1988. november 13-án, tehát éppen 30 éve alakult párttá a rendszerváltás és az utána következő évtizedek egyik fontos szereplője. Az SZDSZ a rendszerváltás idején még a második erő volt, ám a szocialistákkal való kormányzás alaposan megtépázta a népszerűségét, majd a megszűnéséhez vezetett. Hivatalosan 26 évig élt az SZDSZ, amelyet Orbán és a fideszesek nagy része még ma is negatívan, olykor szitokszóként emleget.
1985-ben, az úgynevezett monori találkozón volt nagyjából először és utoljára, hogy szóba állt egymással a Kádár-kor értelmiségi ellenzékének két nagy csoportja, a népi és az urbánus vonal. Ezen a találkozón leült egymással Csurka és Demszky, Csoóri és Bauer, hogy megbeszéljék, mit kéne csinálni a diktatúrával.
A magyar írók között az 1920-as, 30-as években kialakuló eszmei törésvonal a 80-as évek végére igencsak eltorzulva és leegyszerűsítve nagyjából oda jutott, hogy konzervatív kontra liberális. Persze ez így nyilván sántít, itt írtunk az egészről nemrég hosszabban és pontosabban.
A két irány aztán elvált egymástól, a viszonyuk egyre mérgesebbé vált, a népiek a lakitelki találkozót 1987-ben már önállóan csinálták meg, és lett belőlük MDF, közben az urbánusok a saját szamizdat folyóiratukban, az 1981 óta létező Beszélőben jelentették meg a Társadalmi szerződés című írást, benne a Kádárnak mennie kell! mondattal.
A két nagy, ideológiai alapon megosztott ellenzéki csoportosulás külön útra lépett, és rivalizálni kezdett egymással. Az urbánusok lépéskényszerben voltak, ha nem akartak lemaradni az akkor már létező MDF-től: 1988. március 17-én 48-an kiadtak egy ellenzéki felhívást (pdf nyílik), majd május 1-én megalakították a Szabad Kezdeményezések Hálózatát a VII. kerületi Hági sörözőben.
Mellékszál, de nemcsak az MDF, a Fidesz is beelőzte őket a szervezetté alakulásban, ők márciusban évfordulóztak. A Hálózat az ellenzék minden szereplőjének terepet adó Jurta színházban tartott tanácskozásokat. Szalai Erzsébet úgy emlékezett vissza ebben az írásában, hogy két markáns álláspont vitázott: párt legyenek, vagy maradjanak a bázisdemokráciánál.
Ősszel aztán Magyar Bálint a lakására hívta a Hálózat egy részét, és azt mondta, a parttalan viták nem vezetnek sehová, és a párttá alakulást sürgette. Október 24-én már magukat szabad demokratáknak nevezve kiadnak egy Elvi Nyilatkozatot, majd november 13-án megtörtént a pártosodás: a Jurta színházban megalakult a Szabad Demokraták Szövetsége, 1100 jelenlévő közül 998 támogató szavazattal. Kilenctagú ügyvivői testületet választottak, az Elvi Nyilatkozat a piacgazdaság mellett foglalt állást.
1989 márciusában létrejött a rendszerváltást letárgyaló Ellenzéki Kerekasztal, a júniusban kezdődő tárgyalásain az SZDSZ színeiben Magyar Bálint, Mécs Imre és Tölgyessy Péter ültek, és a Fidesszel együtt nem írták alá a lezáró megállapodást, mert nem értettek egyet azzal, hogy a köztársasági elnököt még az első szabad választások előtt válasszák meg. Akkor ugyanis nagy eséllyel a reformkommunista Pozsgay Imre nyert volna.
Kis János (1990 februártól, 1 év 9 hónapig)
Tölgyessy Péter (1991 novembertől, 12 hónapig)
Pető Iván (1992 novembertől, 5 év 5 hónapig)
Kuncze Gábor (1997 áprilistól, 1 év 1 hónapig)
Magyar Bálint (1998 májustól, 2 év hat hónapig)
Demszky Gábor (2000 decembertől, 6 hónapig
Kuncze Gábor (2001 júniustól, 5 év 9 hónapig)
Kóka János (2007 márciustól, 1 év 3 hónapig)
Fodor Gábor (2008 júniustól, 13 hónapig
Retkes Attila (2009 júliustól, a megszűnésig, 2010. májusig, 10 hónapig).
