Másfél hónappal a tanévkezdés után, október közepén is közel 1300 betöltetlen pedagógus álláshely volt a Klebelsberg Központ (KK) által fenntartott intézményekben a tankerületek adatai alapján, a szakszervezet szerint azonban a valóságban ennél is rosszabb lehet a helyzet – írja a Népszava.
A lap által kikért adatok szerint október első felében 1286,85 betöltetlen tanári álláshely volt a tankerületek által fenntartott iskolákban. A dokumentumokból kiderült, hogy
Ez utóbbi azért érdekes, mert rámutat arra, hogy a tankerületek elég sajátosan tartják számon a betöltetlen helyeket: ha egyes tantárgyak óráit többlettanítással, azaz más tanárok túlóráztatásával meg lehet tartani, akkor ott nem látják szükségesnek egy újabb pedagógus felvételét.
Így természetesen a meglévő tanárok óraterhelése magasabb, sok helyen egyenesen a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő maximumához, azaz heti 26 órához közelíthet egy tanár átlagos heti óraszáma, pedig a vonatkozó rendelet alapján ennek inkább az alsó határhoz, vagyis heti 22 órához közeli értékre kellene kijönnie.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Szűcs Tamás az adatokkal kapcsolatban elmondta, a pedagóguslétszámot sokszor eleve nem a lekötött munkaidő alsó, hanem a felső határával határozzák meg, ami oda vezet, hogy
egyes pedagógusok többet dolgoznak, ugyanannyi pénzért.
Ezen felül ráadásul heti 32 óráig további 60 ingyen túlórát is elrendelhetnek évente a munkáltatók, a trükközéssel pedig akár 10-15 százalékkal is nagyobb terhet róhatnak egyes tanárokra. Becsléseink szerint ma 30-35 százalékkal kevesebb pedagógus van a rendszerben, mint amennyinek a jogszabályok által biztosított keretek között helye lenne – tette hozzá.
A pedagógushiánnyal éppen két hónappal ezelőtt, a tanévkezdés után az Index is bővebben foglalkozott. Akkor azt írtuk, 4325 tanár hiányzik az állami iskolákból, amire a Klebelsberg Központ egy közleményben úgy reagált, legfeljebb mintegy 3400 betöltetlen állásról lehet szó. A mostani adatok, illetve a statisztikákkal való trükközés ugyanakkor azt támasztják alá, hogy a valóságban a KK állításainál vélhetően súlyosabb problémáról lehet szó az állami oktatásban.