Hiába olcsóbb a foglalkoztatásuk, a megváltozott munkaképességűek alig negyede dolgozik. Ha mégis sikerül munkát kapniuk, akkor jellemzően valamilyen egyszerű segédmunkát végeznek. Legrosszabb helyzetben azok a sérült munkavállalók vannak, akik mentális betegségben szenvednek: az előítéletek miatt még más megváltozott munkaképességűekhez képest is nehezebben találnak munkát. Pedig ha sikeres volt a rehabilitációjuk, akkor akár a nyílt munkaerőpiacon is képesek helytállni. Az Abcúg cikke.
Nem sok jóra számíthatnak a munkaerőpiacon a megváltozott munkakésségűek: nehezebben tudnak elhelyezkedni, mint a társadalom ép tagjai, magasabb körükben a munkanélküliség, és ha van is hol dolgozniuk, akkor jórészt valamilyen nem túl jól fizető, egyszerű segédmunkát végeznek, például takarítás, nyomdai munkák, csomagolás vagy irodai adminisztráció. A Központi Statisztikai Hivatal 2015-ös munakerőpiaci helyzetképe szerint Magyarországon a 19-64 éves népesség 11 százaléka, körülbelül 680 ezer ember volt leszázalékolva, ehhez képest csupán minden negyedik-ötödik megváltozott munkaképességű dolgozott. Közülük is a mentális betegséggel élők vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben: a velük szembeni előítéletek és félelmek miatt még nehezebben találnak munkát, mint a kerekesszékesek vagy a látássérültek.
A skizoaffektív zavarban szenvedő Évát három éve százalékolták le, két évig volt munkanélküli. Mindenhol elutasították, ahogy kiderült betegsége. Ha az állásinterjún rákérdeztek, miért váltott gyakran munkahelyet, inkább elmondta az igazságot, mert nem akart hazudni. Előző munkahelyeiről előbb-utóbb mindig elküldték betegsége miatt. Főnökei próbálták lebeszélni, hogy ne szedje a gyógyszereit, azt mondták, azért dolgozik lassan. Tizenhétéves korától kezdve szinte minden évben bekerült a pszichiátriára, ez is akadályozta abban, hogy megragadjon egy munkahelyen. Kirúgták vagy félelmében maga mondott fel, hogy megelőzze a megaláztatást. Éva annak ellenére nehezen talált munkát, hogy több szakmája van: idegenvezetői, ápolói, gyógypedagógusi, lakberendezői és kárpitos képzettséget is szerzett korábban. Amikor megváltozott munkaképességűként kapott munkát egy közvetítőcégen keresztül, akkor is azt érezte, hogy nem látják szívesen.
Az előítéletek legfőbb forrása, hogy a munkáltatók keveset tudnak a pszichiátriai betegségek természetéről. A skizofrénekről legtöbben azt hiszik, hogy erőszakosak vagy veszélyesek és nem képesek önálló döntéseket hozni. Hiába az egyre növekvő munkaerőhiány, a munkáltatók még mindig azt mondják a munkaközvetítőknek, hogy “csak pszichést ne küldjenek”. Ez a foglalkoztatási statisztikán is meglátszik: a TÁRKI kutatása szerint mindössze 15 százalékuk dolgozott teljes vagy részmunkaidőben.
“Az elmúlt évtizedekben hatalmas előrelépés történt a pszichiátriai betegségek gyógyítása terén, erről azonban a társadalom nem tud”, mondta Bender Zsuzsa pszichiáter, a Szigetvári Kórház Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályának főorvosa. A szigetvári intézményben 500 beteget gondoznak, főleg skizofréniával és bipoláris zavarral élőket. Ha időben megkezdik a mentális probléma kezelését, akkor gyógyulása után a beteg képes lehet a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedni. Betegei között van matematikus, könyvtáros, történész és informatikus is.
Rengeteg megváltozott munkaképességű személyt érint a mentális betegséggel élők megbélyegzése. A leszázalékolás harmadik leggyakoribb oka a lelki vagy mentális betegség: a statisztikák szerint 2015-ben 49 ezren számítottak megváltozott munkaképességűnek ilyen indokkal. Ez több, mint ahányan rákos vagy légzőszervei megbetegedés miatt számítottak sérültnek. Az érintettek köre azonban még ennél is nagyobb; a TÁRKI 2014-es kutatása szerint
a megváltozott munkaképességűek közel harmada szenved valamilyen mentális betegségben: skizofrénia, biopoláris személyiségzavar, szorongás.