Hogy kivel mi lett, azt az ATV pár éve foglalta össze.
Ebből lett aztán a négyigenes népszavazás 89 szeptemberében az MDF – jobb ötlet híján – kényszerű bojkottjával és hajszállal, de tényleg csak hajszállal, hatezer szavazattal az SZDSZ-Fidesz-féle vonal győzelmével. Ekkor még az SZDSZ és a Fidesz remekül együtt tudott működni.
Az 1990-es választásokon az így ismertséget szerző, rövid távon jól taktikázó SZDSZ az első és a második fordulóban is bő egymillió szavazatot kapott, amivel lemaradtak az 1,2, aztán második fordulóban 1,4 milliós MDF mögött, és a második legnagyobb pártként 93 helyet szereztek meg a Parlamentben (MDF: 164, FKGP: 44, MSZP: 33, Fidesz: 21, KDNP: 21, egyéb: 10.). A választások után Kis János lett az SZDSZ első elnöke (a többiekről lásd jobboldali keretesünket).
Bár csak második lett az SZDSZ, az MDF-fel kötött megállapodás miatt ők adhatták a köztársasági elnököt Göncz Árpád személyében, majd ősszel Budapesten a 88 fős közgyűlésbe 25 embert delegálhattak, és egy fideszes megegyezéssel Demszky Gábor lett az akkor még a közgyűlés által választott főpolgármester. Az SZDSZ-re szavaztak a legtöbben a 10 ezernél nagyobb településeken is, de csúfosan elbuktak a jobboldallal szemben a 10 ezernél kisebb településeken, ezzel is ráerősítve, hogy igazán a városokban erősek, másutt viszont nem különösebben szívelik a szavazók az urbánus pártot. (Itt lehet böngészni a még részletesebb eredményekért.)
Az SZDSZ '90 októberében a kormány gyengélkedésétől vérszemet kapva kapcsolódik bele (ellenségei szerint: szervezi) a taxisblokádba is, majd egy év múlva SZDSZ-esek az MDF jobbra sodródásától, és tekintélyuralmi törekvéseitől tartva, illetve kvázi a kormánypárt ellen politikai akciókat, felvonulásokat, kiállásokat indítva hozzák létre a Demokratikus Chartát, amelynek Pető Iván és Fodor Gábor mellett Vitányi Iván személyében MSZP-s aláírója is volt, gyakorlatilag kieresztve a politikai karanténból a szocialistákat.
A Charta a Fidesz távolodásával egyre inkább egy liberális-szoci közös dolognak kezdett tűnni, Bozóki András erről a Beszélőben azt írta, "akik a politikai szerepét tartották elsődlegesnek, azok úgy vélték, a Charta (...) egy majdani szociálliberális koalíció előkészítője lehet".
1994-ben az SZDSZ, már a Fidesztől átigazolt Fodor Gábor-Ungár Klára-Molnár Péter hármassal együtt, a négy évvel azelőtti eredményen kicsit rontva 69 mandátumot szerzett a teljesen átrajzolódó politikai térben: az MDF nagyot veszített, búcsúzott a kormánytól, a jobbra tolódó-székházbizniszelő Fidesz nem hozta a várakozásokat, az MSZP viszont óriásit nyert.
A szocialisták akár egyedül is kormányozhattak volna, de koalíciós ajánlatot tettek az SZDSZ-nek. A Charta szóvivői – írja Bozóki – május 31-én, két nappal a választások második fordulója után nyilvános vitát szerveztek, ahol a koalíció melletti álláspont került többségbe, és Konrád György a Charta nevében nyilvánosan arra szólította fel a két párt vezetőit, hogy kezdjék meg a koalíciós tárgyalásokat.
