„A hatalom korrumpál, az abszolút hatalom abszolút korrumpál” – hangzott el a híres mondás az Eötvös Csoport Nemzeti populizmusok és liberális demokráciák című szerdai vitáján. A 19. századi politikai bonmot (forrás: Lord Acton angol történész) ennél is sötétebb képet fest a fent lévőkről, szerinte „a nagy emberek majdnem mindig rossz emberek”, ezzel a diagnózissal pedig valószínűleg sokan zsigerből egyetértenének a mai elitellenes közhangulatban. A modern politikai populizmusok egyik paradoxona, hogy az elit gyűlöletét olyan ideológiák táplálják és használják, amelyek még nagyobb, korlátozás nélküli hatalmat követelnek egy „új elitnek” – a nép nevében, maguknak.

A néppel fáradhatatlanul konzultáló, a nevében Brüsszellel szabadságharcot folytató, az értelmiség maradéka ellen szívesen hergelő, az elit szót a hagyományos konzervativizmussal szemben szitokszóként használó Orbán-rendszernél nem kell jobb példa a „paternalista populizmus” beolajozott működésére. De Magyarország éppen azért lett érdekes a világban, valami globálisan tünetértékű megjelenését lehet belelátni.

Bár a politikusok közül kevesen vállalják a populista jelzőt, inkább ellenfeleik címkézik őket így, a szerdai teltházas eseményen a jezsuita Párbeszéd Házában a jelenség újabb megértési kísérlete volt napirenden, nem a megbélyegzés. „Míg 1970-től kezdve a demokráciák száma 35-ről 110-re nőtt, addig az utóbbi évtizedben egy csökkenő trend figyelhető meg. A Freedom House felmérései szerint 2018 a 12. egymást követő év, amikor az emberi és polgári szabadságjogok visszaszorulását láthatjuk” – mondta a liberális demokráciák aranykorának végéről a vitát vezető Győrffy Dóra, aki Lord Actont is idézte.

A magasugróból lett politikatudós (kerek két méterrel még mindig ő a magyar csúcstartó) szerint a populizmus kapcsán az egyik legfontosabb kérdés a hatalom korlátozása és a többség jogai közötti ellentmondás, hiszen a nemzeti populisták a nép egyetlen valódi képviselőjének hirdetik magukat, és a népakaraton semmilyen korlátot nem fogadnak el. A másik fő téma kapcsán Orbán Viktor etnikai kulturális homogenitásról szóló szavai ugorhatnak be: a társadalom pluralitásának elfogadása, illetve az „egységes, homogén nemzet” víziója között van eszerint a törésvonal. De az ideológiai kérdések mellett Győrffy a nagyhatalmi frontvonalak fontosságát emelte ki. Bár a nemzeti populisták a globalizáció ellen szólalnak fel, „szintén globális szereplők állnak mögöttük”: „elsősorban Oroszország, de egyre inkább Kína is, mivel számukra a bilaterális tárgyalások kedvezőbb, jelentős erőfölénnyel bíró pozíciót jelentenek, mint pl. a teljes EU-val folytatott tárgyalások”.

A populista világhullámot sokan gazdasági okokra, a növekvő egyenlőtlenségekre vezetik vissza, de Enyedi Zsolt szerint ennek ellentmond, hogy a populista pártokat nem a legszegényebbek támogatják elsősorban, és a globalizációtól való félelem is inkább kulturális, mint gazdasági okokra vezethető vissza. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy „minden mutató szerint az emberiség történetének legbiztonságosabb és jólétibb korszakát éljük” – az ezt alátámasztó adatokra hivatkozó progresszív-optimista nézet szerint a manapság sokat emlegetett krízis inkább csak felszíni és látszólagos.

A fő kérdés nem gazdaságpolitikai természetű, hanem például olyan kérdésekről szól, hogy hogy tekintsünk egy szíriai menekültre. A fő politikai választóvonal kulturális jellegű

- mondta a CEU - hírekben most sokat szereplő - magyar rektorhelyettese. Enyedi arról beszélt, hogy a populizmusok mai fő formái inkább egy „kulturális ellenforradalomról” szólnak: a liberális trendet annak ellenzői agresszióként élik meg, és ők most sokkal sikeresebbek a politikai mobilizációban, mint például a „progresszív” fiatalok, akik annak ellenére is elég passzívok, hogy a saját nemzedékükben többségben vannak. Ehhez Enyedi Zsolt olyan nemzetközi kutatási adatokat idézett, melyek szerint erős generációs törések vannak, és a populista pártokat a fiatalok sokkal kevésbé támogatják, mint az idősebbek. Sőt: „Bár nagy különbségek vannak az egyes régiók között, de összességében mindenhol a világon a liberális értékek felé mozdultak el a társadalmak az elmúlt évtizedekben” – mondta, nemzetközi értékvizsgálatokat idézve a homoszexualitás növekvő elfogadásáról és egyebekről.