A hátrányos megkülönböztetést látva a betegek eltitkolják az állásinterjún problémáikat, mert attól tartanak, hogy különben nem vennék fel őket. Az is jellemző, hogy inkább nem kérik átminősítésüket megváltozott munkaképességűvé, mert úgy érzik, ezzel is csak megbélyegeznék őket.
Kóródi Edit, a Napra-Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. integrált rehablitációs foglalkoztató és szolgáltató szakmaiigazgatója elmondta, ez azért probléma, mert megváltozott munkaképességűként könnyebben kapnának munkát:
Fontosnak tartja tisztázni Kóródi, hogy a munkáltatónak joga van megkérdeznie az állásinterjún, hogy a jelentkező megváltozott munkaképességűnek számít-e. (Ez a rehabilitációs hozzájárulás bevallása miatt indokolt.) Ebből kiderülhet például, szed-e olyan gyógyszert, ami miatt nem tud reggel időben felkelni, ami a munkabeosztás szempotntjából lehet fontos információ. Azt viszont már nem kérdezheti meg, hogy mi a megváltozott munkaképesség oka. „Egy munkaügyesnek nem azt kell tudni, hogy a jelentkező skizofrén-e vagy sem.”
Kóródi tapasztalata szerint ezekben a szituációkban nemcsak a pszichés betegek, hanem a HR-esek is óvatosak, mert nincsen elég információjuk. Eleve kevés ilyen esettel találkoznak, és nincsenek is felkészítve ezekre. “Egyik fél sincs tisztában azzal, mit szabad kérdezni és mit nem.” Ezek a nehézségek részben úgy hidalhatóak át, ha a munkáltatók már az álláshirdetésben feltüntetik, hogy megváltozott munkaképességűek is jelentkezhetnek rá. A munkaerőhiány miatt ez egyre gyakoribb, tette hozzá.
Némileg meglepő módon a vállalkozások járnak élen a megváltozott munkaképességűek alkalmazásában. Ez nem azt jelenti, hogy az állami szektorban előítéletesebbek a munkáltatók; inkább az dönt, hogy az állami intézmények, vállalatok költségvetése kötöttebb, kvázi bekalkulált költség a rehabilitációs hozzájárulás megfizetése. Kivételt az egészségügyi intézmények és a kisebb önkormányzati cégek jelentik. Míg a multinacionális cégek jobban érdekeltek abban, hogy faragjanak kiadásaikból és esélyegyenlőségi programjaikat is magasabb színvonalon valósítják meg.
Sok minden motiválhatja a cégeket, hogy megváltozott munkaképességű munkavállalókat alkalmazzanak:
Kóródi Edit szerint nem az számít, hogy mi a cégek motivációja. Az a lényeges, hogy hogyan képesek alkalmazkodni a dolgozók speciális igényeihez. Példaként elmesélte, hogy a Napra Forgó Nonprofit Kft. maga is közvetít ki megváltozott munkaképességű dolgozókat a nyílt munkaerőpiacra. Egyik partnerük, egy pénzintézet, a call center részlegén akart ilyen munkavállalókat alkalmazni. A részleg vezetője azonban ahhoz volt szokva, hogy huszonéves lányokkal dolgozzon, ezért egyik jelöltjük sem ragadt meg a helyen. Tanácsadással, képzésekkel próbálnak a cégeknek segíteni, hogy elkerüljék a hasonló helyzeteket.
A mentális betegséggel élők kevés segítséget kapnak a munkakereséshez. Hiányzik a rendszerszintű megoldás, elszórtan találni jó gyakorlatokat. Nemrég a Lélekben Otthon Alapítvány indított kifejezetten munkavállalásra felkészítő csoportot: a résztvevők között volt mérnök, informatikus, és bolti eladó is.
Éva is önerőből talált munkát, hosszas utánajárás után végül egy étterembe vették fel konyhai kisegítőnek. Nagyon akart dolgozni, fontos volt neki, hogy tartozzon valahová. “Nem akartam, hogy a gyerekem miattam szégyenkezzen. Most már én is normális embernek érzem magam.” Ennek már féléve, nagy dolognak tartja, hogy sikerült megtartania új munkáját. Főnökeinek mindent elmondott betegségéről, őszintesége miatt nagyon megszerették.