Az SZDSZ pedig súlyos belső viták közepette kormánykoalícióra lépett a pár éve még gyűlölt kommunista utódpárttal, ezzel együtt 72 százalékos többséget szerezve a parlamentben. Kuncze Gábor a belügyminiszteri posztot kapta, Fodor Gábor, majd őt váltva Magyar Bálint művelődési és közoktatási, Lotz Károly pedig közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter lett. Demszky 94 őszén megnyerte az akkor már egyfordulós, közvetlen főpolgármester-választást, 36 százalékos eredménnyel.
A szocikhoz való közeledést régóta ostorozó alapító, Tölgyessy Péter 1996-ban kilépett, a Fideszben folytatta, 1997-ben pedig a rendszerváltás első igazán durva politikai korrupciós ügye, a Tocsik-ügy tépázta meg a kormánypártok – benne az SZDSZ – népszerűségét. Tocsik Márta egy jogásznő volt, aki 804 millió forintos sikerdíjat kapott az államtól egy munkájáért, és a vádak szerint ebből osztott vissza a pártoknak. Mindehhez jött még a – közgazdászszakmailag ugyan sikeresnek mondott, de ez most mellékes – Bokros-csomag, a választók pedig az egészért az SZDSZ-t büntették 1998-ban: miközben a szocik meg tudták ismételni a négy évvel azelőtti eredményüket az első fordulóban, az SZDSZ nagyot zuhant.
Ez a zuhanás, vagyis a 7,8 százalékos országos eredmény, 24 képviselői hely a parlamentben az akkori pártvezetés fejébe került. A választások után Kuncze Gábor és a teljes ügyvivői testület lemondott.
Teljes irányváltásról vagy annak kísérletéről azonban itt még nem beszélhettünk, hiszen Kuncze utódja az egykori minisztertársa, Magyar Bálint lett, aki harcos ellenzéki, Fidesz-kritikus politikát választott. És ekkor lett az SZDSZ fő témája a sorkatonaság teljes eltörlése, amelyet végül 2004-ben a kormánykoalíció tagjaként vitt sikerre. És ekkor kezdett a párt a fiatalok felé is jobban nyitni, megalakult az Új Generáció, amely aztán hivatalosan is az SZDSZ ifjúsági tagozatává vált.
Az SZDSZ-es irányváltás, amelyre talán sokan nem is emlékeznek, 2000 végén következett. A párt talán legismertebb, de mindenképp akkor legmagasabb pozícióban lévő politikusát, a 10 éve főpolgámesterkedő Demszky Gábort választották meg az SZDSZ elnökévé, aki meghirdette az egyenlő távolság politikáját. Bizony, Demszky azt a célt jelölte meg, hogy az SZDSZ önálló liberális pólusként egyenlő távolságot tart a szocialistáktól és a fideszesektől is, és 2002-ben bármelyik oldallal képes lesz együttműködni.
A stratégia leginkább az akkor már többségében kormányellenessé, sőt, Orbán-ellenessé váló SZDSZ-szavazók miatt halálra volt ítélve. Demszky fél év múlva lemondott, a pártelnökséget visszavette a liberális és balos körökben még mindig népszerű Kuncze Gábor, aki az egészségügy rendbe tételét, az adócsökkentést, a közpénzek átláthatóságát, de mindenek előtt az Orbán-kormány leváltását jelölte meg célként.
A 2002-es választás felemás sikert jelentett az SZDSZ-nek. A kilencvenes években még nagy pártnak számító SZDSZ ugyanis csak épp egy hajszállal, 5,5 százalékkal jutott be a parlamentbe. Ám éppen ez a vékony hajszál hiányzott az újabb szocialista kormányzás hajkoronájába.
Emlékezetes, hogy a 2002-es választás olyan kiélezett eredményt hozott, hogy a Fidesz-MDF-nek ugyan több mandátuma lett, mint az MSZP-nek, ám az SZDSZ mandátumaival Medgyessy Péter lehetett a kormányfő, a győzelmet előre a zsebében érző Fidesznek és Orbánnak pedig távoznia kellett.
