illetve más metróállomások közeléből. A tolvajok kizárólag a Ladákra specializálódtak, és kifigyelték, hogy melyik autóban hagyták nyitva a kormányzárat. A lopott kocsik eredeti rendszámát egy tóba dobták, majd L. Gyula gyömrői műhelyében kezdték el buherálni az autókat. A régi, szétbontott autók alváz-és motorszámát beleütötték a lopott autó alvázába és motorjába. A régi rendszámot feltették a lopott kocsira, így az okmányok is megegyeztek, esélye sem volt a tulajdonosnak, hogy egy ellenőrzésen lebukjon.
Összesen 18 lopott autót foglalt le a rendőrség. Kiderült, hogy az átalakított kocsikat rendszerint eladták, az orgazdák elhallgatták, miként jutottak az autókhoz. Így - mivel az eredeti tulajdonosokat a biztosító kártalanította - legfőképpen azok jártak rosszul, akikhez végül a lopott autók kerültek. A tolvajok legalább másfél millió forintot kerestek, ami akkoriban jó pénznek számított. Összehasonlításképpen: 1984-ben az átlagfizetés havi bruttó 5452 forint volt.
Az, hogy autószerelő műhelyekben buherálnak lopott kocsikat, a nyolcvanas évek egyik leghíresebb magyar bűnügyi filmjében, a Dögkeselyűk című filmben is látható. A Cserhalmi György diplomás taxis kalandjáról szóló krimit ugyanakkor 1982-ben mutatták be, tehát a jelenetet biztosan nem a gyömrői tolvajok balhéja ihlette.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)
(A cikkhez az anyaggyűjtést az Arcanum sajtóarchívumának segítségével végeztem, a korabeli Népszabadság és Szabad Föld írásait alapul véve.)