“Mondtam, hogy bipoláris vagyok, azt sem tudták, mit jelent.”
Sosem volt belőle problémája, hogy van ez a betegsége. Szükségük is van rá, mert kevesen vállalnák el ugyanazt a munkát. Mióta dolgozik, sokkal jobban érzi magát, kevésbé labilis. Szerinte nem a gyógyszereknek, hanem a megbecsülésnek és az elfogadásnak köszönhető, hogy javult az állapota.
A Napra Forgónál igyekeznek felkészíteni ügyfeleiket, mire számíthatnak egy munkahelyen. Például hogyan kommunikáljanak betegségükről: “nem kell az egész élettörténetüket feltárni, hogy hányszor voltak pszichiátrián, mert az ijesztő lehet”, mondta Kóródi Edit. Nagyban csökkentheti az előítéleteket, ha az állásinterjún el tudják mondani, miért alkalmasak a pozíció betöltésére.
A szigetvári kórház rehabilitációs osztályán az elmúlt években kidolgoztak egy több lépcsős programot, amivel a pszichiátriai betegek munkábaállását segítik. Ennek első lépése a foglalkozás terápia: az újonnan bekerült betegek varrhatnak, kertészkedhetnek, játékokat barkácsolhatnak, ezáltal megtanulnak csapatban dolgozni és fejleszthetik kommunikációs képességeiket. Ezt követi a munkarehabilitációs csoport, ahol azt gyakorolják, hogyan kell megjelenni egy állásinterjún, miként viselkedjenek egy munkahelyen.
A következő lépcsőfok a fizetett munkavégzés; Szigetváron van egy dobozgyár, ami akkreditált munkáltatóként működik és sok beteget fogad a városi pszichiátriáról. Akkreditált, más néven védett munkahelynek az számít, ahol minimum 30 megváltozott munkaképességű dolgozik, vagy arányuk az összes munkavállalóhoz képest meghaladja a 25 százalékot. Ezenkívül működik rehabilitációs program és rehabilitációs tanácsadót is biztosítanak. Jelenleg 25-30 betegük dolgozik a dobozgyárban, sokuknak ez az első munkahelye, mondta Bender Zsuzsa. Volt viszont olyan diplomás betege, aki azért nem dolgozott a dobozgyárban, mert nem akarták, hogy azt érezze, ő csak erre lesz alkalmas.
Sok megváltozott munkaképességű dolgozik a szigetvári dobozgyárhoz hasonló védett munkahelyen. A kormányhivatalok több mint 400 akkreditált munkahelyet tartanak nyilván. Ezek jórészt állami vállalatok és körülbelül 30 ezer megváltozott munkakésségűt foglalkoztatnak.
A védett munkahelyek hátránya, hogy jellemzően egyszerű betanított munkát kínálnak, minimálbérért. Bender Zsusza szerint a betegek hajlamosak beleragadni ebbe a védett állapotba. Rengeteget javít az önértékelésükön, ha elkezdeznek dolgozni, a családjuk is örül, hogy végre csinál valamit a beteg és még pénzt is keres. Ez a pozitív élmény visszatarthatja őket abban, hogy tovább lépjenek. Ugyanakkor félnek is, mert a nyílt munkaerőpiacon komolyabb elvárásokkal találkoznak és a stressz is nagyobb. Előfordulhat, hogy olyan munkakörbe kerülnek, ami nem való nekik. Mindig nagy dilemma a gondozók számára, hogy eldöntsék, mikor állnak készen arra a betegek, hogy kilépjenek a nyílt munkaerőpiacra, ami a rehabilitációjuk célja, mondta a pszichiáter. Egyik betegük korábban szakácsként dolgozott és szeretne visszatérni a vendéglátásba. Féltik ettől, mert több műszakban kellene dolgoznia és fizikailag is megterhelőbb lenne a munka. A program indulása óta betegeik 10 százalékának sikerült a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkednie.
(Borítókép: Megváltozott munkaképességű dolgozók a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. XIV. kerületi telephelyén 2018. október 1-jén. Fotó: Kovács Tamás / MTI)