Az SZDSZ elég komoly zsarolási pozícióba került tehát, és mindez négy minisztériumhoz segítette a liberálisokat. Vagyis több tárcát kapott az SZDSZ, mint 1994-ben, ennél sokkal jobb választási eredménynél.
A pártot és maradék szimpatizánsait azonban rögtön az újabb közös kormányzás elején sokként érte az úgynevezett D-209-es ügy, vagyis az akkor már kormányfőként dolgozó Medgyessy Péter ügynökmúltjának nyilvánosságra kerülése. Az SZDSZ – már akkor is többen megérezték – fontos válaszút elé érkezett: vagy kitartanak a rendszerváltáskori elvek mellett, és nem tartják hatalomban a pártállam egyik szigorúan titkos tisztjét, vagy ezzel nem törődve továbbra is kormányban maradnak, és kiállnak Medgyessy mellett. Jól tudjuk, az utóbbi történt, ami eléggé megrengette a párt belső életét, ekkor távozott több olyan emblematikus alapító vagy párttag, mint Kis János vagy Hack Péter.
Az SZDSZ tehát együtt kormányzott az MSZP-vel, Demszkyt újra főpolgármesternek választották, döntöttek a sorkatonaság eltörléséről, Magyarország belépett az Európai Unióba. A sikeres hónapok után azonban 2004-ben jött az EP-választás, amelyen különösen az MSZP szerepelt rosszul, de az SZDSZ is vesztett 100 ezer szavazót 2002-höz képest.
A politikai történetírás leginkább erre, a népszerűségvesztésre vezeti vissza, hogy egyre nagyobb lett a feszültség a koalíción belül, és eljutottunk addig a pontig, hogy Medgyessy Péter a Népszabadságnak azt nyilatkozta, hogy "az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel". Hogy milyen ügyekre célzott Medgyessy, 10 évvel később sem árulta el, viszont ez a mondata akkora casus bellit jelentett az SZDSZ számára, hogy Kuncze a kormányfő menesztését kérte a szocialistáktól, akik végül bele is mentek a kormányfőcserébe.
2004 őszén tehát Gyurcsány Ferenc lett a kormányfő, az SZDSZ pedig a szocialistákkal közösen készült a 2006-os újabb kampányra és harcra a Fidesz ellen. Pedig az MSZP-vel való együttműködés olyannyira nem volt súrlódásmentes, hogy 2005-ben például a parlamenti többség ellenére sikerült elbukniuk a köztársasági elnök-választást, az SZDSZ ugyanis nem támogatta Szili Katalin megválasztását.
Az SZDSZ-t 2006-ban is a bejutási küszön körül mérték, ehhez képest simán, a 2002-est felülmúló aránnyal és szavazatszámmal újra parlamentbe jutott a párt Kuncze Gábor vezetésével. Következhetett az újabb közös kormányzás az MSZP-vel. Az SZDSZ ráadásul megkapta a régóta áhított egészségügyi tárcát, ám az egészségügyi reformtervek végrehajtásába először a miniszter, majd a koalíció is belebukott.
Gyurcsány őszödi beszédes válsága után az SZDSZ kiállt a miniszterelnök mellett, ám a liberális tagságban egyre inkább megjelent az a nézet, hogy a kormányzás Gyurcsánnyal és a szocialistákkal ártalmas a párt jövőjére. A két tábor 2007-re nagyjából ugyanolyan erőt képviselt, és amikor Kuncze Gábor visszalépett a pártelnökségtől, egyre jobban el is mérgesedett közöttük a viszony.
Kóka János, aki Gurcsány gazdasági minisztere volt, érthetően a szorosabb koalíciós együttműködést pártolta, míg Fodor Gábor nagyobb hangsúlyt fektetett volna a liberális alapelevek következetes képviseletére. 2007-ben feszült először egymásnak a két tábor nyilvánosan, és Kóka János papíron három szavazattal legyőzte Fodort.
