Index Vakbarát Hírportál

Papíron is megszűnnek a menekültellátó intézmények

2018. november 16., péntek 15:49

"A jelenleg önálló költségvetési szervként működő, főosztály jogállású

a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalba jogutódlással történő megszüntetése indokolt" - ez áll abban a tervezetben, amelyet a kormány honlapjára töltött fel a Belügyminisztérium, szúrta ki a 168 óra.

Mindez azt jelenti, hogy a közösségi szállás a befogadó központ 2018 december 31-én megszűnik, és utána a bevándorlási hivatal részeként működik mindkettő.

A tervezet ezt azzal indokolja, hogy

a menedékjogi szabályok utóbbi években történt szigorítása azt eredményezte, hogy az ország területén működő befogadó intézményekben az elhelyezettek száma radikálisan lecsökkent, mely a befogadó intézményrendszer jelentős átszervezését igényli.

Vagyis ezekben az intlzményekben alig voltak ellátottak az utóbbi években. Ami nem meglepő, mert a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal - az új jogszabályok alapján - kizárólag a tranzitzónákban nyújt bárminemű ellátást a menekülti vagy oltalmazotti státuszért folyamodó embereknek. A mostani döntés azt jelenti, hogy ezek az intézmények papíron is megszűnnek, és a bevándorlási hivatal dönt majd a rendeltetésükről.

Rovatok