„Kétségtelen, hogy van egy ilyen kollektivista korszellem, de ez a demokráciához hozzátartozik” – nyugtatta a kedélyeket Balázs Zoltán, a konzervatív gondolkodó, aki a közelmúltban arról írt, hogy mifelénk „a konzervatívok jó ideje afféle megtűrt hülyék”, és akit G. Fodor vagy Békés Márton óvatos kormánykritikája és magyar közegben szerintük életidegen angolszász mércéje miatt támadott. A Corvinus egyetemi tanára populizmus helyett a kollektivizmus kifejezést használta, hangsúlyozva, hogy annak bőven voltak és vannak baloldali verziói is.

„A kollektivista érzések dagályától nem kell olyan nagyon megriadni, ez tette lehetővé a rendszerváltásokat is” - mondta.

Kormányozni nem kis mértékben annyit tesz, mint számolni az érzésekkel és tömegindulatokkal. Ezt a jobboldaliak most láthatólag ügyesebben teszik a legtöbb országban.

Balázs ezzel együtt a mérséklet erényét ajánlotta most is a hatalmon lévők figyelmébe (lényegében ezért pellengérezték ki az ilyesmit kevésbé kedvelő jobboldalon korábban is), és a könnyen pusztítóvá váló demokratikus szenvedélyekkel szemben a jól működő monarchiák mérséklő, csillapító természetét emelte ki – igaz, a Brexit ebbe a képbe annyira nem passzol, bár azt nem is állította, hogy az Egyesült Királyság egy tökéletes monarchia lenne.

Élni kell tudni a szenvedélyekkel, amikor a történelem ezt kívánja, de az elit felelőssége, hogy amikor a célt elértük, a szellemet a palackba vissza lehessen zárni.

Ennél sokkal erőteljesebben firtatta az elit felelősségét a populizmus megerősödésében Urbán László. A Fidesz hajdani gazdaságpolitikusa, az Eötvös Csoport egyik alapítója a liberális elit túlhatalmáról, a politikai korrektség túlzásairól beszélt, arról, hogy a „social justice warriorok”, a társadalmi igazságosság harcai az egyetemekről is el akarják távolítani az ellenvéleményeket, amivel véget vetnének a párbeszédnek, józan eszmecserének. Az olyan politikai-jogi lépések, mint hogy Kanadában felülről kikényszerítve bevezetik a nemsemleges harmadik névmás használatát, irritálják az az embereket, akik ennél jóval lassabb tempót szeretnének” mondta felszólalásában. Amerikában sok olyan politikai tabutéma van, ami ellen olyan liberális figurák is felszólalnak, mint Steven Pinkert vagy Richard Dowkins – emelte ki.

Aki a CEU-ról csak a kormánymédiában tájékozódik, talán meglepi, hogy az amerikai egyetem vezetője is lényegébe egyetértett vele: Enyedi Zsolt ugyanis azzal egészítette ki a kultúrbalra vonatkozó kritikát, hogy „a píszí szélsőséges túlzásait ma már a liberális oldalon is mindenki szégyelli, ezek vállalhatatlanok és politikailag is rosszat tesznek, az amerikai baloldalt eluraló kisebbségek lejáratták a liberális oldalt”. Enyedi szerint azonban ezek csak vadhajtások, és nem a liberális nézetek legszélsőségesebb, marginális nézetei érdekesek, a populizmus ugyanis nem csak ezeket támadja, hanem a liberális demokráciák egész rendszerét.

Ami közös a populistákban, az a kompromisszumok, illetve a fékek és ellensúlyok rendszerének elutasítása, és hogy nem a párbeszéd, az emberi méltóság pártján állnak.

(Borítókép: Balázs Zoltán beszél az Eötvös Csoport szerdai vitáján Budapesten, 2018. november 14-én. Fotó: Huszti István / Index)