Fontos körülmény, hogy csak papíron. Ugyanis kiderült, hogy egyesek jogosulatlanul írtak alá vagy szavaztak, úgynevezett álküldöttek is előkerültek. A botrányos fordulatokat már akkor is nehéz volt követni, de a vége megismételt tisztújítás lett. Ezt pedig Fodor Gábor nyerte 2008 nyarán.
Az SZDSZ-es belső botrányok mellett azonban a koalíció szempontjából fontosabb fejleménynek számított, hogy Gyurcsány Ferenc – a kudarcos 2008-as népszavazás után – kirúgta SZDSZ-es egészségügyi miniszerét, Horváth Ágnest. Az SZDSZ ügyvivői testülete pedig úgy döntött: ennyi volt, távoznak a koalícióból.
A fentiek után nem meglepő: a 2009-es EP-választáson az SZDSZ csúnyán leszerepelt. 2,1 százalékot ért el, mindössze 62 ezer szavazatot kapott, nem tudott képviselőt juttatni az Európai Parlamentbe.
Az EP-választás után Fodor Gábor lemondott, és elkezdődött az SZDSZ néhol kabaréba illő végjátéka. Kezdődött azzal, hogy a 2009 nyarán megválasztott új elnök, Retkes Attila lemondásra szólította fel a parlamenti frakcióvezetőt, Kóka Jánost. Aztán nem történt semmi, Kóka nem mondott le. Retkes fegyelmi eljárással fenyegette meg a saját frakcióvezetőjét, és így tovább.
Vészjósló előjelek voltak ezek a 2010-es választási kampányra készülve, ahol az SZDSZ – mintegy keretbe foglalva saját történetét – régi nagy ellenfele oldalán találta meg szövetségesét: összefogott az MDF-fel. Az SZDSZ vezetői megállapodást kötöttek a Dávid Ibolya által vezetett, Bokros Lajos által fémjelzett MDF-fel, ám az egykori rendszerváltó pártok 2010-re kipukkantak. Az MDF-SZDSZ a szavazatok 2,6 százalékát szerezte meg, és egyéni körzetben sem tudott nyerni sehol. Az SZDSZ – az MDF-fel kézen fogva – 2010-ben búcsúzott a parlamenttől.
Innentől kezdve politikailag megszűnt tényezőnek lenni a párt. A választás után tagrevíziót tartottak, és ezen csupán a párttagok 10 százaléka erősítette meg a tagságát. Az ekkor még főpolgármester Demszky Gábor is távozott a pártból. Ezután nem a pártelnök, hanem ötfős ügyvivői testület vezette a pártot, ám már nem a politikai stratégiaalkotás volt a legfőbb feladata, hanem a párt tartozásainak kezelése. 2010 után jobbára akkor tudott az SZDSZ bekerülni a hírekbe, ha az Állami Számvevőszék kiadott egy közleményt a párt hibás elszámolásáról.
Az SZDSZ ezután már csak akkor került be a nagypolitikai hírekbe, ha egy fideszes, akár maga Orbán Viktor is negatív vonatkoztatási pontként emlegette. Orbán például legutóbb a Momentumot támadta azzal a Nolimpia-aláírásgyűjtés után, hogy a párt "egy új SZDSZ".
Lassan harminc éve vagyok a politikában, meghallgattam őket, ez egy új SZDSZ. Kis lökdösődés után pedig MSZP-SZDSZ-koalíció jön
– mondta Orbán Viktor a Momentumról tavaly.
Az SZDSZ a gyakorlatban 2013 végén szűnt meg, a Fővárosi Törvényszék 2014 szeptemberében mondta ezt ki jogilag. A párt utolsó ügyvezetője, Szabadai Viktor azt nyilatkozta az erről érdeklődő újságírónak: "a tárgyalás tíz-tizenöt percig tartott", nem fellebbezett, nem is fog.
(Borítókép: Pető Iván, Rajk László és Magyar Bálint politikusok 1990-ben a Mexikói úton, Millenniumi Földalatti vasút végállomás mellett. Fotó: Magyar Bálint / FORTEPAN)