Index Vakbarát Hírportál

Az LMP a parlament elé is benyújta a Néppárt demokráciát védő határozatát

2018. november 6., kedd 10:20 | aznap frissítve

Mint megírtuk, az Európai Néppárt e heti kongresszusán szavazhatnak arról a határozati javaslatról, amelyben a Néppárt hitet tesz a liberális demokrácia értékeinek tiszteletben tartásáról. Az Európai Néppárt, melynek tagja a Fidesz is az unióban, a szöveggel azt üzeni, hogy az unióban olyan társadalmak épülnek, amelyekben virágzik a pluralizmus, a diszkrimináció tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás és a férfiak és nők közötti egyenlőség.

A határozat szövege felhívja a Néppárt tagjait, hogy tiszteljék, védelmezzék és mozdítsák elő ezeket az elveket és értékeket, tegyenek hitet a demokrácia, a jogállamiság és a szociális piacgazdaság mellett. A populizmus és a nacionalizmus nem békíthető ki ezekkel, szögezi le a javaslat, amely név szerint nem említi a Fideszt, így feltehetően ők is megszavazzák a napokban.

Az LMP viszont szeretné kiugrasztani a nyulat a bokorból, ezért - mint közleményükből kiderül - az Európai Néppárt határozati javaslatával azonos tartalmú dokumentumot terjesztenek az Országgyűlés elé. Mint írják, szerintük a dokumentumot a Néppárt azért terjeszti elő, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök egyértelműen állást foglaljon a jogállamiság és az európai értékek tisztelete ügyében.

Mivel azonban a dokumentum nem említi a Fideszt, nem várható, hogy ne szavaznák meg. Ha azonban a szöveg az Országgyűlés elé kerül, mindenképpen meg kell nyilvánulniuk: vagy elfogadni vagy elutasítani.

Borítókép: Orbán Viktor az Országgyűlés plenáris ülésén. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Rovatok